Kult MTI 2011. november. 06. 15:36

Koncerten jelentette be Andy Williams, hogy rákos

Andy Williams amerikai énekes szombaton este egy missouri koncertjén bejelentette, hogy rákbetegségben szenved.

Andy Williams
AP

A 83 esztendős Williams - aki olyan dalokkal vált közismertté a hatvanas évekre, mint a Moon River vagy a Can't Take My Eyes Off You - ugyanakkor megnyugtatta rajongóit, hogy nem adja fel, ő is egyike lesz azoknak, akik meggyógyulnak.

"Hólyagrákom van. De ez ma már nem halálos ítélet. A rákban megbetegedettek túl tudnak jutni ezen a dolgon" - közölte a bransoni Moon River Színházban, amelynek közönsége álló ovációval fogadta váratlan megjelenését.

Williams idén több előadását lemondta, ám a betegségéről elterjedt híreket csak most erősítette meg. Az énekes a The Christmas Song című dalt adta elő a színházban, amit ő építtetett, majd kijelentette, hogy jövő szeptemberben és októberben visszatér, hogy ott ünnepelje pályafutása 75. évfordulóját. "Meg fogom csinálni az előadásokat, amiket elterveztem" - ígérte Williams.

 

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.