2011. december. 26. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 26. 13:22 Kult

Baráti hangulatú esten búcsúzik a Merlin Színház

Baráti hangulatú estén búcsúztatja szerdán belvárosi épületét a Merlin Színház, amelynek stábja a tervek szerint jövőre új helyre, a budai Átrium mozi épületébe költözik.

"Nagy múltú, sokak által izgalmasnak mondott, lebontásra váró színház egy búcsúkoccintás céljából keresi mindazon művészek, színházi szakemberek, technikusok és nézők társaságát, akik az elmúlt húsz évben partnerei, alkalmazottai, vendégei, támogatói, barátai voltak" - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Dicsérni jöttem, nem temetni jeligéjű esten a Kaposvári Egyetem diákjai biztosítják a programot és a Minden eladó! színházi vásár megmaradt kincsei közül is lehet majd válogatni.

A bezárás előtt álló Merlin december 18. és 21. között rendezte meg utolsó akcióját, amelynek keretében a színházban felhalmozódott "kincseket", a vendégjátékokból véletlenül ottmaradt, illetve a saját produkciókhoz használt kellékeket és díszletelemeket, valamint archív fotókat, szóróanyagokat és dedikált plakátokat kínáltak bolhapiaci áron a közönségnek. Mint azt Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek a múlt héten elmondta, új otthonukban az első bemutatót február 26-ra tervezik: Goda Kriszta rendezésében, Martinovics Dorina és Rudolf Péter szereplésével a Cukorfalat című előadást tűzik műsorra.

Az új helyszínnel kapcsolatos elképzeléseiről az igazgató korábban azt mondta: a Kozma Lajos tervezte art deco épület eredeti funkciója kibővülne színházzal, kávéházzal, a Merlinben már megszokott, "beszélgetős" közösségi programokkal, ahol egymásra talál a művészet a szórakoztatás, a minőségi időtöltés, de az Átrium fő vonzereje a színház lesz. Hangsúlyozta, hogy terveiben az angol nyelvűségnek meghatározó szerepe van, így az Átriumban is mindenképpen megmarad az angol nyelvű színház.

Kiemelte: a Merlin fontos nemzetközi együttműködések terepe lesz, amely az előadóművészetek különböző területeit használja fel egy-egy előadás létrehozásában, ahol a magyar művészek legalább egy-egy produkció erejéig együtt dolgozhatnak meghatározó külföldi alkotókkal.