Minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, az Egri csillagokat óvatos becslések szerint is több mint tíz millióan látták napjainkig. Ez talán ad némi magyarázatot arra, hogy a főszereplő színészeket miért kötik közel ötven év távlatából is Várkonyi filmjéhez. A nézői emlékezetben Bárdy György ekkortól már mindig is fekete kötéssel a szemén jelent meg, Venczel Verában pedig még a mai fiatalok is a bájos Vicuskát látják. Ahogyan Kállai Ferencet is élete végéig Pelinkánozták, Bujtor István pedig mindörökre Ötvös Csöpi maradt.

Az elmúlt évtized filmjei is kitermeltek meghatározó karaktereket; akadt, amelyik többet is. Az Üvegtigris bemutatása óta Csuja Imrét vajon hányszor veregették hátba azzal, hogy ízirájder, és Horváth Lajos Ottó is biztosan megkapta már néhányszor, hogy Sanyi a király! Pedig a felsoroltak kivétel nélkül nagyszerű színészek, akik a színházakban is jelentős művészi munkát végeznek – esténként úgy néhány száz ember előtt. De milyen viszonyban voltak leghíresebb szerepükkel?

Garas Dezső például több alkalommal nyilatkozta, hogy egy időben mennyire utálta a Minarikozást, de rá kellett jönnie: nemcsak a nézők, de az ő életében is sokat jelentett a megszállott mosodás emblematikus figurája. Pogány Judit pedig nemrég mesélte: máig rácsodálkozik, hogy a gyerekeknek még mindig ő „a néni, aki a kis Vuk hangja”, míg az idősebbek folyton a kaposvári Pinokkiót emlegetik fel neki az 1973-as kaposvári előadásból.

Kézenfekvő volt, hogy Kulka Jánost is megkérdezzük a Birdmanről. Azt meséli, megrendítő élmény volt számára a film. Szerinte Iñárritunak kivételes és mély tudása van a színészi létről és általában az emberi kapcsolatokról. Az alaptörténet drámáján, vagyis az egykori sorozatsztár művészi visszatérésének vágyán túl is van a filmben valami egyetemes. Persze érzékeli az analógiát a hős és a saját sorsa között, miközben „Mágenheim Ádám azért nem egy Birdman.”

Kulka úgy érzi, szerencsésebben is alakult a pályája, mint a filmbéli Riggan Thomson-é. Amikor 1987-ben elindult a Szomszédok, már a kaposvári színház tagja volt, sorban kapta a nagyszerű színpadi feladatokat. Jelenleg a Katona József Színházban éppen Schilling Árpáddal próbálja a Faustot, az elmúlt években pedig egymás után játszotta el kiváló filmek főszerepeit. Szerinte talán neki sikerült elkerülnie azt, hogy a sorozat miatt veszítsen a hiteléből.

De azért azt mondja, annak idején ő a Szomszédokat is komolyan vette. „Olyan nincs, hogy egy lenézettebb műfajba vagy egy kevésbé erős anyagba másfajta színészetet viszel. A tudásodat és az alázatodat igyekszel beletenni minden munkába. Valószínűleg csak így lehet hosszú távon is egy viszonylag kiegyensúlyozott színészi teljesítményt nyújtani” – mondja, de bevallja, hogy a sorozattal és a készítőivel szemben évekig hálátlan volt.

„Sokáig nagyképűsködtem; azt gondoltam, hogy miközben fajsúlyos drámákban játszom, eladtam magam valami súlytalannak. Aztán idővel beláttam, hogy nagyon sokat köszönhetek a Szomszédoknak. Biztos vagyok benne, hogy Mágenheim szerepe nélkül például nem készítettem volna lemezeket, nem koncerteznék, és egyáltalán: nem lennék ennyire a köztudatban” – fogalmaz. Azt is hozzáteszi, hogy a „teleregény” első néhány évada szerinte kifejezetten vállalható volt a maga bátorságával és a társadalmi problémákkal szembeni kiállásával, ami egy új jelenség volt az akkori televíziózásban. Mára pedig kult lett.

„A Szomszédok szereplőiként újra sztárokká váltunk, tele van velünk a YouTube, mémeket gyártanak belőlünk. Ezeken én is jót nevetek, mert inkább szeretetet látok bennük, mint cikizést.”

Kulka rendíthetetlenül hisz a színház jobbító erejében – máskülönben kizárólag a saját örömére nem tette volna fel rá az életét. „Abban persze biztos vagyok, hogy a halálom napján az áll majd nagybetűkkel a bulvárlapok címlapján, hogy »Elment doktor Mágenheim«. De én azt már úgysem olvasom.”

A Barátok közt Tildája – ez az állandósult szókapcsolat definiálta évekig Szabó Erikát, aki hat évig alakította ezt a szerepet. Magyarország legnépszerűbb szappanoperájának színészének nem volt akadály, hogy sikeresen bekerüljenek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Gyabronka József – Móka Miki

Ha létezik látványos művészi fejlődést mutató pályaív, az a Gyabronka Józsefé. Gyabronka szinte családtagnak számított a hetvenes évek magyar háztartásaiban, amikor hetente köszöntötte Móka Mikiként  valamennyi pajtását. Bár tagja volt többek között a Pinceszínháznak, a Madách Színháznak és egy montreáli társulatnak, valahogyan nem sikerült levedlenie magáról a Zsebtévés múltat. Már több mint két évtizede volt a pályán, amikor a szakma és a színházba járó közönség rácsodálkoztak: egy jelentős színművésszel van dolguk. Ehhez kellett persze Schilling Árpád és a Krétakör társulata is, melynek 2002-től volt tagja. Gyabronka jelenleg az Örkény Színház egyik meghatározó művésze.

Szabó Erika azt meséli, tartott attól, az egyetemen előítéletekkel fogadják majd a tévés szereplése miatt; ezzel szemben a tanárai soha nem kérték tőle, hogy tagadja meg a Barátok köztös múltját. „Inkább azt tanácsolták, gondoljak arra, hogy egy ilyen típusú sorozat olyan fegyelmet és pontosságot követelt meg tőlem, amit később jól kamatoztathatok az egész pályámon.”

Erika idén kapja meg a színészi diplomáját; szerinte az elkövetkező időszakban dől majd el, hogy a kertévés múlt és a Színművészeti elvégzése mire lesz elég. Egyelőre jó úton halad: többek között a Zsótér Sándor rendezte Téli utazás című Jelinek-darabban játszik a Vígszínház Házi Színpadán.

Olykor egy epizódszerep is elég arra, hogy egy életre meghatározzon egy színészi pályát. Szabó Simonon úgy ragadt rajta a Moszkva tér című film Rojáljának a karaktere, hogy tulajdonképpen más filmekben sem vetette le azóta. A filmbeli vagánycsávó – akinek többek között a feledhetetlen „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” szállóigét köszönhetjük – akár egy későbbi kiadása is lehetne a Megdönteni Hajnal Tímeát Bögöcs nevű bunkójának, amit szintén Szabó adott igen meggyőzően.

Pedig azt mondja, ő is mindennap felteszi magának a kérdést, hogy színészként tényleg ezt kell-e csinálnia, különösen, amikor megtalálják mindenféle szereppel. „Azok a kollégák, akik folyamatosan játszanak kőszínházban, vagyis a nézők látják őket más szerepekben, talán könnyebben le tudják vetkőzni a híres karaktereiket. Lehet, hogy én már soha nem fogok egy tisztességes könyvtárost eljátszani, de talán ez nem is baj.”

Egykor nekünk is jutottak szuperhősök, persze amolyan kicsit szocialista, kicsit magyar módra. Linda például csak lerúgta klumpáját és levert minden útjába kerülő rosszfiút. A karatézó rendőrlányt megformáló Görbe Nóra ma már némileg keserűen nyilatkozik a sorozatról. Azt mondja, éppen a Linda miatt szorult ki a színházak és más tévés sorozatok világából. Bár másodéves főiskolás korától játszott színpadokon, a sorozat bemutatása után ő lett a verekedős lány, és onnantól jellemzően máshová nem hívták.

A több milliós nézettségnek pedig már annak idején is megvolt az ára. „A Linda népszerűsége akkoriban nagyjából az utcán való létemet is lehetetlenné tette. Amikor a másfél éves kislányommal elmentem sétálni, perceken belül hatvanan álltak körül, és követelték az aláírásokat, na meg a sikítást. De az igazán nonszensz az, hogy harminc évvel később is ugyanazt várják el tőlem; a riportokban máig megkérnek arra, hogy sikítsak, vagy megkérdezik, hogy fel tudom-e még emelni ugyanolyan magasra a lábam. Ettől pedig frászt kapok. És amikor az ember már a saját történtét kezdi unni, ott baj van.”

Görbe Nóra a nagy visszatérést – mindennek ellenére vagy éppen ezért –Lindaként képzelné. Azt mondja, ez egy olyan sikeres brand, amely valamilyen formában érdemes lenne a folytatásra, azonban a Nemzeti Filmalap egyelőre nem lát benne fantáziát.  „Szóval ez a történet a Birdman magyar változata” – zárta a beszélgetést a színésznő.

Kamarás Iván – Othello

A Riggan Thomson sorsával ellentétes pályára is akad magyar példa. Kamarás Iván frissen végzett főiskolásként, hirtelen robbant be a színházi köztudatba. Első jelentősebb szerepéért azonnal hazavihette a Színikritikusok Díját. Othellóként  – Ruszt József emlékezetes rendezésében – ugyanis olyan szakmai sikert ért el, amit  azóta sem sikerült fölülmúlnia. Nem úgy persze a közönség köreiben. Miután A miniszter félrelép féltékeny boxolójának fenekéről lecsúszott a törölköző, Kamarás még jó néhány évig birtokolta a Magyarország legnépszerűbb férfiszínésze címet. Manapság pedig leginkább hollywoodi filmes karrierjének építésére koncentrál.