2014. június. 06. 15:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 06. 15:46 Kult

Új műfajban próbálja ki magát a Napoleon Boulvard énekesnője

Új hangszereléssel, vagányabb formában szólalnak meg péntek este Szegeden a Napoleon Boulvard dalai, de új számokat is hallhat a közönség. Vincze Lilla, a zenekar énekesnője azt mondta, hogy új albumot egyelőre nem terveznek, de ő kipróbál majd egy új műfajt – derül ki a Délmagyarországnak adott interjújából.

A szegedi Deja Vu Fesztiválon csütörtökön a Scooter lépett fel, pénteken pedig egyebek mellett a magyar Napoleon Boulvarddal lehet évtizedeket visszarepülni az időben. Vincze Lilla a születésnapját is ünnepli a mostani koncerten.

Az énekesnő elmondta, hogy új dalok is elhangzanak a koncerten, a régieket pedig új hangszerelésben, kicsit rockosabb, „vagányabb" formában viszik Szegedre. A Gondolatjel Csoporttal közös produkcióban adják elő a Fogd meg a kezem című számot: a gyerekek jelnyelven tolmácsolják majd a közönségnek a dalban elhangzottakat.

Vincze Lilla lassan 30 éve van zenei pályán, azt mondta, hogy a fellépések mindig feltölti és formában tartják. Folyamatosan turnéznak, templom- és kamarakoncerteken lépnek fel, gyerekműsorokat csinálnak, klubesteket tartanak, és idén zenei tábort is szerveznek Rákóczifalván.

Új albumot egyelőre nem terveznek, mert a régi dalainkat még mindig nagyon szereti a közönség, ezeket többnyire új, naprakész formában adják elő, ami nem nehéz, mert háromgenerációs a zenekar – mondta az interjúban. Vincze Lilla elárulta azt is, hogy új területen próbálja ki magát: ősszel sanzonlemez készítésébe kezd.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.