Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Megnéztük a Krétakör A Párt című darabját, ami olyannyira aktuálpolitika, hogy a közönségnek egy héttel a választás előtt voksolnia kellett, többször is. A rendező, Schilling Árpád nagyon dühös az elmúlt 25 év korrupcióval átitatott pártjainak túlhatalmára, de az is kiderül, hogy mi (a nép, a közönség) sem bízunk már a fiatal generációban sem.
Az nem elég, hogy beülünk egy független, de nagyon is politizáló színtársulat előadására: végig az az érzésünk, hogy most úgy kell viselkednünk, mintha mi csakazértsem lennénk olyanok, mint amit bemutatnak rólunk. Tehát mi igenis cselekszünk, ellenállunk, nem vagyunk birkák, gyávák, megalkuvók. Közben ránk kapcsolják a villanyt, megkérdezik a véleményünket, vitatkoznak velünk, és még szavaznunk is kell. Mi alakítjuk a cselekményt.
Kérdés, hogy az alternatívára készült-e forgatókönyv, azaz hogyan folytatódna a darab, ha nem az agilis, bár egyszerű, de tettre kész építési vállalkozóra, hanem az idősebb, hajlott hátú, múltba révedő, ám szelíd és okos iskolaigazgatóra (a vállalkozó régi tanárára) voksol a közönség a darab spontán önkormányzati választásán. Mivel a Krétakör közönsége eleve liberálisabb fajta, egyszerű dolga volt a darab megírásánál Schillingnek: ha Trianont a megtört férfi szájába rakja, akkor tuti, hogy legyintenek majd rá a nézők.
Olvassa el Schilling Árpáddal készült interjúnkat!
A vállalkozót játszó Nagy Zsolton pedig hiába látszik az agresszió az első pillanattól, hatalmat kap, méghozzá több mint kétharmados többséggel - tőlünk. A mentor és tanítványának szomorúan alakuló viszonya lineárisan épül az elmúlt négy év politikai és gazdasági döntései mentén. Nem kertel Schilling: az önkormányzatok felszámolása, az iskolák megszüntetése lesz a szereplők egyre sanyarúbb sorsának alakítója. A mutyizás a hatalmon lévő vállalkozó, a kisebbségek és a hátrányos helyzetűek kizárása az oktatásból a meghunyászkodni kénytelen iskolaigazgató családi tragédiájának közvetlen következménye: a lázadó felesége gyerekgyilkos lesz, ahogy a vállalkozó feleségét veri halálra, gyerekei pedig őt lincselik meg.
Az interdiszciplináris színházra szakosodott Krétakör mixeli a nyelveket (angol-magyar-francia) a zenét (jazz-blues-punk), a mozgásszínházat (break-tánc-légakrobatika), a mezei drámát, továbbá az idei kampányidőszak kedvelt roadshow-s elemeit, de még magáért is kampányol, félig viccből, persze nem. A Krétakör ennek keretében bemutatja a Szabadiskolás növendékeket, a jövő reménységeit, akik a legmélyebb mélyponton, mikor már minden vérbe fagyott, szólnak bele a nézőtérről a cselekménybe, hogy alternatívát kínáljanak a nihilben, a közönyben és a korrupcióban pácolódó átlagmagyar választók által kormányra segített - Schilling szerint - diktatórikus pártrendszerre.
A 14-18 évesek állításuk szerint sokkal jobban elvezetnék az országot, a felnőtteknek pedig csak tanácsadói funkciót engednének át. Ők leráznák a korrupciót, amire az öregek nem képesek, de még az EU sem. A fiatalok átlátnak még a Nyugat képmutatásán is. Bennük van az erő!
A közönség viszont szkeptikus - még egy szavazás. Csak nagyon kevesen adnának hatalmat az okos, innovatív, tisztalelkű, ambiciózus gimnazista fiatalok kezébe. Egyik néző szerint már ők is romlottak, mert biztos puskáztak már, amúgy meg a szüleik is bizonyára megfertőzték őket. Már az újszülöttekben sem bízunk, menthetetlenek vagyunk, ez az előadás nézőtéri konklúziója.
De ami még nyilvánvalóbb, hogy Schilling Árpád tényleg nagyon dühös, a katarzist például arra a momentumra hegyezi, amikor a projektoron számszerűen megjelenik, hogy 2010 óta mennyibe került nekünk a korrupció. A csúcspont pedig az, amikor kiderül, hogy a horvát autópályához képest mennyivel volt drágább a magyar. Sokkal, nagyon sokkal. Ráadásul mennyivel rövidebb.
Az irodalmi ismereteinkből emelkedettnek vélt katarzisérzést ezért menekülési vággyal helyettesítjük. El lehet menni. Ha nem is a Trafóból (ahol csupán három alkalommal játszották a darabot, eztán külföldre távozik, és missziót teljesít), hisz a két óra alatt azért lehet bőven nevetni, legfőképp a saját nyomorunkon.
Nagy Zsolt belépője például a híres Kontrollos jelenet, amikor a filmben ellenőrt játszó Nagy egy külfölditől kéri a vonaljegyét: Ticket, nem érted bazmeg?A kibaszott kurva anyádat, azt! Így még megbocsátható az a karikatúra-halom is a magyar mindennapokról, amivel kezdődik a darab. Már-már unalmas: ráérősen nyammog a banánon a hivatalnok, míg a szerencsétlen ügyfél a vonalon túl kénytelen várni, az orvos otrombán kiabál a szülő anyával, a diákot szidalmazza a tanár - váltakozó alázott-alázó szerep, ami a magyarságtudatunk alfája és omegája.
De a külföldi - francia, belga - szereplőkkel tarkított részek ki tudják szabadítani a nézőt a nyomott hángérien hangulatból. A Party zenekar egzotikus énekesnője, és az akrobata fiúk például, akik a vállalkozó eleven gyerekeit alakítják, majd rittyentenek egy Spiderman-filmből koppintott fejjel-lefelé csókjelenetet a lánnyal, csak még szexibben. Ők azok, akik a magyaros családi kört is megpróbálják kizökkenteni, az asztal alatt-fölött mutatványoznak, miközben egyre nevetségesebb és semmirekellőbb a keserű magyar asztaltársaság búskomor büfögése.
A Párt, bár nyilván erősen politizál, ugyanilyen aktuális lesz őszel is, amikor újra műsorra tűzik Magyarországon. Bárki is lesz a kormányon.
