Rövid beharangozójának első változata – több tízezer megtekintéssel – bő két éve kering az interneten, az Egyesült Államokban élő, orosz származású rendező, Viktor Ginzburg új filmje, a Generation P azonban csak most, a hónap közepén került a mozikba. Igaz, rögtön nagy hírverés mellett. Hogy is lehetne másként, amikor a film alapját a talán legfelkapottabb, legismertebb és legelismertebb kortárs orosz író, Viktor Pelevin azonos című regénye adja, amely a költőnek készülő, de a virtuális valóságot kiszolgáló reklámbizniszben munkát találó fiatalember életén, kábítószeres hallucinációin keresztül rajzol szürrealisztikus, ám megdöbbentően hiteles képet a ma Moszkvában többnyire csak a súlyos jelzővel illetett 1990-es évek Oroszországáról.

„Egyszer tényleg volt Oroszországban egy gondtalan ifjú nemzedék, a nyár, a tenger, a nap szerelmesei, és ez a nemzedék a Pepsit választotta” – hangzik az igazi életérzésregény első mondata. A főhős Babilen Tatarszkij – akinek keresztnevét apja a Babilon és Lenin szavakból alkotta – külföldi termékekhez keresi az orosz lelket és persze a fogyasztót leginkább megérintő szövegeket és jelképeket. Közben kapcsolatba kerül például Che Guevara szellemével, aki a modern reklám filozófiájáról tart neki előadásokat, megelevenednek képzeletében az ókori Babilon mítoszai, és nyugati cégek reklámfiguráiként megjelennek a történetben az orosz politikai élet figurái, Jelcin, Lebegy, Zjuganov.

A különleges hangulatú film azt mutatja be, hogyan forog a reklámüzletben Tatarszkij, aki eladóként kezdi egy csecsen vállalkozó kioszkjában. Amikor egy csomag óvszert obszcén, ám szellemes szlogennel kínál egyik ismerősének, az bevezeti a reklám sajátos világába. Karrierje az után indul be, hogy megkóstolja a légyölő galóca bódító főzetét, és a hatása alatt remek reklámkoncepciót dolgoz ki. A legvadabb ötletei később is kábítószer hatása alatt születnek. Több céget megjár – két alkalmazóját is meggyilkolják –, mígnem egy nagy társaságnál köt ki, ahol alkotójává, majd végül szereplőjévé válik a virtuális világnak, amelyben virtuális hírek szólnak virtuális politikusokról és oligarchákról, miközben az 1990-es évek híradórészletei, valós termékek nem valós reklámjai is megjelennek a filmvásznon. Tatarszkij próbálja megérteni ezt az abszurd világot, ám minden, a lényegét firtató kérdésre ugyanazt a választ kapja: Ne üsd bele az orrod!

Az 54 éves Ginzburg, aki kamaszként került az USA-ba, és ott eddig többnyire reklámokat, videoklipeket készített, 2004-ben látott hozzá a film előkészületeihez. Eleinte Pelevin úgy vélekedett, hogy a regényt nem lehet vászonra vinni, aztán mégis beleegyezését adta, de nem vett részt a forgatáson, amely négy éve kezdődött, és finanszírozási nehézségek miatt többször is elakadt. „Ez igazán független mozi, nem pénzeli sem az állam, sem a televízió” – mondta a rendező a BBC orosz nyelvű rádióadásának. Egy tévétársaság ajánlott ugyan támogatást, de ő nem fogadta el, attól ugyanis egészen más lett volna a film – magyarázta.

Ginzburg Oroszországban igazán jól csengő neveket, hiteles személyiségeket tudott megnyerni. A főszereplő például Vlagyimir Jepifancev, aki az 1990-es években a moszkvai underground színházi világ ismert alakja volt, aztán akciófilmekben is föltűnt. Játszik benne a Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmjével rendezőként 1980-ban Oscar-díjat nyert Vlagyimir Menysov, de megjelennek a vásznon az orosz média legendás alakjai, ismert tévés újságírók és Szergej Snurov lázadó rockzenész is.

A szereposztás akár garancia is lehet a sikerre. Főleg mert a kritikusok is kesztyűs kézzel bánnak a valóság és a fantázia közötti határt elmosó filmmel. Legfeljebb azon vitatkoznak, használt-e vagy ártott, hogy a rendező helyenként szinte mániákusan ragaszkodik Pelevin kultuszregénnyé vált bestsellerének szövegéhez. Többen végül arra a következtetésre jutottak, hogy Ginzburg munkája inkább a könyv „tehetséges illusztrációja”, „szorgos kivonata”, mintsem önálló alkotás, és akik nem olvasták az alapjául szolgáló művet, aligha fogják érteni.

Így aztán kétséges, valóra válik-e az alkotók reménye, hogy a Generation P külföldön is mozisiker lesz, ahogy az egyik producer, Ivan Zaszurszkij fogalmazott: „a Mátrixra adott válaszunk”. Az oroszországi start nem sikerült rosszul. A film az első négy napon több mint kétmillió dollárnyi bevételt hozott, ami a hírek szerint a hétmilliós gyártási költséghez képest kifejezetten jó eredmény.

POÓR CSABA / MOSZKVA