2013. február. 01. 16:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 01. 16:42 Kult

Alföldi nyílt levelet írt a nézőihez

Nyílt levélben köszönte meg Alföldi Róbert a Nemzeti Színház közönségének az érdeklődést és a nyitottságot. A teátrum főigazgatója arról is írt, hogy az új intézményvezetőt, Vidnyánszky Attilát segíteni fogja munkájában.

"Mind a magam, mind pedig az egész társulat nevében, megtisztelve és őszinte örömmel szeretném megköszönni azt az érdeklődést, amivel a Nemzeti Színház előadásait látogatják. Manapság, ebben a teljesen átpolitizált kulturális és közéletben igazán felemelő, hogy Önök ennyire kíváncsian, nyitottan és értő figyelemmel fordulnak előadásaink felé, szem előtt tartva a művészet, a színház erejét és szabadságát a napi politikai csatározások ellenére" - olvasható Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatójának a közönséghez írt nyílt levelében.

A színész-rendező azt írja, külön köszöni a kitartó sorban állást, és azt, hogy "a nagyon nehéz gazdasági körülmények között is, forintjaikat nemzetis jegyekre költik". "Lehet hóesés, fagy és hideg, Önök nem adják fel, hogy bejussanak hozzánk egy-egy előadásra. Ez az, ami igazán visszaigazolja a munkánkat, a nagyon pozitív hazai és nemzetközi kritikai fogadtatás mellett. A társulat szakmai hitelességét leginkább a nézők töretlen érdeklődése mutatja. Az Önök elismerése ad erőt fiatal pályakezdő vagy akár Kossuth-díjas művészeinknek, hogy méltó módon, felelősen tudjuk továbbra is képviselni a magyar nemzeti kultúrát, ahogy - meggyőződésem szerint - eddig is tettük" - folytatódik a levél.

A teátrum igazgatója azt írja: "a korábban meghirdetett programjainkat és bemutatóinkat megtartjuk, a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban és a takarékosságot maximálisan szem előtt tartva fogjuk felhasználni. Az új vezérigazgató úr munkájához segítséget nyújtva, a miniszter úr által kinevezett miniszteri biztossal együttműködve, európai módon veszek részt a Nemzeti Színház átadásában. Ahogy azt a lelkiismeretem és a felelősségérzetem is diktálja" - zárul a közlemény.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.