Letartóztatták a Cranberries énekesnőjét
Dolores O'Riordan egy légi utaskísérővel került konfliktusba, adja hírül a New Musical Express.
–Az énekesnő New Yorkból, a John F. Kennedy repülőtérről utazott az írországi Shannonba ma reggel – a vád szerint út közben bántalmazta az egyik légi utaskísérőt.
A repülőtérre azok után hívták ki a Gardaí (az ír rendfenntartó szervezet) erőit, miután bejelentés érkezett, hogy egy nő tettleg bántalmazott valakit az Aer Lingus egyik járatán" – nyilatkozta egy rendőrségi forrás, aki azt is hozzátette, egy rendfenntartó is kisebb sérülést szenvedett a letartóztatás során. Az Aer Lingus szóvivője nagyjából ugyanezt a nyilatkozatot tette, azzal, hogy az ügy természete miatt nem adhat bővebb tájékoztatást.
A zenekar még nem adott ki az esettel kapcsolatban hivatalos közleményt.
A Cranberries 1990-ben alakult Limerickben. A négyes sikeres pályafutás és öt nagylemez után 2003-ban oszlott fel, majd 2009-ben újra összeállt, és 2012-ben Roses címmel új nagylemezt jelentett meg. A háromgyermekes, házas O'Riordan akit 2006-ban Írország tíz leggazdagabb nője közt emlegetettek – a köztes években két szólóalbumot adott ki.
Az együttes helyzete az utóbbi időben ismét bizonytalan, mivel O'Riordan 2013 októberében – ismeretlen okokból – jogi lépéseket indított a zenekar gitárosa, Noel Hogan ellen. A Cranberries honlapján az utolsó bejegyzés 2012-es.