Claude Picasso, a világhírű festőművész unokája "felháborodott és nagyon nyugtalan" a párizsi Picasso Múzeum jövőjét illetően, s azt követeli Aurélie Filippetti francia kulturális minisztertől, hogy "mindent tegyen meg" annak érdekében, hogy a múzeum a terveknek megfelelően júniusban újranyílhasson.
Pablo Picasso és Francoise Gilot fia, aki a családot képviseli a felújítási munkálatok miatt öt éve zárva tartó múzeum igazgatótanácsában, a Le Figaro című napilapban pénteken megjelent interjúban azt mondta: "Nem lát semmilyen szándékot Franciaország részéről arra, hogy a múzeum júniusban megnyíljon".
A kulturális miniszter egyébként két héttel ezelőtt jelezte, hogy az eredetileg 2011-ről 2014 júniusra halasztott nyitást valószínűleg tovább kell halasztani szeptember közepére. Claude Picasso elmondta, személyesen járt a miniszternél annak érdekében, hogy "meggyőzze annak értelméről", hogy a múzeum a tervezett időpontban megnyíljon. "Azt mondta (Filippetti), hogy nem lehet, mert nincsenek teremőrök és ezt a munkálatok csúszásával magyarázta. Pedig azokat a tervezett időpontban, azaz múlt kedden befejezték" - tette hozzá.
"Felajánlottam neki, hogy elkísérem a felújítás meglátogatására. SMS-ben utasította el. Egyébként ki hinné el, hogy júniusig nem lehetne teremőröket találni? Csak egy kis időt kéne a miniszternek a munkafelvételre szánnia. Az az igazság, hogy nem pozitívan állnak hozzá a múzeum megnyitásához. Szórakoznak velem, az az az érzésem, hogy Franciaországot nem érdekli az apám, meg én sem" - fogalmazott Claude Picasso. A festőművész unokája azt szeretné, hogy a kulturális miniszter írásban kötelezze el magát arra, hogy a múzeum megnyílik júniusban, s azt továbbra is az eddigi igazgató, Anne Baldassari fogja vezetni. Claude Picasso ennek érdekében Francois Holland köztársasági elnöknek is írt, "de csak egy köszönetet kapott". "Az utolsó reményem, Manuel Valls (miniszterelnök), most az ő válaszát várom" - hangsúlyozta.
Az elmúlt hónapokban a francia sajtóban több írás is megjelent arról, hogy nem valószínű, hogy a Picasso Múzeum a tervezett határidőre elkészül. A cikkek bírálták, ahogy az igazgatónő intézi a felújítást, amelynek eredetileg 2011-re kellett volna befejeződnie, valamint azt, hogy a beosztottjai sorra felmondtak. "A minisztert idegesíti Anne Baldassari, engem meg Aurélie Filippetti (a miniszter) idegesít. Kedden kellett volna vele találkoznom, de az utolsó pillanatban lemondta, és nem adott új időpontot" - mondta az unoka, aki szerint a Picasso múzeum újranyitásának "hatalmas ünnepnek" kellene lennie, miután az egész világ várja már, s ehhez képest a kulturális minisztérium katasztrófává teszi az eseményt.
A Picasso Múzeumnak helyet biztosító, 17. században épült ötszintes Hotel Salé munkálatai a párizsi Marais negyedben áprilisban fejeződtek be. Az úgynevezett technikai szárny, amelyet tavaly nyáron kezdtek építeni, májusra lesz kész. A felújítás 52 millió euróba (16 milliárd forintba) került, amelyből 31 millió eurót (9,6 milliárd eurót) a gyűjtemény 2008 óta tartó utaztatásából gyűjtött össze a múzeum.
Az ötszintes épület teljes területét a Picasso mintegy 5 ezer művét tartalmazó gyűjtemény bemutatásának fogják szentelni, valamint látható lesz a festő saját magángyűjteménye is, s időszakos tárlatokat is szerveznek majd. Miután a múzeum adminisztrációs része, a raktárak és a műtermek, amelyek az ötödik szintet foglalták el, átkerülnek az új szárnyba, az 1985-ben megnyílt intézmény kiállítótere a korábbi 1600 négyzetméterről 3800-ra fog nőni. Így egyszerre háromszor annyi művet lehet majd kiállítani látni, mint korábban.