A világ minden részéből érkező muzulmánok százezrei vonultak a Mekkához közeli Mína-völgybe csütörtökön, az éves mekkai zarándoklat, a háddzs első napján, amely a hatóságok közlése szerint nagyobb problémák nélkül kezdődött el.
A jövő hétbe is belenyúló vallási ünnepet idén szigorú biztonsági intézkedések kísérik, hogy megvédjék a zarándokokat két halálos vírustól, az Ebola-láztól és a MERS koronavírustól, amely utóbbinak már több mint 300 halálos áldozata volt a háddzsnak otthont adó Szaúd-Arábiában. Az ünnepet beárnyékoló másik veszélyforrás a térség több országában területeket foglaló szélsőséges szunnita szervezet, a brutalitásáról hírhedtté vált dzsihadista Iszlám Állam (IÁ).
A szaúdi hatóságok szerint közel 1,4 millió muzulmán érkezett külföldről, s hozzájuk még több százezer szaúdi csatlakozik. Az országban 85 ezer rendőrt mozgósítottak a zarándoklat rendezett lefolyásának biztosítására. Az Ebola-veszély miatt nem engedik be a Guineából, Libériából és Sierra Leonéból érkezőket. Ezeket az országokat érinti a leginkább az idén már 3 ezernél is több halottat követelő járvány. A szintén nyugat-afrikai Nigéria lakói viszont, ahol eddig nyolc halottja volt az Ebola-vírus okozta fertőzéseknek, beléphetnek Szaúd-Arábiába.
Pénteken a zarándokok felmennek a Mína-völgytől tíz kilométerrel délkeletre emelkedő Arafát-hegyre, s a napot imádkozással töltik. Szombaton a völgybe visszatérve "a sátán megkövezésével" folytatják a szertartásokat. Aznap kezdődik az íd al-adha áldozati ünnep, amelynek során állatokat áldoznak fel Ábrahám (a Koránban Ibráhim) emlékére, aki - a hagyomány szerint - isteni parancsra majdnem feláldozta fiát, Iszmáilt, de Gábriel arkangyal az utolsó pillanatban azt tanácsolta neki, hogy inkább egy birkát áldozzon fel. A háddzs része a mekkai Kába-kő körbejárása is.
A mekkai zarándoklat az iszlám öt pillérének egyike, s a lehetőségeihez mérten minden hívőnek legalább egyszer meg kell tennie életében.