Kult MTI 2014. április. 15. 11:15

Nagy cirkusz lesz a Városligetben

Szombaton városligeti parádéval köszöntik Budapesten a cirkuszok világnapját.

Városligeti felvonulással, a Hősök terén látványos parádéval, a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt egész napos szabad téri programokkal köszönti április 19-én a cirkuszok világnapját a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA).

A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta április harmadik szombatja világszerte a cirkuszé, a Fővárosi Nagycirkusz hetedik alkalommal rendez egész napos programsorozatot a világnapon. 

A 19. században Amerikából indult annak a hagyománya, hogy a városba érkező vándorcirkuszok díszes menetben vonultak végig az utcákon. 

Szombaton a Fővárosi Nagycirkusz elől indul útnak a színes parádé, amelyen díszes járművek, kosztümös artistanövendékek, gólyalábasok, cirkuszi állatok és a Fővárosi Nagycirkusz Circus Classicus című műsorának teljes társulata vonul majd végig a Hősök teréig, majd visszatér a cirkusz elé, ahol kedvcsináló szabadtéri cirkuszi műsor veszi kezdetét. 

A programban fellép mások mellett a Corrodini Bűvész Egyesület, Gallyas Veronika és a Zsonglőr Egyesület, amatőr utcai bűvészek, Kim Kenneth dán illuzionista, a háromtagú orosz The Mednikov's csoport, a dél-amerikai The Bazan Sisters és Richter Flórián lovasakrobata-csapata is. A nap folyamán két alkalommal a Circus Classicus című előadás is megtekinthető lesz a városligeti intézményben.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.