2015. január. 21. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 21. 17:28 Kult

Interaktív jógázós operát írtak Londonban

A világ első meditációs operáját, amelyben hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás is lesz, szeptemberben mutatják be a londoni Barbican Központban.

Az Lost in Thought (Elgondolkodva) című négyórás előadás "a belső figyelem megtalálásának útjára" hívja a közönséget, mindezt pedig szünetekkel tarkított hosszú meditációs részekkel szeretné elérni.

A fellépők – köztük a mezzoszoprán Lore Lixenberg – a közönséggel elvegyülve fogják játszani az interaktív operát. Az előadás koncepciója, illetve buddhizmus inspirálta zenéje is Rolf Hind zeneszerző munkája, aki reméli, hogy a magával ragadó zenei előadás ellenpontozni tudja a közönség "kritikai szemléletét", amelyet az emberek sokszor magukkal visznek a koncertekre és előadásokra, egyben le fogja tudni bontani a közönség és a fellépők közötti megszokott határokat.

A közönséget arra fogják kérni, hogy maradjanak csendben az előadás alatt, de vegyenek részt a közös jógázásában és egy vegán étkezésben is. A Frederic Wake-Walker által rendezett előadás szerves részét fogja képezni a felhasznált tányérok közös elmosogatása.

A szeptember 25. és 27. között műsoron lévő darab zenei kíséretében Lixenberg mellett hét zenész fog közreműködni. Hind elmondása szerint a darab zenéje a hang és csend, zene és meditáció közötti csatlakozási pontokat fogja feltárni.

A zeneszerzőnek nem ez az első hasonló projektje, ő vezette be a meditációt a londoni Guildhall School Music and Drama gyakorlatába is, ahol másokkal együtt a művészetek és az előadóművészek közti kapcsolatot kutatja. Az előadás premierjét a Barbican Központ 2015-2016-os évadának részeként jelentették be.

hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?