Kult Bakos Dalma 2013. augusztus. 09. 13:51

Amikor egy kicsit mindenki megvadul – Ska-P a Szigeten

A spanyol ska-punk együttes csütörtöki Sziget-koncertjén hozta, amit mindenki várt: zúztak a legőrültebb, legpörgősebb slágereik, közben kemény beszólásokkal szórták az anarchista, antiglobalista igéket.

Nem reprezentatív felmérésünk alapján a ska szeretetéhez vezető úton kikerülhetetlen a Ska-P. A spanyol ska-punk zenekar az energikus, gyors ritmusú zenéjéhez sokszor igen kemény, társadalmi problémákat boncolgató dalszövegeket társít. Többek között beszólnak az USA igazságtalan külpolitikája ellen, de kiállnak az emberi jogok védelme mellett, illetve kritizálják a Spanyolországban még mindig erős és domináns katolikus egyházat is.

A hosszú évek óta működő együtteseknél (és a Ska-P 1994 óta tolja!) szinte kikerülhetetlen a kritika, hogy a régi sokkal jobb volt, és az új album valahogy sosem az „igazi”. Ezért is volt kellemes felüdülés, hogy a Ska-P, szakítva a hagyományos lemezbemutató-turnék szokásaival, nagyon kevés számot játszott a tavasszal megjelent 99% című albumáról. A program meghatározó részét a régi, jól bevált slágerszámok (ha egy punkzenekarnál egyáltalán lehet slágerről beszélni) tették ki, amiket még mi is szinte az elejétől a végéig el tudtunk énekelni, holott igazából jó 10 év már eltelt azóta, hogy napi szinten hallgattuk volna a zenekar számait.

Stiller Ákos

Az Intifada című daluk felvezetőjében például ezrekkel kántáltatták, hogy „Freedom Palestina”, a kivetítőn a dal alatt a palesztin zászló szinte végig jelen volt. A tömeg skandálta, amit kellett, pár magyar fiatal fordult csak egymáshoz, kérdezve, hogy „ezt komolyan gondolták”? Gyorsan megkérdeztünk a környéken néhány svájci illetve olasz rajongót is, ők is erősnek ítélik-e a „Szabadságot Palesztinának”-jelszót, de láthatólag nem is értették, miért kellene ezt megkérdőjelezni.

A baloldali punk szubkultúrához méltóan később előjött a hatalom, a rendőrség szidása (Fuck police!), valamint nem maradhatott el a marihuána legalizálását támogató Cannabis című számuk sem.

Stiller Ákos

Ez a pár dal pont elég volt arra, hogy a közönség hamar bemelegedjen, és mindenki kicsit megőrüljön. Itt nem csak az első pár sorban volt őrületes tánc, hanem a hátrébb álló közönség is pillanatok alatt átvette a ritmust. A rajongók mozgáskultúráját talán úgy lehet a legjobban leírni, hogy egyfajta fura pogóval keresztezett indiánszökellés. Az ugrálás során persze elkerülhetetlen, hogy ne tapossunk néha egymás lábára, vagy ne ütközzön test a testtel, de a ska az, ami alatt egy ilyen miatt senki nem haragszik meg a másikra. Inkább, miután a felek konstatálták, hogy mindenki rendben van, egy széles mosoly keretében a poharukra mutatva megkérdezik a másikat: kérsz?

Kért volna még néhány számot a közönség, de szoros a fesztiválprogram, esély sem volt az újrázásra, a madridiakat követő Biffy Clyro már alig várta, hogy a felforrósított hangulatot tovább fokozza.

 

Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?