Palcsó Tamás karrierje rámehet a trafikügyre
A Megasztárból ismert Palcsó Tamás öt dohányboltot is nyithat, ez azonban nem szimpatikus a rajongói számára, így akár a zenei karrierje is rámehet – írja a Bors.
Palcsó Tamás legtöbb rajongója azt veti az énekes szemére, hogy elveszi mások kenyerét azzal, hogy sikeres pályázatának köszönhetően öt dohányboltot is nyithat – írja a Bors. Volt, aki még kritikusabb volt, és azt írta: "a nyalás jobban megy, mint az éneklés", vagy "nagy csalódást okoztál".
Az énekes azt mondja, megdolgozott a trafikokért, de az énekesi pályát sem akarja otthagyni. Palcsó a támadásokra reagálva azt mondta: két diplomája van, közgazdaság-üzleti menedzsment és kommunikáció-médiatudomány, angolul felsőfokon beszél, és jelenleg is tanul nyelveket. "Tudatosan készültem erre" – magyarázta a lapnak az énekes, aki állítja, az Eurovíziós Dalverseny után azért mondott le megkereséseket, mert trafikos pályázatokat írt.
Számításai szerint tíz embernek ad majd munkát, és jelentős összegeket fektetett be, hogy kinyithasson. A trafikok közül négy Csepelen, egy pedig Zuglóban lesz.