2015. január. 30. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 30. 12:30 Kult

Rendkívüli felmondással elbocsátották Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját

A szimfonikus zenekarnak 2012-től kezdődően 100 milliós nagyságrendű kifizetetlen tartozása halmozódott fel, amit a pénzügyi beszámolókban nem szerepeltettek, a kötelező nyilvántartásokban nem vezettek.

Rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját, a zenekarhoz pedig önkormányzati biztost rendeltek ki – tájékoztatta az MTI-t pénteken Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője. Az elbocsátásról csütörtök esti ülésén döntött a város közgyűlése, miután úgy látták, hogy a zenekar gazdálkodásával kapcsolatban a polgármester kezdeményezésére indult vizsgálat eddig feltárt megállapításai ezt a lépést tették szükségessé – közölte. 

Hozzáfűzte: a belső vizsgálat, amelyet az aljegyző vezet tovább folytatódik, annak lezárulta után tájékoztatják a nyilvánosságot a részletekről.

Az igazgató felmentéséről és munkaviszonyának megszüntetéséről rendelkező közgyűlési határozatban az áll, hogy a szimfonikus zenekarnak 2012-től kezdődően 100 milliós nagyságrendű kifizetetlen tartozása halmozódott fel, amit a pénzügyi beszámolókban nem szerepeltettek, a kötelező nyilvántartásokban nem vezettek. A munkáltató gazdasági érdekei ezzel jelentősen sérültek, ami indokolja, hogy Mérei Tamást felmentsék vezetői megbízatása alól és azonnali hatállyal megszüntessék munkaviszonyát.  

Mérei Tamás jelenleg szabadságon van, de elkísérte a szimfonikus zenekart Párizsba, ahol ezekben a napokban nyolc alkalommal a milánói Scala balettkarával közösen lépnek fel a párizsi kongresszusi palotában.

A közgyűlés csütörtöki ülésén Czeglédy Csaba, a Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakcióvezetője kifogásolta, hogy az önkormányzati vizsgálat lezárulta előtt hoznak meg egy ilyen döntést, Ipkovich György, szocialista képviselő szerint mivel a vizsgálat még tart, az ügynek az önkormányzatra nézve akár hátrányos jogkövetkezményei is lehetnek.

Az MTI tudósítójának pénteken sikerült telefonon elérni Mérei Tamást, aki elmondta: egyelőre a koncertek, a turné sikerére összpontosít, hazatérte után azonban a nyilvánosság elé áll. "Az én szakmám nem olyan, mint a politika, itt nem lehet az egyik napról a másikra változtatni, nekem ezt a munkát be kell fejeznem, most azzal  foglalkozom, hogy a zenekar párizsi fellépései minél jobban sikerüljenek" – mondta.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.