hvg.hu: Költségvetési felügyelő érkezik a Magyar Színházhoz. Mit vár tőle?

Őze Áron: Én döntöttem úgy, hogy segítséget kérek az államtól, a színház fenntartójától, mert a 2011-es elvonások miatt az intézményben elég kemények a körülmények. A felügyelő Matolcsy-irányból érkezik, úgy tudom, hogy több intézmény tartozik majd hozzá. Nyilván a számok fogják érdekelni, átvilágítást kezdeményez.

hvg.hu: Mondhatjuk azt is - a kulturális szcénát érintő változásokat, elvonásokat látva -, azzal, hogy segítséget kért, elébe ment az eseményeknek?

Ő. Á.: Nem tudom, mennyire vagyunk időben, az biztos, hogy 100 millió hiányzik a színház költségvetéséből, ami egyébként idén 540 millió forint. A 2009-es direktori posztra kiírt pályázat előtt még 800 millió volt, amikor a pályázatot kiírták, már csak 650, most 540-nél tartunk. (Őze Áron 2010 januárja óta igazgató - a szerk.) Értem, hogy bajban van az ország, de szomorú, hogy a kultúra egyre nehezebb helyzetbe kerül, és fűnyíró-elv szerint történnek dolgok. Nyár elején jeleztem a színház fenntartójának, hogy a költségvetés hatékonysága érdekében szeretnék kontrollt, segítséget, alternatívákat.

hvg.hu: Nem volt kockázatos lépés? Hiszen a biztos személye egyelőre nem derült ki.

Ő. Á.: Nagyon fontos, hogy ki érkezik. A színház állami intézmény - nem kht. vagy kft., - egy viszonylag biztonságos, de nagyon merev forma, közalkalmazotti jogviszonyokkal, szűk mozgástérrel, már ami a költségvetést illeti. Nem csoportosíthatunk át pénzeket, nem ütemezhetjük át a kiadásokat. A színház másfél éve indult el a mostani úton: az akkori 243 közalkalmazottból mára 165 maradt. Önerőből csináltunk végig mindent, iszonyatos elvonásokon vagyunk túl.

Fazekas István

hvg.hu: Nem tart attól, hogy a szigorúan gazdasági szemlélet és az ezzel esetlegesen beszivárgó politika milyen hatással lesz a színház életére?

Ő. Á.: Nincs takargatnivalónk. A gazdasági és anyagi szempontú – nem művészeti – döntéseimhez kontrollt kapok. Az ember hajlamos arra – és ebben várom a segítséget  –, hogy ha van egy kavics, amit a szeme elé tesz, akkor semmit nem lát, csak a kavicsot. Ha viszont leteszi a földre, egy csomó mindent észrevesz körülötte. A politika csak úgy szivároghat be a színház életébe, ha hagynak minket szép lassan kivérezni, elmúlni. Ha senki által fel nem vállalt, himihumi szempontokra hivatkozva kivéreztetés történik, azt nem fogadom el. Annak elébe megyek, provokálok.

A mindennapi működés most a legfontosabb, az emberek egzisztenciájának biztosítása. Ha a munkánkkal nem tudjuk bizonyítani, hogy a színháznak létjogosultsága van, akkor megkérdezem: egy ilyen helyzetben miért nyom bele az állam 540 millió forintot? Ha nincs fontos szerepe a magyar kulturális életben, akkor évi 540 milliót adni luxus. Keményen hangzik, de így van. Nyár elején azt éreztem, hogy az évadot is nehezen fogom elindítani.

hvg.hu: Néhány idei bemutató el is maradt…

Ő. Á.: Hármat fel kellett felfüggesztenem, ezeket nem mertem bevállalni. Öt bemutató lesz az évadban: három nagyszínpadi és két stúdiódarab, ezek között van koprodukciós és olyan is, ami külsős pénz bevonásával jön létre, szponzor segítségével.

Fazekas István

hvg.hu: Hogy lehet ezt a bizonytalan időszakot kibekkelni? Ha bemutatók maradnak el – teljesen mindegy, milyen okból –, az valószínűleg rányomja a bélyegét direktori működésére is. Később esetleg támadhatják amiatt, hogy nem tudta teljesíteni, amit a pályázatában vállalt.

Ő. Á.: A pályázat, amit másfél évvel ezelőtt beadtam, már nem létjogosult. Anyagi okok miatt felül kellett bírálnom, teljesen át kellett alakítanom a koncepciót. Azt is mondhatjuk, hogy újra kellett fogalmaznom a színház jövőjét. Nyár óta új mentalitás szerint, új elszámolási rendszerben dolgozunk. Például leltárt készíttettem a jelmezekről. Korábban előadásonként blokkolt és zárolt jelmezek voltak: nem használhatóság - ruhaneműk - szerint csoportosították ezeket. Bizony hozzá kell nyúlnunk olyan jelmezekhez, amelyekbe még Tolnay Klári, Kállai Ferenc vagy Sinkovits Imre neve van beleírva. Viszont kiderült, hogy melyek a játszó jelmezek, melyek a szabadon mozgók és miket lehetne kölcsönadni.

Csak egy ötlet: jelmezkölcsönzőt tudnánk működtetni, ami bevételt termelne a színháznak, viszont, mivel állami vagyonról van szó, ehhez külön engedély kellene. Ahogy ahhoz is, hogy az újonnan elkészült műsorfüzetekért esetleg 2-300 forintot elkérjünk - ami a nyomdaköltséget sem fedezné. A cipőkészítő-díszletépítő műhelyünkben is látok fantáziát: budapesti színházak díszletfelújítását tudnánk vállalni. Ehhez is engedély kell.

hvg.hu: Az ezekből befolyó bevétel olyan sokat jelentene a színháznak?

Ő. Á.: Igen. Budapest harmadik legnagyobb nézőterű színháza vagyunk: 654 férőhellyel. Ezt meg kell tölteni. Ahhoz viszont biztosítani kell az alapvető körülményeket. Első körben rendeznünk kellett a nézőteret, megoldottuk, hogy ne legyen vécészag az aulában, hogy a fény- és hangpult fel legyen újítva. Az öltözők állapota most másodlagos szempont. Valójában az egész épületet fel kéne újítani. Olyan foglalatok vannak a nézőtéri aulában, amibe már izzót sem kapni. Három nagy kazán működik a pincében, ha én megengedem a melegvizet, két deciért egy kazán felfűt. Alig változott valami harminc év alatt.

hvg.hu: A lefaragások, elvonások érintik a színházban dolgozó közalkalmazottak bérét is?

Ő. Á.: Még nem. Idén tudtuk és tudjuk tartani a 165 ember bérét. De a 2012-es költségvetés egyik ára az lesz, hogy 130-ra kell csökkentenem a munkatársak számát. Ez a túlélésünk egyik feltétele. Múlt hétig kellett megadnom az ütemtervet a csoportos létszámleépítésről.

Fazekas István

hvg.hu: Milyen szempontok szerint döntött? A személyzeti kérdésekbe van beleszólása a fenntartónak?

Ő. Á.: Ez az én felelősségem. Közalkalmazotti bérekről van szó, a fenntartó csak irányszámokat adott meg az alapbérekre és járulékokra vonatkozóan.

hvg.hu: Nincs alternatíva arra, hogy elbocsátás helyett esetleg csökkentsék a béreket?

Ő. Á.: Nincsenek itt olyan magas bérek. Másfél év elteltével változott a rendszer: az alapbérek maradtak, az elszámolások terén - a túlórarendszertől kezdve a plusz szolgáltatásokig - komoly változás történt. Például már nem jár pénz a túlóráért. Korábban volt olyan, aki túlórákkal a fizetése kétszeresét vitte haza. Megdolgozott érte, de ennek ma már nincs létjogosultsága.

hvg.hu: És elfogadják a változásokat a színház dolgozói? A munka minőségére nincs hatással az új mentalitás?

Ő. Á.: Igen, elfogadják. Látniuk kell, hogy ami régen volt – amikor az állam tenyerén melegedtünk –, elmúlt. A biztonságnak, amit hónapról hónapra megkapnak, bizonyos értelemben ára van. De továbbra is motiváltak.

hvg.hu: Nehéz volt elérnie, hogy tekintélye legyen?

Ő. Á.: Lépésről lépésre haladok. Csak úgy tekintélyt csinálni nem lehet. Tizenkilenc éve vagyok az intézménynél, sokat tudok róla. Lehet baj, lehetnek nehézségek, de én azt is kommunikálom. A színház létjogosultsága, pozicionálása, 2000 óta, amióta Magyar Színház és nem Nemzeti, nincs megoldva, Mi az, hogy Pesti Magyar, itt, a hetedik kerületben? Ennek a régi állami épületnek ezzel a múlttal, szakrális, erős társulattal mi a jövője? Tizenkilenc év alatt rengeteg pletykát hallottam arról, hogy bezárnak minket, hogy a fővároshoz kerülünk. Iglódi István, az előző igazgató azt vallotta, inkább maradjunk csöndben, lassan haladjunk. Én hangosabb vagyok. Szeretem kimondani a dolgokat, a fenntartó és a társulat felé is. És úgy néz ki, hogy működik. Ha a fenntartó esetleg úgy dönt, nincs létjogosultsága a Magyar Színháznak, akkor lehet, hogy nekem kell bezárni. Ez is benne van a pakliban. Azzal viszont a fenntartónak tisztában kell lennie, hogy ha ezt a nagy múltú színházat bezárja - mert bezárni könnyű -, lehetetlen lesz újra éltet lehelni belé.

hvg.hu: Ilyenkor nem kerül tudathasadásos állapotba: színészként máshogy nézné a dolgokat, mint keménykezű igazgatóként?

Ő. Á.: A kettő segítheti egymást minden téren. Kéthavonta leülök a társulattal beszélgetni. Ez nekem is jó, mert egy csomó minden kijön belőlem. Csak így működnek a dolgok, ez kell, hogy elfogadjanak, higgyenek és bízzanak bennem.

hvg.hu: Mi volt a legnehezebb döntés 2010 januárja óta? Megmondani a 20-30 éve a színházban dolgozó kollégáknak, hogy menniük kell?

Ő. Á.: Rengeteg hasonló beszélgetésen vagyok túl. Ha megszületik egy nehéz döntés, az embernek vállalnia kell. Vagy nem alszik éjszakákon át, forgolódik, cipeli a súlyt, ami végül megmérgez mindent. Vagy megtiszteli a másikat azzal, hogy odaáll elé és vállalja a döntését. Ez már egy tisztább képlet. Nem megúszhatók ezek a helyzetek, és nem is szabad megúszni, mert az hazugság.

Fazekas István

hvg.hu: Volt olyan kolléga, aki önként állt fel és hagyta el a süllyedő hajót?

Ő. Á.: A művészeti igazgatóra gondol? Ez egy belsős történet, amit nem szeretnék kiteregetni. Való igaz, hogy Guelmino Sándor művészeti igazgatóként már nincs a színháznál, de mint rendező, továbbra is velünk dolgozik. Ebben a helyzetben művészeti koncepcióval sajnos nem nagyon lehet kacérkodni. Ha azt kérem tőle nyár elején, hogy építsük fel a következő évadot, majd háromszor át kell írnom, amit megbeszéltünk, jogosan merül fel a kérdés, hogy számára ez meddig tartható. Úgy döntött, hogy nem tudja vállalni. Akkor viszont miért kéne kínlódnunk? Nincs ezzel gond. Ugyanakkor tény, hogy jelenleg nincs művészeti igazgatója az intézménynek.

hvg.hu: A saját székét nem érzi veszélyben?

Ő. Á.: Nem vagyok se jobbos, se balos, soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja. A színház katonája vagyok. Egyébként konzervatív embernek tartom magam, ugyanakkor művészembernek is. Hiszek a szabadságban és keresztény vagyok. De ahogy a vallás, úgy a politikai hovatartozás is magánügy. A színházban szerencsére soha nem volt divat a politizálás. Én is látok egy csomó mindent, véleményt is alkotok ezekről, de a szakmaiságot mindenképp igyekszem szem előtt tartani.

hvg.hu: Ha már politizálás, mit gondol az Új Színház körül kialakult helyzetről?

Ő. Á.: Szomorúnak tartom. A konzervativizmusom éppen abból ered, hogy azt vallom - családi hátteremből kifolyólag -, hogy gyökereink is legyenek. A nagymamám, aki már nem él, elmondta, milyen volt a huszadik század. A most repkedő fogalmak, mint a balliberális, neonáci, zsidó megélt, létező dolgok voltak. A huszonegyedik században ezt kikérem magamnak. Vicc, hogy ilyen fogalmak röpködhetnek. Azt meg szakmailag kérem ki magamnak, hogy egy társulat olyan helyzetbe kerülhet, mint az Új Színházé. Hogy el kell dönteniük, akarnak-e egy neonáci színházban dolgozni, vagy balliberális zsidó kultúrának benyalni. Nem itt kellene tartanunk. Ismerem Dörner Gyurit, dolgoztunk együtt. Soha nem politizált munka közben, soha nem akart engem bevonni, agitálni. Jogos a felvetés viszont, hogy akik most az Új Színház új működése ellen tüntetnek, vajon kapnak-e munkát? Emberekről, családokról, életekről van szó. Mi is átvehetnénk jó színészeket, de ilyen gazdasági körülmények között a fejemet vennék, ha leszerződtetnék valakit.

hvg.hu: Mi van a vérfrissítéssel? Milyen lehetőségeik vannak a fiatal színészeknek?

Ő. Á.: Ez már régóta probléma. A színház Akadémiáját csak kínkeservesen tudjuk fenntartani. A régi vezetés a végzősöket kecsegtetve itt tartotta. Sok „halált” láttam 19 év alatt, kevés kollégának jött be az itt maradás. Azok viszont, akik ki mertek innen robbanni, meglepően jó arányban kaptak munkát vagy jutottak be az egyetemre. Azt vallom: tessék elhagyni a fészket. Ráadásul komoly szakmai erők vannak az utcán. Olyanok is felhívnak, akikre már tíz éve felnéztem: azt gondoltam, jó lenne, ha ott tarthatnék, ahol ők. Egyre több telefont kapok, mint igazgató, hogy nem tudnék-e munkát adni.

hvg.hu: Adódik a kérdés, hogy ilyen körülmények között hogy tud kikapcsolni, lazítani?

Ő. Á.: A családommal. Van egy fantasztikus párom, egy kilencéves nevelt fiam, szeptember 7-én pedig megszületett Nimród fiam. Hogyan tudok kikapcsolódni? Amint belépek a suliajtón, megcsap a zsivaj, tornacipő- és menzaszag, egyből kiszakadok a pörgésből. Nem kapkodtam el, negyvenéves koromra lett harmonikus családom. Sokat és sokáig kerestem, hogy az életem alapjai rendben legyenek.