Kult MTI 2015. január. 21. 17:32

Csak Eszenyi Enikő pályázott a Vígszínház igazgatói posztjára

Egy pályázat érkezett a Vígszínház igazgatói posztjára a határidő lejártáig – közölte szerdán az MTI érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő, aki már korábban is jelezte, hogy pályázni fog, szerdán megerősítette: beadta pályázatát.

A Vígszínház honlapján az olvasható, Eszenyi Enikő folytatni kívánja a megkezdett szakmai munkát, ezért újra indult a pozícióért. Új pályázatának címe: Nyitott színház 2015-2020.

A Főpolgármesteri Hivatal az MTI kérdéseire küldött írásos válaszában nem nevezte meg a pályázót, mivel – mint írták – nincs hozzájáruló nyilatkozatuk ehhez.

Tájékoztatásuk szerint a szakmai bizottság munkájában az előadóművészeti törvénynek megfelelően az érintett bizottság négy, a miniszter egy, az előadóművészeti szervezet közalkalmazotti (üzemi) tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy és a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője vesz részt.

A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint a szakmai bizottság ülésének időpontját még nem tűzték ki. Mint írták, hozzájáruló nyilatkozat hiányában a bizottság tagjainak névsorát sem hozhatják nyilvánosságra. A Fővárosi Közgyűlés novemberi ülésén a bizottságba Hassay Zsófia és Orbán Gyöngyi képviselőket delegálta.

Eszenyi Enikő
Fülöp Máté

A pályázatot a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálnia a szakmai bizottságnak. A munkakör betöltéséről – a bizottság véleményét is mérlegelve – a Fővárosi Közgyűlés soron következő képviselő-testületi ülésén dönt. A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2015. július 1-jétől 2020. június 30-ig töltheti be a nyertes.

A Vígszínház vezetésére másfél éven belül harmadszor hirdettek pályázatot. A 2013. július 26-án kiírt első pályázatot a közgyűlés eredménytelennek nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását. A 2013. december 3-án, másfél éves időtartamra kiírt második pályázaton az egyedüliként induló Eszenyi Enikő nyerte el a posztot. Megbízatása 2015. június 30-ig szól.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.