Péntektől tíz napig ingyenesen hozzáférhetővé tette az HBO a Szerelempatak című dokumentumfilmet, amelyben egy kis erdélyi falu idős asszonyai tárulkoznak ki a kamera előtt egykori és mostani szexuális életükről.
A trieszti fesztiválon díjazott tabudöntögető Sós Ágnes-dokumentumfilm főszereplője elvileg Feri bácsi, aki végigvezet a falucskán, bemutatja a helyi asszonyokat. Gyönyörű képekkel (akár a Hukkléban) ábrázolja a rendező a lassú, nyugodt, romantikus falusi életet.
S ebbe villannak be a film gerincét alkotó (elsősorban) asszonyi vallomások, az egymás közötti pajzán beszélgetések. Mert bizony van véleményük a szexről az asszonyoknak, és nem is tartják magukban: olykor a néző bele is pirul az intim kitárulkozásokba.
Ízes szóhasználattal, rendkívül szórakoztatóan mesélnek vágyaikról, tapasztalataikról. Megtudhatjuk, mit tanácsol asszonytársainak Kriszta néni, hogy „akkorát élvezzenek, mint a hájderménykű", továbbá, hogy „szárazon annyit se ér, mind a ganyérakás".
A filmre ugyanakkor nem csak a poénos, pajzán kifejezések miatt fogunk emlékezni. Mert, amire eljutunk a film gyönyörű záróképéhez (ahol idős asszonyok hemperegnek le nagyokat kacagva, mint a gyerekek, a domboldalon), rájövünk, hogy a legtöbb interjú, elcsípett beszélgetés az elhalasztott boldogságról szól. El is hangzik egyikőjük szájából, hogy csak a tévéből ismerte meg, mi a szerelem, és megállapította rezignáltan, hogy ebben nem volt része soha. “Minden fiatalnak azt mondom, hogy amíg jól esik, csinálja, ne tartogassa, mert most már… szárad ki, mint a kút” – szól a megszívlelendő tanács.
Ami biztos: a vágy nem múlik. Ahogy – ha nem hagyjuk – a derű sem.
A filmet múlt hétvégén néhány órára már hozzáférhetővé tette a HBO, s a hír gyorsan terjedt is a közösségi oldalakon, de vasárnap este levették. Most péntektől viszont a hbogo.hu oldalon újra meg lehet nézni.
Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!