2013. szeptember. 26. 16:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 26. 16:28 Kult

Mégis kap prémiumot a Madách Színház igazgatója

Megkaphatja prémiumát a Madách Színház vezetője, miután a Fővárosi Közgyűlés változatlan tartalommal fenntartja a prémiumra vonatkozó határozatot, amelyet szeptember elején függesztett fel a főpolgármester.

A határozat szerint Szirtes Tamás ügyvezető igazgató éves alapbérének 40 százalékára jogosult, az önkormányzat 4 millió 560 ezer forintot fizethet ki neki.

A testület szeptember 3-án már tárgyalta a vonatkozó indítványt, azonban annak elfogadása után a Jobbik jelezte: törvénysértőnek tartja a prémium kifizetését, miközben veszteséges az intézmény.

Tarlós István főpolgármester erre reagálva felfüggesztette az akkori határozatot és a kifizetés szabályosságának vizsgálatára kérte az önkormányzat jogászait.

A csütörtöki javaslat ismertette, a felülvizsgálat során megállapították, hogy a fővárosi önkormányzat és a Madách Színház Nonprofit Kft. érdekeit nem sérti a kifizetés, a korábbi határozat hatályon kívül helyezése vagy módosítása nem indokolt.

A képviselők 24 igen és 3 jobbikos nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el változatlan tartalommal a határozatot.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.