Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Halmos András a Müpa és a Trafó koncertszervezőjeként igyekszik felrajzolni Budapestet Európa kulturális térképére. Milyen közönséget érdemel egy világváros? Mit ront el a hazai zenésztársadalom? Mennyire erős márka a magyar? Interjú.
Az, hogy Budapest lassan nem csupán romkocsma-nagyhatalom lesz, hanem szépen felkúszik Európa kulturális térképére, nem a kortárs pesti színház vontatott melodrámáinak, az Operaház zavarba ejtően nyugatias, bár örömteli költségvetésének, vagy az aktuális Ákos-turnénak köszönhető. Magyarországon, ha nem is túl látványos, de már érzékelhető folyamat zajlik, melynek célja, hogy hiánypótlás gyanánt egyre több olyan nemzetközi előadó jusson el és szeressen bele a fővárosba, akik eddig módszeresen kikerülték Magyarországot.
Újszülöttnek minden vicc
"A nemzetközi koncertélet szempontjából Magyarország előnye és hátránya is egyben, hogy nyugati mércével nézve gyakorlatilag nincs zenei piaca" – véli a tíz éve a Trafó koncertszervezőjeként, öt éve pedig a Müpa művészeti tanácsadójakét is dolgozó Halmos András, aki fő céljának tekinti, hogy olyan meghatározó előadókat hozzon Budapestre, akik még sohasem léptek fel Magyarországon. Koncertszervezőként korántsem műfajorientált, épp úgy szállít extrém kísérleti zenéket, mint jazzt, elektronikus és világzenét, kortárs klasszikust, énekes dalszerzőket, és mindazokat, akiknek zenéjét nehéz stílusbéli kategóriák közé sorolni.
Szerencsére van miből válogatni, minden évben rengeteg új zenész, zenekar jelenik meg új vagy egyéni hanggal, és azokból is akad bőven, akik bár évtizedek óta meghatározók, sosem jutottak még el hozzánk: "Amíg 70-80 éves, világhírű zenészek mondják el az itteni közönségnek, hogy gyakorlatilag mindenhol felléptek már, csak nálunk nem, addig van miből és miért dolgozni."
"Hiába 250 kilométer Bécs, Budapest mindezidáig nem lett része annak a bejáratott európai turnéútvonalnak, melyen gyakorlatilag minden ismert és aktív zenekar koncertezik. Egyelőre nem is látszik remény a bekapcsolódásra, mivel Magyarországon annyira kicsi a zenei piac, hogy nem számolnak velünk, hacsak nem adódik egy üres nap a turnéban. Prága például szerencsés helyzetben van, Berlinből Bécsbe menet pont útba esik, ez pedig garantálja, hogy ott folyamatosan lehessen aktuális zenekarokat felléptetni. Ha Prágában lennék szervező, nem az lenne a dolgom, hogy évekig könyörögjek az ügynököknek egy-egy zenekarért, hanem csak válogatnom kellene az ajánlatok között" – mondja Halmos, aki azt is elárulja, "a villámgyorsan feltörő előadókat a legnehezebb elhozni, akik akár hónapok alatt a teljes ismeretlenségből eljuthatnak odáig, hogy a hazai koncertszervezőknek már ne legyen esélyük lekötni őket".
Nem a világ vége
Halmos elárulja, ebben a szakmában hatalmas a verseny, azelőtt kell megérezni valakiben a lehetőséget, mielőtt más felfigyelne rá. "Egy szervező számára az egyik nagy kihívás, hogy akkor szervezzen koncertet egy reményteli formációnak, amikor még nem futottak be a nemzetközi színtéren. Néhány éve az akkor még alig ismert Tame Impalát szerettem volna meghívni a Trafó 550 fős koncerttermébe, az akkori ismertségükhöz képest kiemelkedően jó gázsiért, mégis inkább egy 100 fős bécsi klubot választottak. Azóta annyira ismertek lettek, hogy csak a Sziget tudta elhozni őket. Az, hogy sokszor az áttörés előtt álló zenekarokat sem sikerül Magyarországra csábítani, sajnos nem mindig pénz kérdése" – jegyzi meg Halmos, aki szerint a magyar trendek sok éves lemaradása fájdalmasan valós jelenség, ebben pedig nagy szerepe van a könnyűzenét sugárzó média piacformálásának, ahogy a főváros-vidék kontrasztnak is.
"Ami külföldön mainstream, az nálunk sok esetben undergroundnak számít, csak azért, mert új. Arról nem is beszélve, hogy ami Budapesten még úgy-ahogy működik, az országos szinten már lehetetlen. Ha lenne legalább még egy nemzetközi újdonságokat bemutatni képes városunk, már jobban megérné a zenekaroknak Magyarországot útba ejteniük. Persze ez nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a világ vége és nálunk ne lennének nagyon jó koncertek" – mondja Halmos.
Maradék
"Fórumokon szeretik felhozni, hogy biztos a szervezőkkel és a koncerthelyszínekkel van gond, én viszont – rálátással a hazai szakmára – elég egyértelműen kijelenthetem: nem erről van szó. Sokan szeretnék, és folyamatosan próbálják elhozni ezeket a zenekarokat, még úgy is, hogy ugyanazt a gázsit fizetik ki nekik, mint nyugaton" – állítja Halmos, aki azt is elárulja, hogy a 27 százalékos áfa és a 9 százalékos Artisjus-járulék együttes nagysága is példa nélküli terhet ró a koncert szervezőjére. "Képzeld el, hogy a jegybevételed úgy indul, hogy 36 százalék lejön, miközben harmadát kérheted a nemzetközi jegyáraknak és a közönségszám is jóval alacsonyabb."
Mindezen okok miatt szerinte nem csoda, hogy a legtöbb hazai szervező inkább a kevésbé kockázatos, évtizedekkel ezelőtt befutott zenekarokat preferálja. "Egy szebb napokat megélt világhírű előadó közönségére sokkal inkább lehet nálunk számítani, mint egy frissen berobbant formációéra, arról nem is beszélve, ha azért érhető el könnyebben az előadó, mert karrierje már leszálló ágban van. Magyarországra sok esetben csak a maradék jut el."
"Én zenei tanácsadó vagyok, a Müpa és a Trafó esetében sem a saját pénzemet kockáztatom egy-egy fontos, hiánypótló koncert megtartásával. így azok nem az én érdemeim elsősorban. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a hatalmas erőfeszítést és rizikót, amelyet a koncerthelyszínek tesznek. Sokszor ítéli meg a közönség a kész programot elhamarkodottan, anélkül, hogy ismernék a lehetőségeket és elismernék azt az előkészítő munkát, ami sokszor többszöröse annak, amit egy jól működő piaccal rendelkező világváros szervezői végeznek."
A tehetetlenség receptje
22 éve aktív zenészként Halmos otthonosan mozog a színpadi és színpad mögötti világban is. Szerinte Magyarországon is rengeteg az olyan kvalitású zenész, aki ha nyugatabbra születik, egészen máshol tartana. Van, aki veszi a bátorságot és külföldre költözik, az itthon maradók közül viszont a legtöbben nem tudják kibontani azt a potenciált, ami bennük rejlik.
"Az, hogy Magyarországon nagyon kicsi a piac, egyben azt is jelenti, hogy igazi verseny sincs. Ebből adódik, hogy sokszor, még nagyon elismert zenészek sem fejlesztik magukat, nem készülnek fel rendesen, nincsenek kényszerítve, hogy mindennap a legtöbbet hozzák ki magukból és zenésztársaikból. Ilyen nem fordulhat elő New Yorkban vagy más, komolyabb zenei központban, ahol hatalmas a verseny, és amíg aktívan zenélsz, egy pillanatra sem dőlhetsz hátra, nem teheted meg, hogy ne gyakorolj, fejlődj, ne szólalj meg nagyon jól. Még azt is kevésbé teheted meg, hogy ne légy kedves azokkal, akikkel együtt dolgozol."
Halmos tapasztalata szerint a magyar zenészek többsége nincs tisztában olyan fogalmakkal, mint a menedzsment, a piac vagy a zeneipar, ezáltal nem képesek tisztán látni a lehetőségeiket, korlátaikat. Bár nem feltétlenül lenne a művész dolga ilyesmikkel foglalkozni, mégis sok csalódástól és keserűségtől óvhatnák meg magukat a zenészek, ha tágabb kontextusban látnák a terepet, amelyen működnek.
"Londonban, ha elmegyek egy nagyobb könyvesboltba, zenei menedzsmenttel foglalkozó könyvektől roskadoznak a polcok. Ott, ha 16 évesen elkezdesz zenélni, nem csak a hangszeredet veszed meg, hanem ezeket a könyveket is, melyekből megtanulod, hogyan kell felépítened a zenekarodat, mitől válik egy koncert produkcióvá. Magyarországon nekifogsz a zenélésnek, hosszú éveket töltesz gyakorlással, majd elkezdesz keseregni azon, hogy miért nem működik a dolog. Mindenki azt mondja, hogy tehetséges vagyok, napi tíz órát gyakorlok, miért nem vesznek rólam tudomást?"
Egzotikus nulla
A szervező szerint például a legnagyobb díjakat megnyerő, jó pár éve Amerikában élő magyar Little G Weevil (Szűcs Gábor) blues énekes-gitáros felemelkedése kiváló pozitív példa, a magyar könnyűzene azonban továbbra sincs jelen a nemzetközi piacon.
"A magyar könnyűzenének - a Besh o droM és még egy-két együttes szórványos koncertjeinek kivételével - nincs nyoma a nemzetközi koncertéletben. Egyszerűen nem menő magyarnak lenni külföldön, nincs egy kialakult kép vagy brand, amire egy fesztiválszervező építhetne és azt mondaná: na, egy magyar együttes, ezt hozhatom, ez jelenteni fog valamit a közönségemnek. Maximum akkor jövünk szóba, ha valami furcsán egzotikus dologra van szükség" – állítja Halmos, aki szerint a magyar zene pozicionálásához feltétlen állami segítségre van szükség. "Fontos tudatni a világgal, hogy a magyar könnyűzene nem kizárólag a balkáni és cigányzenét jelenti. Piacot kell építeni. Az itthoni körülmények között megtanultunk nagyon jó eredményeket elérni kevés forrásból is. A nemzetközi költségvetések töredékéből el lehetne kezdeni a piacépítést, hogy ne kelljen magyarként mindent nulláról kezdeni külföldön."
Halmos a megoldást egy több évre előre tervezhető költségvetéssel működő zenei export-iroda beindításában látja, valamint olyan showcase-ek megrendezésében, amelyek a nemzetközi zenei piac meghatározó képviselői számára bemutatják a feltörekvő, vagy itthon már jól működő zenekarainkat. Jelenleg ilyen típusú showcase-t csak a Művészetek Palotája tud felmutatni, ami ezáltal évről évre nemzetközi kontextusba helyezi a magyar jazzt. A legnagyobb segítség ezek mellett az utazási támogatás lenne zenekarok számára. Ilyen támogatási rendszer még Argentínában és Mexikóban is működik, amelyek szintén nem a leggazdagabb országok közé tartoznak.
Nagy ügy
Halmos úgy érzi, a hazai helyzet bármennyire nehéz, esetenként hálás is tud lenni. Budapest hangulata a jól bejáratott nyugati zeneipar közegében működő előadók számára élményszámba megy.
"Magyarországon a szervezésben részt vevők, a vendéglátók és a közönség is nagyon boldog, amikor olyan előadó vállal fellépést, akire régóta vártak. Rufus Wainwright áprilisi koncertje három év előkészítést igényelt részemről, de rá azért sokan felkapják a fejüket. Arról nem is beszélve, hogy egészen máshogy fogadják az előadót nálunk, mint egy olyan városban, ahol biztos lehetsz benne, hogy mindenki koncertezni fog, amint turnéra indul. Budapestnek van egyfajta romlatlan, emberközelibb romantikája: bár európai viszonylatban nehezebb itt, de talán épp emiatt felvérteződünk olyan képességekkel, melyek nem alakulnának ki egy olyan közegben, ahol sok mindent készen kap az ember."
