Kult hvg.hu 2014. július. 15. 08:18

Bors: Az RTL Klub milliókra pereli be Ördög Nórát

Volt már rá példa, hogy az RTL Klub komoly összegekre perelte sztárjait szerződésszegés miatt. A Bors értesülése szerint ez vár Ördög Nórára is, helyette azonban a TV2 fizet majd.

Az RTL Klub nem titkolja, hogy bepereli Ördög Nórát, amiért szerződést szegett – írta a Bors Online kedden. A lap szerint öt-, de akár ötvenmillió forintra is rúghat a kártérítés összege.

A TV2 emellett – a hírek szerint – havi kétmillió forintos gázsit is fizet Ördög Nórának.

RTL Sajtóklub / Bársony Bence

A lapnak Kolosi Péter RTL-programigazgató azt mondta: Ördög a szerződése értelmében nem jelenhetne meg a másik csatornán nem sokára induló tehetségkutatóban. A műsorvezető azzal, hogy úgy jelentette be döntését, hogy már aláírt a TV2-höz, megszegte szerződése versenykorlátozási részét – tette hozzá. Kolosi szavai szerint Ördög Nóra mindezért perre számíthat.

Ördög Nóra egy rádióinterjúban egyébként azt mondta, hogy nem szerződés, hanem egy elvi megállapodás birtokában értesítette az RTL-t arról, hogy csatornát vált.

Az RTL Klub korábban VV Cristofelt és VV Alekoszt is beperelte. Az előbbitől ötmllió forintot követelnek, míg Alekosztól visszaperelték mindazt, ami a Való Világban megnyert: az autót és a lakást is – ezek összértéke 50 millió forint lehet.

A lap úgy tudja, az Ördög Nórától követelt kártérítési összeg inkább a kisebb összeghez, azaz az ötmillió forinthoz közelít majd. Ám szinte biztos, hogy azt új munkaadója fizeti meg helyette, ugyanis a Bors értesülése szerint az is az új szerződés része, hogy az összeget ne kelljen zsebből kifizetnie.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.