2013. szeptember. 12. 16:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 12. 16:46 Kult

Tízezrek látták Pekingben az első holokauszt kiállítást

Több mint 70 ezren nézték meg az auschwitzi haláltábort bemutató első pekingi kiállítást. A náci Németország rémtetteit elsősorban képeken megjelenítő tárlat abban a múzeumban kapott helyet, ahol a japán agresszió és megszállás évtizedeit mutatják be.

A Harmadik Birodalom emberiség elleni bűntetteiről, a népirtásról Ázsiában, és benne Kínában jóval kevesebbet tudnak, mint Európában. Még ha az iskolázott, olvasott, filmeket látott emberek tájékozottabbak is, az átlag kínai csak felületes ismeretekkel rendelkezik, vagy nem tud semmit a vészkorszakról.

A lengyelországi Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum és a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeumának közös kiállítása bemutatta a legnagyobb náci koncentrációs tábort, ahol 1942 és 1945 között legalább 1,1 millió rabot öltek meg, kilencven százalékban zsidókat.

A tárlat egy hónap után a napokban zárult, és arról is képet adott, hogyan menekített meg a kelet-kínai Sanghaj csaknem 30 ezer Európából érkezett zsidó menekültet. Emléket állítottak Ho Feng-san kínai diplomatának is, aki Bécsben 1938 és 1940 között zsidók ezreit látta el kínai beutazási engedéllyel.

A kínai látogatókat sokkolta a látvány és a tudat, hogy a nácik nőket és gyerekeket küldtek a gázkamrákba - nyilatkozta a kiállítás helyettes kurátora. Úgy tudja, Auschwitzot tavaly körülbelül hétezer kínai kereste fel. 2012 áprilisában lengyelországi látogatását egy nappal meghosszabbítva az akkori miniszterelnök, Ven Csia-pao is ott járt, és a látottakat a történelem felejthetetlen, sötét fejezetének emlékeiként említette.

Kínában nem ez volt első holokauszttal kapcsolatos kiállítás, az egykori sanghaji zsinagógában rendszeresen vannak vándorkiállítások. Egy amerikai, Illinois állami civilszervezet idén Nankingba és Sanghajba is elvitte egy család 300 emléktárgyból, levelezőlapokból, eredeti feljegyzésekből álló gyűjteményét.

 

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.