Kult Rác András 2012. december. 16. 15:15

Kulturkampf: Mire jók a művészek a kormánypofozásban?

Két forradalmár beszélget. "Figyelj, ezek mik ezek?" "Ezek művészek. A csíkos ott középen festő. A pöttyös, amelyiknek szarva van, az színházrendező." "Na, de mire jók?"

A történelem nem ismétli magát, de rímel, mondta Mark Twain. Azt már sokszor láttuk, hogy a társadalom legtürelmetlenebb rétege a diákság. A többiek tűrnek, egyezkednek, esetleg feleslegesen kiabálnak, de ha az egyetemistáknak tele a hócipőjük, ők vonulnak, és akkor már a többiek kedve is megjön a nyílt színi protesthez.

Ilyenkor rögtön kiderül, hogy a forradalmárok között a legnagyobb politikai tőkét a diákok képviselik. Legalábbis a kezdetkor, a többiek pedig örülnek is, hogy megszületett a finnyás értelmiség pörölye és csatlakoznak, gondolkodnak is, hogy nekik hol a helyük.

Az egyetemisták tüntetésével és a középiskolás sztrájkokkal párhuzamosan született meg a Humán Platform, melynek kezdeményezője a FESZ – Független Előadó-művészeti Szövetsége. Azóta már 14 másik szervezet is csatlakozott, amelyeknek látszólag nincs sok köze egymáshoz, hiszen érkeztek az egészségügyből, az oktatásból is a kultúra mellett. Mégis akad közös vonásuk: mindegyik szakmai szervezet olyan szektorokból érkezik, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felügyel.

A független színházak már kampányoltak, küldtek videóüzenetet a minisztériumnak, hiszen – és ez nem csak a színpadi, hanem oktatási tevékenységüket is sújtja – mint a VI. kategóriába sorolt színházak lemondhatnak mindenféle pályázati lehetőségről. Bár nem egyedül érzik, hogy szakmájukat hatalmi eszközökkel megfojtják, mégis talán a legsanyarúbb helyzetet ők szenvedik el.

MTI / Kovács Tamás

Ugyanis nélkülözhetőek. Ha a tanár nem tanít, arra az egész ország figyel. Ha az orvos nem gyógyít, szenved egy egész társadalom. De ha a független színház nem lép színpadra, azt észre sem veszik.

És ez tökéletesen ellentmond annak, hogy a művésznél nincs szakértőbb lázadó. A művész csakis kekeckedik, ez a dolga. Provokál, kérdez, lázad, tabut dönt. Ez azonban nem menti meg őket a feladattól, ami szerint meg kell találniuk azt a képességet, amivel csak ők rendelkeznek. Szép dolog a sorsközösség, de ahhoz közös sors is szükséges.

Mit tesznek hát a művészet emberei a Humán Platformon azért, hogy nélkülözhetetlenné váljanak?

Program még nincs, munkacsoport van

Felhívtuk Gulyás Mártont a Krétakörtől, a Humán Platform egyik alapítóját, aki megjelent és kiabált a diáktüntetésen. Valamint december 17-re demonstrációra hívja a polgártársait.

Gulyás hangsúlyozta, hogy a szakmai szervezetek együttműködését szorgalmazzák. Hamarosan munkacsoportok jönnek létre, nem szektorok szerint, hanem nagy közös ügyek mentén. Kölcsönös szolidaritás, ez tartja össze őket, a szakszervezetek ugyanis nem töltik be funkciójukat, maradnak a nem politikai szakmai fórumok, és azok szövetsége.

Egy újabb civil szerveződés a hatalommal szemben. Riválisa az Együtt 2014-nek? Nem, mondja a színházi ember, hiszen a Humán Platform nem választási célokat tűz ki, hanem szakpolitikait.

Program még nincs, mondja Gulyás, mert hiszen most kezdték a közös munkát, és még szeretnék beleásni magukat a részletekbe. Egyelőre arra akarják felhívni az állampolgárok - diákok és munkavállalók - figyelmét, hogy miként érinti őket a minisztérium és államtitkárainak ámokfutása.

De nem túl elitista ez? Ismét egy értelmiségi közeg, aki leereszkedik az egyszerű polgárhoz, hogy felnyissa a szemét. Nem, mondja Gulyás, inkább önképző. Nem a szakmák elitje magyaráz a pórnépnek, hanem a szakmák egymásnak.

Nem nehéz megosztani egy ilyen színes társaságot hatalmi oldalról? Például az egyiknek adnak, a másiknak nem, máris lesznek elégedettebbek és türelmetlenebbek. Ez a veszély fennáll, Gulyás is elismeri.

Az ő esetükben egyébként ennél nagyobb veszély is fennáll. Szó volt már róla: nélkülözhetőek a társadalomban. Amit azonban erényüknek tartanak, az éppen a színháztámogatásról szóló videóban találják meg. Szakmájuk a történetmesélés, a retorika az üzenetek megfogalmazása. Számíthatunk még videó üzenetekre, mondja Gulyás, és ár itt is a következő: itt néhány diák rugdossa Orbán Viktort, aki a TEK által őrzött Ötker belvárosi szórakozóhelyen találkozott tucatnyi, rejtélyesen összeválogatott diákkal, hogy mondjon valamit, valamiért a felsőoktatási új keretszámokról... amiről kiderült, hogy nem lesznek.

Oktatással kapcsolatos zavaros kommunikációról:

Orbán levele: Balog Zoltánnak 3 nap alatt kell kialakítania az új felsőoktatási rendszert

Orbán Viktor: nem lesznek keretszámok - videó

Ha körülnézünk, akkor úgy tűnik, mégsem annyira veszett a művészek ügye, már ami nélkülözhetetlenségüket illeti. A kultrukampf egyre hevesebb, a Magyar Művészeti Akadémia területfoglalása, a Nemzeti Színház pályázata, a szegedi Bátyai Edina Fidesz-KDNP-Jobbik összefogásban történt leváltása a Szabadtéri Játékok éléről, a filozófusok lerohanása annak a szimptómái, hogy komolyan veszi az ellenfél is, a nagyközönség is a gondolkodókat és az alkotókat. Veszélyes egyedek, képesek mozgosítani és világosan beszélni.

Egyébként a Krétakör sem csak színházzal foglalkozik, teszi hozzá Gulyás. A társadalmi mentálhigiéniához járulnak hozzá, véli. Ha kevesebb az art mozi, ha nincs színpadi kultúra és színházi eszközökkel folytatott oktatás, az átcsap az egészségügybe és a gazdaságba is.

"Mentál higiéniai, ez az!" Gulyás Márton, Krétakör
Pataky Zsolt

Egyelőre azonban a december 17-i tüntetésre kell koncentrálniuk. Készül egy fontos üzenet, egyelőre műhelytitok, nem mondja el, mi ez. A tüntetés nem programadó, arról szól, hogy mit veszítenek ez az állampolgárok.

Az állampolgár tudja

Úgy tűnik, az állampolgár jól tudja, hogy mit veszít, a diákok keresetlen szavakban csinálnak hülyét az oktatási államtitkárból.

A művészek és művészet pártolók pedig a MMA közgyűlésén tiltakoztak szombaton. Hangosan, néhány pofon is elcsattant a közgyűlésen. Most már Fekete közvetlen közelében is vállalhatatlan Fekete: a hírek szerint az Akadémia tagjai közül Ekler Dezső lemond, merthogy nem egyeztet a kultúra inkvizitora a tagsággal. Balog miniszternek persze továbbra is megfelel. Meg 43 másik alkotónak, akik most csatlakoztak.

Markó Fekete napja

Mi a különbség a két háziművész, Markó Iván koreográfus és Fekete György lakberendező között? Semmi. Mindkettő jogi kérdésnek tartja, ha valaki kritizálja őket. Vagy éppen csak nem ismerik el. Fekete kikéri magának, hogy Aczél Györgyhöz hasonlítják, ez "perképes", mondja. Markó pedig bíróságon próbált elégtételt venni azért, mert a Revizor című kritikai lap megkérdőjelezte, hogy világhírű. A színház.hu beszámolója szerint "Markó idén novemberben első fokon veszített, fellebbezett; így másodfokon újra tárgyalták az ügyet, de a Fővárosi Ítélőtábla véleménynek nyilvánította a Markó Iván által sérelmezett bekezdéseket, így helybenhagyta az első fokú ítéletet." Vagyis tényleg nem világhírű.

A bíróságok felesleges lekötésére mindenképpen alkalmas a művész.