Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Van ember a Földön, aki Lady Gaga dalaiból is kihallja az értékeket: itt az idő, hogy megismerjük. Rex Richardson, ha kell keveri a komolyat a könnyűvel.
A klasszikus muzsika és a jazz között Amerikában nincs akkora szakadék, mint Európában, bár a fiatalok arrafelé is ódzkodnak az öltönyös-estélyis koncertektől, a videojátékok kísérőzenéinek szentelt hangversenyeket viszont értékelik -- állítja a 46 éves Rex Richardson, akire fülbevalós lazasága miatt néhány komoly karmester nézett már furcsán, a közös zenélés azonban lebontotta az előítéleteket. Korunk egyik legelismertebb klasszikus trombitása egyaránt otthon érzi magát a legnehezebb könnyű műfajban, a Haydn bravúrdarabokban és a kortárs kísérletekben is, mi több: Lady Gaga dalaiból is kihallja az értéket. Az amerikai trombita-sztár a Richmond-i Virginai Egyetem jazz és klasszikus fúvós tanszékeinek professzora.
hvg.hu: Szófiából érkezett Budapestre, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen jazz- és klasszikus mesterkurzust tartson a diákoknak. A bolgár fővárosban a hírek szerint rendhagyó koncerten lépett fel.
Rex Richardson: A Classic FM Szimfonikus Zenekarral léptem fel, egy klasszikus rádiózenekarral, ám egyáltalán nem hagyományos műsorral. A koncert első fele szigorú klasszikus muzsika volt, aztán öreg jazzt, George Gershwin, Aretha Franklin és Louis Armstrong nótákat nyomtunk. Ez az én kérésem volt, de bejött.
Vicces volt, ahogy a rezesekre írt komoly darabok után a művelt nagyérdemű bepörgött: az első félidő után még csak tapsoltak, a második után viszont dübörgött a terem. Nagyon jól sikerült ez a megosztás, holott sokan, még a kritikusok is úgy gondolják, hogy a műfajok és a stílusok nem keverhetők.
hvg.hu: A Jazzwise-tól a rezesek Bibliájaként számontartott Brass Heraldig a legjobbak között tartja számon a nemzetközi szaksajtó. Crossover muzsikusnak tartja magát, csakhogy míg ez a jelző hagyományosan a pop-rock és a jazz között közlekedő kollégákat illeti, ön a klasszikus muzsikát köti össze a legnehezebb könnyűműfajjal. Melyikkel kezdte?
R.R.: Jól hangzana, hogy a jazzből jövök, de ennél hétköznapibb a históriám. Én is, mint oly sokan a fehér angolszász kultúrában cseperedő srácok közül, sok száz éves darabokkal kezdtem a zenesuliban. Első mesterem klasszikusokkal iskolázott. Méghozzá kőkeményen. Nem is bánom, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a muzsikusok ismerjék elődeiket. Műveljék bár a zene bármely válfaját, tudniuk illene, hogy mi fán terem egy Bach kantáta. Szóval, középiskolás koromig én is egyike voltam a jól nevelt srácoknak. Aztán nagykamaszként megjött a merszem például Miles Davist hallgatni és levenni, hogy mi a kotta (nevet). Aztán nem volt megállás.
hvg.hu: Efféle partizánkodásra biztatja a klasszikus rézfúvós-szakos hallgatóit is?
R. R.: Ha kedvük tartja, miért ne. De egyáltalán nem próbálom irányítani őket. Arra törekszem, hogy elsajátítsák a megfelelő technikát, tudják és érezzék a darabokat, aztán a többi úgyis rajtuk múlik. Ha valaki tehetséges és kitartó, előbb vagy utóbb rátalál a saját műfajára.
hvg.hu: Ezek szerint ugyanúgy avatja be diákjait egy barokk motetta vagy egy Dizzie Gillespie jegyezte bebop örökzöld rejtelmeibe?
R. R.: A sok százéves hagyományok, a kiforrott pedagógiai módszerek miatt az előzőnél nagyságrendekkel több a fogódzóm. Hatalmas az irodalmi segédanyag és a tanítási tapasztalat is. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a végeredmény, vagyis a diák játéka tetszene mondjuk Purcellnak. De mégis van mihez nyúlni.
A jazz más tészta. Már csak azért is, mert a szó intézményi értelmében én sem tanultam soha. Nem tanórákon, hanem jam session-ök alkalmával kupáltak a nagyok. Amikor a 80-as évek derekán Chicagóba kerültem, együtt játszhattam a hőseimmel, Allen Vizzuttival vagy Benny Carterrel, meg a többiekkel. Játszottam, figyeltem, hallgattam. Szóval a jazztanításnak nálam legalábbis még nincs kőbevésett metódusa. Egyébként a barokk mesterek ugyanígy, együtt játszva, közösen muzsikálva okították a tanítványaikat. És ugye, ugyanúgy ahogy a jazzben, egyfolytában improvizáltak. Vagyis szabadon, a pillanat varázsának engedve bontották ki, járták körbe a zenei témákat, közös kincsnek számító motívumokat.
hvg.hu: Ezek alapján a jazz feltartóztathatatlanul halad a komolyzenévé válás felé?
R. R.: Egyetemeken tanítják nem? (nevet) Szóval, ha úgy vesszük, itt is lajstromozva vannak a műfajok, elemezve a korszakok, hangra bontva a stílusok. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a jazz meghal, ha kanonizálják. Mert népzene, akár csak a mai hip-hop. Kifejezi a kort, amelyben születik.
hvg.hu: De a jazz mégis elhagyta a lepukkant csehók, füstös éjszakai klubok világát és bevonult az elegáns koncerttermekbe. Ez azért ezt az irányt jelzi, nemde?
R. R.: Bartók vagy Kodály művei is klasszikus muzsikává transzformálták a magyar népzenéket, mint Gershwin a Mississippi-delta ősöreg blues-ait. A világszerte koncertmuzsikusok generációit kitermelő Kodály-módszer is a népdalokon alapul, ha jól tudom. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne létjogosultsága a táncházaknak, vagy a sztorizós country-muzsikának, a jazz-ből eredő gettó hip-hopról már nem is beszélve.
hvg.hu: A fülbevalója, Satchmósan (Louis Armstrong -- a szerk.) rekedtes orgánuma, oldott stílusa alapján nem is vártunk más választ. De díjazzák ezt a tempót az európai nagyzenekarokat dirigáló, kvázi önálló kasztot alkotó sztár-karmesterek is?
R. R.: Szó se róla, amikor még csak a hangzó anyag alapján ismert némelyikük, a személyes találkozás gyakran viccesre sikerült, de aztán a próbák meggyőzték őket arról, hogy nem tévedtek, amikor engem kértek fel. Az efféle előítéletes gondolkodás persze korántsem egyedi. Én is belefutottam már. Lady Gagát pédául, anélkül utáltam helyből, hogy bármit is meghallgattam volna tőle, ha szóba került, azonnal lefitymáltam. Nemrégiben aztán a barátnőm mutatott pár cuccot. Mondom neki, hogy ezek egészen rendben vannak, ki követte el őket. Hát perszehogy a Lady Gaga...
hvg.hu: Európában a könnyű és a komoly műfajok törzsközönsége ma már életkor alapján élesen elválik egymástól: a fiatalok zömét egyre kevésbé lehet becipelni a hangversenyekre, egyáltalán nem sikk a klasszikus muzsika, holott a ma is citált egykori zeneszerzők kortársaik ikonjai voltak. A nagyzenekari élő hangszeres zenének van még bármiféle hatása a mai tinikre?
R. R.: Csak akkor, ha nem kényszerből hallgattatják velük. Ha nem kell felöltözniük klakkba-frakkba és karót nyelve, családostul végig ülniük valami halál unalmas darabot. Erre ragyogó példák a Video Game Symphony, Symphonic Game Concerts, Orchestral Game Music Concert és még vagy egy tucatnyi más néven rendezett koncertek.
Az ezredfordulótól a legnépszerűbb konzolos játékok zenéjére piszok nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztők. Nem ritka a millió dolláros zenei büdzsé. Ahogy az akciófilmekben, az egyre realisztikusabb vizualitású játékokban is jelentős szerepet játszik a muzsika. Bármily meglepő, az érzelmi hatáskeltésre a mai napig a szimfonikus nagyzenekar és nem a techno a legalkalmasabb eszköz. A tiniknek nagyon bejönnek az akadémikusan képzett komponisták által kreált darabok. Erre ráadásul koncertkörülmények között, jegyváltó közönségként is vevők, ahogy az efféle turnék kasszasikere is mutatja Japántól Kanadán át Svédországig.
