"A Klubrádiónak el kell viselni a médiahatóság cinikus közleményeit"
A Klubrádió szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem hajtja végre a bíróságok jogerős ítéleteit, eközben cinikus közleményeket ad ki "a zavartalan műsorszolgáltatás feltételeinek biztosításáról, a frekvenciadíj csökkentésének hamis interpretációjáról". Folytatódik a nyilatkozatháború.
A rádió a médiatanács tájékoztatására reagálva azt írta: a Fővárosi Ítélőtábla tavaly márciusi jogerős határozatában kötelezte a médiatanácsot a 95.3 MHz frekvencia pályázatában jogellenesen győztesnek hirdetett Autórádió Kft. kizárására, és ebből adódóan új nyertes kihirdetésére. A médiatanács ezt nem hajtotta végre, és a pályázat alá nem írt, üres hátoldalára hivatkozva egy végzéssel kizárta a Klubrádiót a pályázatból - írták.
A Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette ezt a végzést, amelyet a médiatanács később, azonos tartalommal ismét meghozott. A bíróság ezt a végzést is megsemmisítette - áll a Klubrádió közleményében. Mint írják, a médiatanács ezután az ügyészséghez fordult, majd visszavonta a pályázat eredményessége tárgyában hozott határozatot.
Három jogerős határozatot nem hajtottak végre
A Klubrádió negyedik alkalommal is bírósághoz fordult, az ügyet a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság fogja tárgyalni február 18-án. "Három jogerős határozat született, a médiatanács mindhárom végrehajtását megtagadta" - fogalmaz a klubrádió.
A kereskedelmi rádió közleményében foglalkozik a 92.9 MHz frekvencia ügyében született döntéssel is. Mint írják: a Fővárosi Törvényszék tavaly februárban megállapította, hogy a médiatanács jogellenesen nem kötött szerződést a Klubrádióval, ezért létrehozta a kontraktust. A fellebbezést követően a Fővárosi Ítélőtábla visszaküldte első fokra az ügyet. A törvényszék novemberi ítéletében ismét létrehozta a médiatanács által 2010-ben törvénytelenül meg nem kötött szerződést, a korábbinál részletesebb indokolással.
A közleményben az olvasható, hogy a vidéki frekvenciák pereiben felhívta a bíróság a médiatanácsot a jogellenes magatartás megszüntetésére olyan ügyekben is, ahol a törvénysértéseknek nincsenek jogkövetkezményei.
"Az igaz ugyan, hogy a Klubrádió jogorvoslati eljárásokat kezdeményezhet, a Médiatanács azonban ítéletek sorát nem hajtja végre. Eközben a Klubrádiónak, többszázezres hallgatótáborának, a hazai és a nemzetközi közvéleménynek el kell viselni a hatóság cinikus közleményeit a zavartalan műsorszolgáltatás feltételeinek biztosításáról, a frekvenciadíj csökkentésének hamis interpretációjáról" - fogalmaz a kereskedelmi rádió a közleményében.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivői irodája korábban azt közölte, hogy minden, a Klubrádiót érintő lépése összhangban volt, van és lesz a jogállami normákkal; a vitatott kérdések kivétel nélkül bírósági szakaszban vannak.
A médiatanács tényként rögzítette, hogy a Klubrádió annak ellenére is folyamatosan szól, hogy tulajdonosának véleménye szerint folyamatosan el akarják hallgattatni. A közlés szerint a médiatanács jelentős mértékben, sokmillió forinttal csökkentette a Klubrádió vidéki frekvenciahasználati díjait, a rádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa pedig ezt a kedvezményes díjat sem fizeti meg.