2013. július. 03. 18:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 03. 18:33 Kult

Karsai Zita rossz helyen áll a német tehetségkutatóban

Karsai Zita a német Got to Dance csütörtöki középdöntőjére készül, de a szavazatok szerint jelenleg az utolsó előtti helyen áll - számolt be a Hír24.

Karsai Zita csütörtök este táncol ismét a német Got to Dance táncos tehetségkutatójában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az első akadályt jól vette, és továbbjutott a középdöntőbe. A fináléba azonban csak tizenkét táncos kerülhet be, a tét pedig óriási: átszámítva mintegy harminc millió forint üti a győztes markát.

Karsai a következő etap előtt szűkszavúan nyilatkozott a Hír24-nek. Ahogy fogalmazott: "Babonából nem szeretnék még semmit mondani, csak a verseny vége után. Annak azért örülök, hogy szorítanak, rám is fér."

A csütörtöki középdöntőben húsz táncos, illetve tánccsoport méri össze a tudását, akik közül csak hatan kerülnek be a döntőbe. Karsai Zita jelenleg az internetes szavazatok számát tekintve a második középdöntős csoportban 76 szavazattal a 18. helyen áll a húsz versenyzőből.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?