Kult hvg.hu 2014. december. 10. 17:18

Felépül a brit Disneyland Sherlockkal és Doctor Whoval

Várhatóan 2020-ban, Kentben nyitja meg kapuit az a vidámpark, mely főleg a brit kultúra előtt tiszteleg majd. A szórakoztató központ attrakciói a népszerű BBC-sorozatokra és azok közkedvelt karaktereire épülnének.

A BBC máris aláírta a megállapodást a London Resort Company Holdingsszal (LRCH), hogy az a csatorna népszerű karaktereit felhasználva, elkezdhesse a mintegy 2 milliárd fontba kerülő park tervezését és építését- írja az Independent.

A park jövőbeli látogatói nem csak a BBC népszerű sorozatainak (Sherlock, Doctor Who, Top Gear) különböző elemeivel találkozhatnának itt, mivel a szórakoztató központban a Paramount stúdió által gyártott filmekre is épülhetnek majd a leendő attrakciók, helyszínek. Így akár az is előfordulhat, hogy egy Sherlock-nyomozás után a vendég a Titanic hajó élethű másán találja magát. Egyelőre azonban még nem derült ki pontosan mely produkciók is kapnak majd helyet az óriási létesítményben.

Top Gear - Csúcsmodellek

A központban mozik, szállodák, éttermek, koncerthelyszínek is helyet kapnak, és mindehhez a tervek szerint alig 17 percet kell majd csak utazni a gyorsvonattal Londonból. A gigantikus park 27 ezer munkahelyet fog teremteni. David Testa, az LRCH igazgatója szerint az új park Hollywood csillogását ötvözi majd brit kultúra legjavával.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.