Kult Csáki Judit 2014. február. 09. 20:20

Az egyik vég: a demens miniszterelnök

Demens: aki a felejtés univerzumában él, és nem lehet vagy nem érdemes kirángatni onnan. Amióta bezárták az OPNI-t, nem tudjuk, hol vannak. Most éppen Mundruczó Kornél színpadán.

Több hónapos nemzetközi turné után tért vissza a Demencia című előadás a Trafóba, és hamarosan újabb külföldi szereplésre indul. Tizenegy – holland, német, francia, belga, portugál és magyar – partner hozta össze ugyanis a produkció anyagi hátterét: Mundruczó Kornél ma alighanem a legsikeresebb magyar rendező külföldön, tán csak a haza már alig is látogató Kovalik Balázs tartja vele a lépést, valamint Schilling Árpád, aki itthon a színházi nevelés széles spektrumú, súlyos társadalmi felelősséggel terhelt terepén dolgozik.

A Demencia a Krétakör valahai Jég című előadásának „reloaded” díszletében játszódik, még a fenyőfák is átköltöztek onnan, de hiszen épp karácsony közelít a végstádiumát élő, leépítésben szenvedő, mindössze négy beteget számláló elmegyógyintézetben. Ahová első körben nem a Jézuska érkezik, hanem a nagypofájú és erőszakos vállalkozó, aki közli, hogy megvette a házat – ahol internetes kuplerájt fog nyitni –, ezért aztán mindenki húzzon el, de rögvest.

Az orvos – elhivatott, betegeit szerető, jó szakember, kiállhatatlan természet, hangos-harsány és maga is gyógyszerfüggő – előbb ellenáll, aztán egy jó svájci állás és saját gyógyszeres szekrény ígéretének hatására közreműködik a betegek elküldésében. A nővér – mint kiderül, a vállalkozó régi ismerőse – a valódi főnök, akinek nincsen élete a diliházon kívül, vagyis ő sem mondható maradéktalanul harmonikusnak.

A történet jól van kitalálva, Wéber Kata és Mundruczó Kornél munkája. A betegek figurái – Katona László Romániából áttelepült fogorvosa, aki magában hordozza a diktatúra traumáját, Bánki Gergely megzakkant matematikusa, Tóth Orsi szelíd demense és Monori Lili egykori operettprimadonnája – külön-külön és együtt is izgalmas és szomorú világot mutatnak. A fordulópontok – a vállalkozó és a nővér röpke összeborulása, az orvos „átállása”, majd „visszaállása” – szintén jól vannak kitalálva, és hát fájdalmasan-szomorúan szükségszerűnek mutatkozik a vég: a csoportos öngyilkosság karácsony estéjén.

És akkor itt, ezen a ponton rettenetesen kellett volna egy író vagy egy erőskezű dramaturg, aki a fordulópontok közti részeket gatyába rázza. Aki erősen meghúzza a minden színész számára kötelezően juttatott szólókat, mert közülük egyik-másik jó, némelyik meg leülteti az előadást. Az is kellett volna, hogy ez a valaki egymáshoz közelítse a filmes és a színházi részeket, valamint hogy pontosan és hatásosan találja meg az előadásban a zene helyét; valahogy úgy, hogy a pszichológiai „zeneterápia” ne sovány, sokszor eltűnő, máskor kényszeredett felbukkanás legyen.

Régi, mondhatni, visszatérő problémája ez a Mundruczó-rendezéseknek; az ellenkező oldalról a Coetzee-műből készült Szégyen is ezt igazolta, a maga adaptációs lendületével, strukturális egységességével. És mutatta azt is, hogy az irodalmi alapozás nemhogy nem köti meg a rendező kezét, hanem éppen nagyobb teret és szabadságot ad neki: van ugyanis „kötőanyag”.

Wéber Kata, aki nemcsak színészként, hanem színházról-darabról gondolkodóként és szerzőtársként is a Proton Színházhoz csatlakozott, igazi win-win helyzetet idézett elő. Színészként felszabadult és erőteljes, a Demenciának valóságos motorja, íróként pedig jó ötletei vannak: Mundruczó színháza nagyon való neki, ő meg nagyon való Mundruczónak. Aki látványosan jól dolgozik együtt már régóta Rába Rolanddal, és ő ebben az előadásban is erősen odateszi magát; az általa megformált orvos, a maga rémségesen összetett, frusztrációt és szeretetet, szakértelmet és szakmai leépülést egyszerre mutató karakterével egy alig elviselhető, ám mégis evidensen „jó embert” mutat. És Nagy Ervin is látványos, elgondolkodtató mélységet teremt a bunkó, nyomulós, ám belső morális emlékképei által folyamatosan megzavart vállalkozó figurájában.

További színikritikák

Csak azt a hosszú, legalább ötszörös véget tudnánk feledni... Mert amikor a kiebrudalt demensek – gurulós ágyukat maguk után húzva – elindulnak a semmibe, az megrendítő befejezés. Aztán amikor a Monori Lili által játszott operett-díva föltisztulási rohamában elmondja a monológját a demensekről és önmagáról, valamint arról, hogy a társadalmi környezet mennyire imkompatibilis a beteg emberek felől nézvést – „demens miniszterelnököt!” –, egyenesen nekünk, a közönségnek címezve, az megint egy vég. Aztán amikor előbb az orvos, majd a többi beteg is visszatér a kórházba, az már nemcsak egy újabb vég, de voltaképpen egyfajta öngyilkosság. Aztán amikor a vállalkozó és a nővér is visszatér, akkor már teljes a csapat, és ismét kerek egész a történet.

És a valódi vég is vég – az öngyilkosság, amely a társadalom felől nézvést gyilkosság a javából –, de ennyiszer nem lehet megrendülni.

karácsony 2020

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról