Kult hvg.hu 2014. augusztus. 11. 12:11

Aradszky reméli, hogy a biztonsági őröket is megtáncoltatja a Szigeten

Bár idén sincs külön Táncdalfesztivál sátor a Szigeten, a műfaj egyik koronázatlan királya, Aradszky László azért fellép majd a Magic Mirror sátorban. Az előadó saját bevallása szerint külön erre az alkalomra felpörgetett műsorral érkezik, és reméli idén is a Nagyszínpadra követeli majd a közönség.

Aradszky László nem érti, miért pont ő kapott csak meghívást a táncdalénekesek közül a Szigetre, de ha már így alakult becsülettel készül a fellépésre – árulta el az énekes a Bors Online-nak.  Aradszky két évvel ezelőtt aratott nagy sikert a fesztiválon, erről az ominózus koncertről még ma is nagyon jó emlékeket őriz: "a közönség összetételének nyolcvan százaléka külföldi volt, mégis tomboltak, vonatoztak, a csajok feljöttek a színpadra. Elképzelhetetlen szituációk alakultak ki, a biztonsági őrök mégsem avatkoztak bele, mert ők is jól érezték magukat."

Az előadó most külön műsorral készül, amiben helyet kapnak majd lassabb, romantikus számok is, hisezn elmondása szerint "az ilyen fesztiválokon a fiatalok hirtelen egymásba zúgnak, ezért szeretném őket még közelebb hozni a másikhoz". Aradszky azt is elárulta, minek köszönheti, hogy még mindig ugyanolyan jó formában várja a fellépéseket, mit régen: "vigyázok a fizikumomra, többek közt ezért nem iszom egyetlen deci alkoholt sem. Nekem az éneklés a feladatom, emellett a család, a sport és a Fradi, ami éltet."

Aradszky szerdán, este tíz órakor fog fellépni a Magic Mirror sátorban.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.