hvg.hu: Vajon miért működik még mindig a Nouvelle Vague, mint projekt 10 év után is? Kicsit úgy tűnik nekem, mintha annak idején csak úgy mókából indult volna az egész.

Marc Collin: Valóban egyfajta játéknak indult, mindössze egy albumot akartunk összehozni. Egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy még 10 év múlva is itt ülhetünk majd egy budapesti szállodában, pont a Nouvelle Vague miatt. Szerintem nehéz megfogni, hogy mitől működik még mindig. Az biztos, hogy nagyon jó időben vágtunk bele a projektbe, hiszen pont azokban az években indult be igazán a Youtube, akkor már elég népszerű volt a MySpace meg a többi hasonló cucc. Szóval akkor már egy egész generáció biztosan használta ezeket az eszközöket. Komoly sikereket értünk el az első két albummal. Most már lassan tényleg nekünk is elég szép múltunk van. A végén még mi is egy klasszikus csapatát válunk, amelyet csomó ember ismer. Rengeteg mindent csináltunk, rengeteg helyen hallhattak már minket. A zenénket pedig még mindig játsszák. Hát ennyi.

Olivier Libaux: Jó időben voltunk jó helyen, ez kétségtelen. Értem ez alatt azt is, hogy a miénkhez hasonló feldolgozások is kifejezetten népszerűvé kezdtek válni. Addig is voltak feldolgozások, vagy újragondolások, ez igaz, de azok főleg arról szóltak, hogy egy már addig is menő csapat, vagy énekes fogott egy-egy korábbi slágert és azt a saját szájíze szerint adta elő. Mi viszont egy egész koncepcióval álltunk elő. Minden feldolgozást egy adott hangulatba és stílusba helyeztünk. Ez is lehet egyfajta magyarázat arra, hogy miért is érdekes még mindig a Nouvelle Vague.

hvg.hu: És mi az, ami miatt a Nouvelle Vague mégsem válik egyszerű nosztalgiává, régi dalok felelevenítésévé?

MC: Nem hinném, hogy valaha is felültünk volna valamilyen nosztalgiahullámra. Sosem az volt a célunk, hogy felidézzük a múltat, vagy visszarepítsünk bárkit is évekkel korábbra. Csupán elővettünk néhány olyan számot, amelyek tetszenek és új köntöst húztunk rájuk. Ez még nem jelenti azt, hogy szeretnénk újra a kilencvenes, vagy nyolcvanas években élni, meg múltat idézni. Mi magunk, személy szerint sem lovagolunk sokat a múlton. Még annyira sem, hogy az akkori dalokat hallgatnánk. Miután megcsináltuk a magunk feldolgozásait, nem nagyon foglalkoztunk többet a régi zenékkel. Persze néha meghallgatunk egy-egy Depeche Mode számot véletlenül itt-ott, de nem pörgünk ezen állandóan.

OL: Mondjuk, szerintem azért egy halvány nosztalgia mégis csak vegyül ebbe. Talán 15-20 százalékban. Hiszen akárhogy is nézzük, a tinikorunk zenéiről beszélünk. Örömök, bánatok és fájdalmak értek minket, közben pedig Cure-t, Depeche Mode-ot hallgattunk. Naná, hogy nem tudunk teljes mértékben elvonatkoztatni fiatalkorunk érzéseitől. De az a helyzet, hogy a régi szomorúságot bossa nova köntösbe bújtattuk, forró ritmusokkal és vidám riffekkel dobtuk fel. Ja, és csodás lányokra bíztuk a vokálokat. Teljes keveréke ez mindennek: kicsit érzelmes, kicsit melankolikus, de egyúttal vidám is. Szerintem pontosan ez az, amit szeretnek az emberek a Nouvelle Vague zenéjében. És, ami miatt még mindig működik.

hvg.hu: Na, de mikor derült ki, hogy ez valóban működik is?

OL: Szerintem akkor, amikor felvettük az első album első dalát. Úgy gondolom, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy már az első pillanattól biztosak voltunk abban, hogy valami jó dolog születik. Persze, hogy mókából csináltuk az egészet, de azért komolyan vettük, nem hülyéskedtük el. Nem vártunk semmilyen komoly sikert, egyszerűen csak szerettük volna megvalósítani ezt az elképzelést. A közönség volt, aki aztán azzá tette a Nouvelle Vague-ot, amit manapság jelent. Szóval nem is nagyon rajtunk, zenészeken múlt. Gondolhatok én bármit, tarthatom a világ legjobb számainak azokat, amiket írtunk, ha a közönség nem lát benne fantáziát. Mi legfeljebb csak sejtettük a mastering során, hogy talán ebből lehet valami. Egyáltalán nem voltunk benne biztosak.

hvg.hu: Akkoriban viszont még egyáltalán nem voltak elvárások veletek szemben. Ma viszont már van egy igen komoly közönségetek, akiknek igen komoly elvárásaik is vannak. Nem ijesztő ez?

MC: Soha nem jutott eszünkbe ilyesmi. Mi csak csináltuk, amit szerettünk volna. Élveztük, hogy belevágtunk, hogy foglalkozunk az ötlettel. Ez a legfontosabb. Ha bármikor is elkezdtünk volna az elvárásokon görcsölni, akkor megöltük volna a projektet. Vagy legalábbis semmi esetre sem lenne ilyen gazdag és szerteágazó. Nem gondolkodtunk azon, hogy melyik számhoz nyúljunk. Lehetett az akár óriási sláger is egykoron, mint például a Just Can’t Get Enough. Azért dolgoztuk fel, mert szeretjük, nem azért, mert sokan ismerik. Ehhez a mai napig tartjuk magunkat. Én személy szerint nem sokat foglalkoztam azzal, hogy mit gondolnak az emberek.

OL: Marc amúgy sem egy ijedős alkat. Mondjuk én azért remegtem párszor (nevet). Neeem, csak viccelek. Nem volt semmi, ami miatt aggódnom kellett volna.

hvg.hu: Hogyan érett, formálódott a kezeitek között a Nouvelle Vague az elmúlt 10 évben?

MC: Hát változott, nem is keveset, az biztos. A gond a Nouvelle Vague-gal, mint koncepcióval, az volt, hogy mi alapvetően new wave dalokat akartunk átültetni bossa nova stílusba. Az elején még működött is. De a második album után rájöttünk, hogy azért ez egy elég erős korlát, úgyhogy elindultunk más irányba. Például a reggae felé. Szóval elkezdődött a valódi felfedezés, tulajdonképpen az igazi kaland. Azóta is igyekszünk meglepni magunkat és a közönséget is. Az egyetlen megkötés, hogy ne menjünk el az elektronika irányába. Az ugyanis szűz terület számunkra. De azért így is elég sok mindent sikerült belezsúfolnunk a korábbi lemezeinkbe.

hvg.hu: Volt, amikor komoly vita alakult ki közöttetek a munka során?

MC: Azt hiszem, hogy a főbb kérdésekben általában egyetértünk. Mondjuk abban, hogy ki legyen az épp aktuális énekes, milyen legyen a hangzásvilág, a stílus. Legfeljebb annyi különbség van közöttünk, hogy Oliver inkább a punkból merítene, mint mondjuk a Dead Kennedys, vagy a Killing Joke zenéi, én pedig inkább a szintetizátoros zenét preferálom, mint a Visage, Depeche Mode satöbbi. A kilencvenes évekből származó zenékkel megküzdöttünk, persze. Volt olyan, hogy kegyetlenül leszavazott az Oliver.

hvg.hu: Több mint 10 éve csináljátok már a Nouvelle Vague-ot. Egyszer sem éreztétek úgy, hogy nem ártana egy kicsit lazítani, vagy pihentetni? Mindenki életében lehetnek alkotói válságok.

OL: Azért azt fontos megjegyezni, hogyha mindketten csakis és kizárólag a Nouvelle Vague-gal foglalkoznánk, akkor persze előfordulhatna, hogy megunnánk. Szerencsére mindkettőnknek megvan a maga kis világa, a saját projektjei. Ezek sokat segítenek abban, hogy frissek maradjunk. Egyébként meg hadd kérdezzek vissza: hogy a fenébe unnánk meg egy olyan melót, ami lehetővé teszi számunkra, hogy beutazzuk az egész világot? Rengeteg csodás emberrel találkozhattunk, csomó mindent láthattunk, sokfelé van közönségünk. Meg hát milyen király érzés már az, amikor teszem azt Párizsban egy kávézóban beszélgetek a bárnál egy mellettem ülő lánnyal – nagyjából 20-25 év körülivel -, aki megkérdezi, hogy egyébként mivel foglalkozom. Azt felelem, hogy zenész vagyok. Mire ő: az menő, milyen zenét toltok? Mondom neki, hogy a Nouvelle Vague-ot csinálom. Válaszul pedig visítgatni kezd, hogy azt mennyire imádja és nézzem-nézzem, itt van az iPhone-ján. Ezt nem lehet megunni. Mármint azt, ha más embereket szórakoztathatsz.

hvg.hu: Mindezek után összegezzétek nekem, kérlek, mit jelent számotokra a Nouvelle Vague?

MC: Hogy mit jelent? Megváltoztatta az életünket. Ahogy már említettük: bejárhattuk az egész világot, remek zenészekkel találkozhattunk, sokat lendített mindkettőnk saját projektjein is.

OL: Ráadásul végre elismernek minket a zeneiparban. Könnyebb elintézni a dolgokat. Ez azért nagyon fontos.

MC: Abszolút! Meg hát minden zenész álma, hogy az a rengeteg energia, amit a munkájába fektet, egyszer megtérüljön. Nekünk ez összejött. Sikeresek vagyunk. De így direktben nem nagyon szoktunk ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak megtörtént. És ez nagyon jó így.