2013. március. 24. 14:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 24. 14:55 Kult

Elhunyt Bebo Valdes kubai zongorista, a mambó kitalálója

Kilencvennégy éves korában elhunyt Bebo Valdes ötszörös Grammy-díjas kubai zongorista, zeneszerző, a latin zene egyik nagy egyénisége.

A muzsikust pénteken érte a halál Svédországban, amely Kubából való távozása után második hazája lett. Halálhírét fia, a szintén neves zongorista Chucho Valdes ügynöke jelentette be.

A kubai zene mágusa – ahogy az El País spanyol napilap Bebo Valdest nevezte – az 1930-es években kezdett zongoristaként játszani Havanna híres éjszakai bárjaiban, és hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Dolgozott együtt Nat King Cole-lal és Rita Montanerrel, és a kubai főváros Tropicina éjszakai klubjának zenei igazgatója volt a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején. Zenekara, a Sabor de Cuba olyan énekeseket kísért, mint Benny More és Pio Leyva.

Ebben az időben ő és az egyik rivális zenekar vezetője, Perez Prado életre hívta a mambót, amely hamarosan világszerte népszerűvé vált. Egy másik zenei irányzat, a batanga is az ő nevéhez fűződik. Valdest nagyon érdekelte a jazz is, számos ilyen koncertet adott, és jazzlemezeit is kiadta a Panart kubai kiadó.

A kubai forradalom győzelme után elhagyta a karibi szigetországot, és előbb Mexikóba ment. Egy rövid egyesült államokbeli tartózkodás után érkezett Európába, ahol 1963-ban Svédországban megnősült és letelepedett. Egészen 2007-ig Stockholmban élt, ahol a legelegánsabb szállodákban, éttermekben, kirándulóhajókon lépett fel. Csak 1978-ban, több mint 18 év után találkozhatott Pilar Rodriguez énekesnővel kötött első házasságából született, és zongoristaként egyre nevesebbé váló fiával, Chuchóval.

Valdes karrierje az 1990-es években új erőre kapott, amikor összeállt Paquito D'Rivera szaxofonossal, és 1994-ben elkészítették a Bebo Rides Agian című CD-jüket. Kilenc évvel később Diego Cigala neves spanyol flamenco énekessel vették fel a Lagrimas Negras című CD-t, amely Grammy-díjas lett. Ezután Valdes Svédországból áttelepült Spanyolországba, ahol egészen mostanáig élt, mielőtt családja idén márciusban az Alzheimer-kórban szenvedő zenészt visszavitte Stockholmba. Fiával, Chuchóval 2009-ben elkészítették a Juntos para siempre című albumot, amelyet koncertturnén mutattak be.

Öt Grammy-díjat kapott: kettőt 2002-ben az El arte del sabor című lemezéért, egyet a Lagrimas Negrasért és kettőt 2006-ban a Bebo de Cuba című albumáért.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.