Magyar siker a nemzetközi roma filmfesztiválon
Kőszegi Edit Gumikalapács című filmje nyerte a legjobb dokumentumfilm díját a kilencedik alkalommal megrendezett Golden Wheel Roma Filmfesztiválon a macedón fővárosban, Skopjében.
Macedónia fővárosában, Skopjében a Cinematheque of Macedonia épületében 14 filmet mutattak be az április 3. és 4. között megrendezett szemlén. A megnyitón elhangzottak szerint a szervezők, illetve az öttagú zsűri a benevezett 30 film közül hívta meg a bemutatott alkotásokat. Magyarországot három film képviselte, Kőszegi Edit Három nővér és Gumikalapács, valamint Fleck Gábor - Szuhay Péter Hetednapon című munkája.
A zsűri öt filmet díjazott. A legjobb zenéért egy olasz (Ambra’s life), a legjobb operatőri munkáért egy montenegrói (According to David), a legjobb rendezésért egy osztrák–bolgár (Three cents) film kapott díjat. A fődíjat a cseh Women (re)present mozinak ítélték.
A legjobb dokumentumfilm díját Kőszegi Edit Gumikalapács című filmje kapta. Kőszegi Edit húsz éve forgat roma közösségekben, filmjei az emberi törekvésekről és az együttélésről szólnak. Munkái az objektív és megértő emberábrázolást példázzák, melyekben az emberi méltóságé a főszerep.