Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Berlin felemelkedésével dipólus játéktérré alakul az eddig London uralta európai kulturális színtér, mely változás a mindenkori underground újraértelemzését is kierőszakolja - Farahnaz Hatam és Julian Percy a nemzetközi hírű berlini experimentális klub, az NK alapítóiként saját bőrükön tapasztalják egy új típusú klubrendszer kialakulását, melyben a profitorientált kezdeményezések mellett csupán az őrült fanatizmus rúghat labdába. Meddig tart ki az illegalitás? Mióta presztízs a zajzene? És hogyan rémisszünk halálra egy átlagembert? Interjú.
Berlin sosem fog Londonná változni - állítja Farahnaz Hatam, a berlini kísérleti underground fellegvárának számító neuköllni N.K. Projekt (NK) egyik alapítója. Az Iránban született, ám az Egyesült Államokban felnőtt Hatam experimentális zenészként, a melbournei Julian Percyvel karöltve 2008-ban kezdte összefogni a német fővárosban felbukkanó avantgard formációkat, melyből előbb tematikus programsorozat, majd az ország egyik legprogresszívebb klubja nőtte magát.
“Persze rengetegen tették és teszik át a székhelyüket Londonból Berlinbe pusztán azért, mert itt lényegesen olcsóbb az élet. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy London ezzel párhuzamosan kiürülne, bármit is vesztene a rangjából vagy a jelentőségéből” - véli Percy, aki szerint Berlin az elmúlt öt-hat évben történő kivirágzása nem része az európai kulturális gócpontok rotációjának, sokkal inkább egy dipólus játéktér kialakulásának előjele. “Bár a két város lassan egyensúlyba kerül, kár lenne tagadni, hogy a legjelentősebb, de legalábbis legnevesebb showcasekért, kiadókért - még ha van is berlini képviseletük - még mindig Londonba kell utazni” - mondja Percy hozzátéve, lényegében mindegy, hogy vizuális művészetről vagy zenéről beszélünk “Európa rég volt ennyire apró, mint most”.
Kigyomlált romantika
A változások Berlin mikroklímájában is szépen nyomonkövethetők, így többek között a romantikus klubkultúra agonizálása is. “Az utóbbi években rengeteg kultikus underground helyszínt vesztettünk el, melyek többsége engedély nélkül, főként régi gyárépületekben működött” - ecseteli a helyzetet Percy, aki szerint a német hatóságok az utóbbi években ébredező szigora sok esetben abortálja a kulturális vadhajtásokat. “Még mindig sok az illegális klub, de ha konstans négyszáz embert meghaladó éjszakai forgalmad van, ráadásul halk sem vagy, szinte borítékolható, hogy lekapcsolnak”
Hatam szerint az autentikus, sötét underground helyszínek Berlinben is veszélyeztetett fajjá váltak és bár sokan kutatnak új terek után, az utóbbi két évben olyan szinten ugrottak meg a város ingatlanárai, hogy a legtöbb kezdő és újrakzedő alternatív klub képtelen kitermelni a saját rezsijét. “A butikok, a kávézók, az éttermek elszaporodásának köszönhetően szépen felkúsztak az árak, így ha valakinek még nincs érvényes szerződése, nagyon nehéz helyzetből indul." A mérleg viszont működik: a nehéz helyzetbe került kluboknak a városban egyre aktívabban jelenlévő, a foglaltházakban, üresen álló épületekben rejlő lehetőségeket kiaknázni akaró ügynökség, a a berlini Zwischennutzungagentur segít megfelelő helyszínt találni. Még azoknak is, akiknek nincs elég pénzük piaci áron való bérlésre. “A koncepció lényege, hogy alkotókat, potens kezdeményezéseket vonzanak a városba különféle támogatásokkal, mivel a tapasztalat szerint ezek idővel nem csak a kulturális presztízs, de a lokális gazdaság szempontjából is kifizetődnek” - mesél Hatam.
Megalkuvás nélkül etetni
Az underground gócpontjaként is kezelt berlini kerületek, Kreuzberg, Neukölln és Friedrichschain bizonyos részei számára épp ezért fontos, hogy a kreatív kezdeményezések őket válasszák. Így klub és klub közti rivalizálásról inkább az előbbi esetekben beszélhetünk: ez viszont általában kimerül az egy-egy befutott előadóra való licitálásban” - vélekedik Julian megjegyezve, a tematikus programokkal kapcsolatban nem szabad elfeledkezni a kiadók fontosságáról, hiszen sok esetben “a közönség nem is egy-egy előadó, sokkal inkább egy jól bejáratott kiadó nevére mozdul meg, mert tudja, hogy ez a csapat mondjuk mindig súlyos noiseot szállít.”
Az NK csak minimális állami támogatásban részesül, a koncertek pultbevételeiből a klub ugyan fenn tudja tartani magát, érdemi profitot azonban gyakorlatilag nem termel. “Ha ebből akarnánk megélni, rég le kellett volna húznunk a rolót” - állítja Julian. Alapítótársának és neki is van polgári állása, mely mellett gyakran saját pénztárcájukból egészítik ki a klub költségvetését, miközben sokat köszönhetnek önkéntes segítőknek. “Sosem akartunk kompromisszumot kötni, beengedni olyan profiteseményeket, melyek bár kompenzálnák a költségvetési hiányunkat, nem összeegyeztethetők az általunk képviselt szellemiséggel.”
Az NK falai közt a zenei és vizuális művészeti programok mellett rendhagyó workshopokat is tartanak, melyeknek köszönhetően az utóbbi években a klub a nemzetközi figyelem középpontjába került. “Mindketten zenélünk, mindketten kísérleti műfajokkal foglalkozunk, mindketten éreztük, milyen hiányosságokkal küzd ezt a terület” - mesél Hatam. “Van aki saját tervezésű zajgépeket épít, ballonokon játszik, programoz, kódol, ezt a tudást pedig nálunk első kézből lehet elsajátítani.”
Amit a normális emberekről feltétlenül
Bevallott törekvés, hogy a neukölni klub a szezonális, eseményspecifikus publikum helyett a törzsközönségre építsen. “Kicsit olyan ez, mint egy fórum. A közönségünk nagy százalékban zenészekből áll, akik a világ minden tájáról, Európából, Amerikából, Ausztráliából, Ázsiából valahogy mindig itt, nálunk futnak össze meghallgatni egy új projektet vagy csak, hogy szimplán találkozzanak a rég nem látott ismerősökkel. Az viszont tény, hogy nagyon ritka nálunk a hagyományos értelemben vett hallgatóság: ide senki nem jön táncolni” - mondja Julian hangsúlyozva, bár az NK meglehetősen progresszív tartalmat szállít és szinte titkos klubként üzemel, mindenki számára nyitott.
“Bár nincs cégérünk és egy hátsó udvari épület második emeletén működünk, sosem akartunk bújkálni, a neten bárki megnézheti milyen programjaink vannak és bárki el is jöhet rájuk. Sosem akartuk elijeszteni a normális embereket, arról, hogy ez mégis így sikerült, tényleg nem tehetünk.”
