hvg.hu: Minap láttunk egy fitneszteremben gyúrni. Szigorú vagy magaddal szemben testben-lélekben?

Till Attila: Edzek, mert most már jobban odafigyelek, mint húszévesen. De saját magam által kialakított egészségprogramot csinálok, ha le akarok adni tíz kilót. Ilyenkor nem eszem húst, de télen például nem tudok ellenállni a hurkának, kolbásznak. Az orális őrületemről nem tudok lemondani. A cukor és a szénhidrát az, amiről lemondok. De helyette van annyi minden.

hvg.hu: Szigorú is vagy, meg nem is.

T. A.: Nem vagyok hajlandó megvonni magamtól dolgokat, de telítődöm. Ezért nem lettem soha alkoholista vagy drogos. Szeretek borozni, bulizni, de szeretek józan is lenni, és szorgalmas. Szeretem a rendet, pedig néha borzalmasan rendetlen vagyok. Ez a kettő párhuzamosan fut, és ez így normális. Az emberek sokszor vagy túl rendesek, vagy túl rendetlenek, és a másik oldalukat elfojtják.

hvg.hu: Ebbe a képbe beleillik az, hogy az undergroundban és a kommerszben is otthonosan mozogsz. Hogy bírod a mainstream kereteit magadra kényszeríteni? Az alapvető szabadságvággyal és a rebellióval összefér ez?

T. A.: Ez alapvetően helytelen hozzáállás. Az underground és a mainstream között nincs ilyen különbség. A különbség a tartalomban van, meg hogy az előbbi nem hivatalos, nem a fősodorban van. Attól még ez nem azt jelenti, hogy rendezetlen. Ugyanúgy vannak keretei, szükséges hozzá a fegyelmezettség. A mainstream mindenkinek meg akar felelni, középre fogalmaz. A művészet inkább a finom részletekkel és a szélsőségekkel foglalkozik.

hvg.hu: Az embereknek szükségük van arra, hogy be tudjanak sorolni. Te meg tudod határozni magad?

T. A.: A látszat ellenére a kereteket csak érintőlegesen tudom betartani. Az én formám az, hogy formátlan vagyok. Ez ugyanúgy vonatkozik a Megasztárban való munkámra is. A nézők ezt nem feltétlenül veszik észre, van, amikor szabálytalanabb vagyok, nem tartom a szöveget, az időt, elúszom. Van, amikor mást mondok, mint ami be volt tervezve.

hvg.hu: Azt mondják, sokan elfordultak tőled, mert eladtad a lelked egy kereskedelmi csatornának.

T. A.: Ez butaság. Senki nem fordult el tőlem. Nyilván, néztek hülyének, és vannak barátaim, akik be nem tennék a lábukat a TV2-be, de attól még elfogadják, hogy én igen. Nem szeretem a csúnya mainstream és a finomkodó underground különbségtételt. Az undergroundban is ugyanúgy van giccs és tehetségtelenség. Ha valaki megzabolázhatatlan, akkor az feltűnő, és az megmarad az emberekben.

hvg.hu:  Átjárhatóvá tetted az undergroundot és a mainstreamet?

T. A.: Az átjárhatóság nem létezik. Én konkrétan átmentem mainstreambe. A film világa például valami egészen más, mint a tévé, és nagyon jól érzem magam benne. Ezt én nem érzem ambivalenciának. Megmártózom az új kihívásokban, nem rettegek tőlük.

hvg.hu: Sosem ért csalódás? Volt olyan műsor, amit megbántál?

T. A.: Buktam már meg műsorokkal, és néha a siker ellenére vannak tartalmi problémáim, örülnék, ha érzékenyebbek lennének a tartalmat tekintve. A legnagyobb hollywoodi színészeknél is érzékelhető ez, néha nem tetszik nekik valami részlet, de nyomják. Nem az elégedetlenség határozza meg őket. A magyarok túl sokat görcsölnek, túl sokat méricskélik magukat. Én inkább az amerikai stílust képviselem ebben, lazábban veszem a dolgokat.

hvg.hu: Ezt kitől vetted? Volt olyan sztár a gyerekkorodban, akire felnéztél?

T. A.: Az általános iskolában a festészet volt az első, ami lenyűgözött. A rajztanárnőm odapofozott a rajztáblához, és felkínálta: lehetsz képzőművész! Úgy gondoltam: a világ eddig is gyönyörű volt, de most már tökéletes. 11 éves voltam. Kedvenceim lettek Gauguin és a kis béna Toulouse-Lautrec, meg Van Gogh. Az életstílusuktól voltam elájulva. Hogy „seggrészegen” alázzák egymást, hogy az egyik a biliárdasztal zöld posztójából készíttet magának öltönyt, a másik pedig festéket eszik. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ilyesmi életet akarok magamnak.

hvg.hu: De ez nem a képeikről és az ecsettechnikáról szól.

T. A.: Igen, mert én igazából valaki akartam lenni. Mondjuk művész-sztár. Végül kiderült, a festőlét nem nekem való. Nem tudtam lazán marha jó lenni. Ad hoc jelleggel csináltam csak jó képeket, és nem bírtam a magányt. A festészet egyszemélyes műfaj. Kocsmában többet voltam, mint a festővászon előtt. Szeretem a társaságot.

hvg.hu: Ez a médiában eleve adott. Ebből is lehet telítődni?

T. A.: Nehéz leszokni róla, de én nem bulizom már három napon át.

hvg.hu: A filmjeidben ehhez képest egészen más oldaladról ismerhetünk meg. A Csicska például brutális szociotéma, a Pánikban pedig a civilizáció betegeivel foglalkoztál.

T. A.: Nem szociológiai szempontok vezéreltek. Engem az emberi viszonyok érdekelnek. Az embereket és az egyéniségüket, a lényüket szeretem tanulmányozni. Az egyik pánikbeteg, a másik pedig egy furcsa, archaikus közegben létezik. A két film teljesen különböző. Mindkettőből kiderül egyébként, hogy még kezdő vagyok. A sokszínűségemet próbálom mederbe terelni a filmek által. A Pániknál megtanultam, hogyan kell filmet csinálni. Sokat ökörködtem abban a filmben. A Csicskában már el tudtam mélyíteni néhány elképzelésemet.

hvg.hu: Vannak újabb témák a fejedben, melyeket megvalósítanál mozivászonra?

T. A.: 2003-ban adtam ki a parancsot magamnak, hogy ha annyira érdekel a filmezés, akkor végre komolyabban kell foglalkozzam vele, és küzdjek meg érte. Meg kellett tanulnom írni, kitartónak lenni, aztán filmekben látni a világot. Tervek mindig vannak a fejemben, de meg kellett tanulni ezeket filmekre váltani. Ha valami az életed része, akkor mindig ott van, állandóan többet akarsz, sosem érzed, hogy kész lennél. Nincs megállás.

hvg.hu: A külső vagy belső akadályokkal nehezebb a küzdelem?

T. A.: A külső akadályokon nem gondolkodtam, csak a belsőkön. Először meg kellett tanulni dolgozni. Ez minden alkalommal egy új harc, mert berozsdásodik az ember. Szadizod magad, és elkezded élvezni ezt a szadizmust. Aztán a külső akadályok néha eltaposnak.

hvg.hu: A finanszírozás problémái, például?

T. A.: Igen, de ezért nem szabad túl nagyban gondolkodni. Nem képzelhetem azt, hogy nekiállhatok egy drága filmnek. Az még túl nagy lépés lenne. Pedig vannak ötleteim, de korai lenne.

hvg.hu: Mennyi dologgal tudsz egyszerre foglalkozni?

T. A.: Ez is tévedés velem kapcsolatban. Mindenkinek megvannak a jelei, ha közszereplő. Mint az óvodában. Az én jeleim, hogy biciklivel járok, bohém vagyok - ezt a szót eleve gyűlölöm -, aztán még link, jópofa, laza, de mégis rendes apuka, ami ugye ellentmondás, pedig miért lenne az? Ugyanilyen jelem, hogy sok mindennel foglalkozom egyszerre. Pedig ez nem igaz. Én csak két dologgal foglalkozom: televíziózással és filmezéssel.

hvg.hu: Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy már egy is hatalmas és komplex kihívás.

T. A.: De például nem a műsorvezető dolgozik a tévében a legtöbbet, én csak az arc vagyok szinte. A szerkesztő sokkal többet tesz hozzá egy műsorhoz. A Propaganda című műsor is hatfős csapatmunka.

hvg.hu: Ez az a műsor, melyről úgy tűnik, mintha bónuszként kaptad volna a TV2-től a sokéves lojalitásért.

T. A.: Nem megengedte, hanem a csatorna is szerette volna. Ez egy presztízsműsor: nézi 350 ezer ember, amit lepipál bármelyik B-kategóriás Piedone-film. Így nagyon nehéz összeszedni a szponzorokat hozzá. Összeerőlködtük, a TV2 pedig jó fej, hogy áldoz rá a marketing- és sales kapacitásából.

hvg.hu: Állítottak moratóriumot, mint az RTL Klub a Casino című sorozattal? Ha három adás alatt nem hozza a számokat, akkor nem vesződnek vele?

T. A.: Nincs ilyen. A Propaganda a saját sávjában tízből hétszer nyer. De üzletről így sincs értelme beszélni. A Propaganda formátlan, és attól más, hogy hagyunk a riportalanyokra időt, nem akarunk gyorsak lenni. Ez megnyugtatja őket, és közben nem kell görcsölni azon, hogy valami titkot vagy poént akarunk kicsikarni belőlük.

hvg.hu: A Megasztár-féle műsorokban ellenkezőleg kell működnöd: pár másodperc van arra, hogy a tehetségekből kikényszerítsetek valamit, miközben nektek is viccesnek kell lenni. Erre hogyan lehet felkészülni?

T. A.: Sokszor spontán működik, sokszor a szám alatt gondolom át. Van, amikor a közértben a mosóporról eszembe jut valami, meg olyan is, hogy semmi. Nem lehetsz mindig vicces. Ez kegyetlen műfaj műsorvezetői szempontból, az első „Jó estét kívánok”- nál kiderül, hogy elég erős-e a jelenléted. Az idők folyamán bebizonyosodott, hogy Liptai Claudiánál és nálam ez működik. Ez mégis alkalmazott műsorvezetés, egy kiszolgáló feladatkör, melyben egy-egy kardvágásunk van csak, miközben folyamatosan kell tartani a hőfokot.

hvg.hu: Azért nem lehet azt mondani, hogy nem kaptok elég reflektorfényt. Az például sokkal fontosabb, hogy mibe öltözik a műsorvezető. Ördög Nóránál ez külön téma, ez az, amivel eladják a másnapi Blikket.

T. A.: Ezt tőlünk vette az RTL Klub. A ruhatopic mindig az enyém volt, amit nagy erőkkel elkezdtek lopni. Nem baj, jól teszik, mert a világ egy nagy körbelopásban van. Loptam én is mástól, és végül, ha szebben akarjuk megfogalmazni: mindenki hat mindenkire.

hvg.hu: És Friderikusz Sándor?

T.A.: Igaz. Ő volt az első a kilencvenes években, a Friderikusz kezdett mindent, aztán jöttem én a ruha ügyben. Tény és való, ezt tőle nem lehet elvenni. De nem csak a fellépőruhától függ, hogy valaki jó-e: fekete öltönyben és fehér ingben is meg lehet ezt csinálni.

hvg.hu: Nem szerettél volna saját talkshow-t?

T. A.: Szeretnék, vannak kísérleti terveim az internetre, de nincs ilyen lehetőségem most a tévében. Azért vonzó műfaj, mert a hierarchiában is feljebb van, az igazi tévés sztárok szerte a világban ilyen műsorokat vezetnek.

hvg.hu: Neked menne? A Propaganda milyen lenne stúdióban?

T. A.: Lehet, hogy nem működne, mert sokkal szabálytalanabb vagyok. Ki kell mennem a levegőre, és forgatnom kell. Elképzelhető, hogy elnyomna egy ilyen helyzetben a stúdió. Márpedig abban a műfajban muszáj viccesnek lenni. Vagy lubickolsz a saját poénjaidban, vagy elveszel. Ebben a Fábry jó, de szerintem a Hajós András is. Ő nagyon élvezi, és jól áll neki.

hvg.hu: Hajósnak mégsem jött be. Mi nem működött?

T. A.: Működött, csak nem volt elég primitív, ezért egy nagyszámú közönség nem tudta a saját hősének tekinteni. Ez a Hofi Géza-effektus. Hofi Kőbányáról fogalmazta meg a mondandóját. A Fábry is dolgozik ezen: ha tíz százalék bunkóság nem kerül bele a showba, az értelmes viccek mellé, akkor rosszul érzi magát, és a nézettség is esik. Hajós XIII. kerületi, Szent István parki, pozsonyi úti valósága kevesebbeket szólít meg. De az idő is fontos. A Hajósnak sose adtak annyi időt, hogy megszokja a közönség. A Heti hetesben például eleget volt, hogy mindenki lássa, mennyire jó. Szerintem már engem is rég megszoktak. Elfogadtak.