Nagy Imre baráti köre Moszkvában, a sztálini uralom idején - a harmincas-negyvenes években - többnyire magyarokból verbuválódott. A legközelebbi barátai közé tartozott Sugár Andor, illetve a vele egy házban lakó Wimmer Ernő és Münnich Ferenc. „Az utóbbi hárommal járt össze Nagy Imre és családja a legtöbbször. Sugár Andor egy úgynevezett világvevő rádiókészülékkel rendelkezett (Nagy Imrének csak vezetékes rádiója volt)” – írja róluk Rainer M. János történész, az 56-os Intézet igazgatója könyvében, a Nagy Imréről szóló politikai életrajzban.

Egy világvevő készülék ekkoriban nagy dolognak számított a Szovjetunióban, így aztán Nagy Imre Münnich és Wimmer társaságában heti-kétheti rendszerességgel járt Sugárhoz budapesti rádiót hallgatni, „a vételi viszonyok miatt többnyire a késő esti, éjszakai órákban. Valamennyien kiváltképpen a cigányzenét szerették, a rendszeres rádióhallgatások ’fénypontját’ ezek jelentették” - olvasható Rainer M. János könyvében.

Süteményt sütött Nagy Imrééknek

Münnich Ferenccel alakult ki a Nagy család legszorosabb baráti kapcsolata Rainer M. szerint. „Kölcsönösen jártak egymáshoz, ilyen alkalmakkor maga Münnich főzött, sőt néha süteményeket sütött” – olvasható a Nagy Imre-életrajzban. „Amikor a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjába jelentkezvén elhagyta a Szovjetuniót, távolléte idejére betegeskedő feleségét Nagy Imréék ’gondjaira bízta’. A cigányzenés rádióhallgatásokat Münnich kiváltképp szerette, ’nagytermészetű’, mulatós ember volt, igen kedvelte a bort is, Nagy Imre úgyszintén, ám mint oly sok mindenben, ezen a téren is mértékletes maradt."

Münnich Ferenc Kádárral - korábban még Nagy Imrével volt jó barátságban

Nagy Imre és Münnich Ferenc nem csak cigányzenét hallgatott együtt. A hvg.hu-nak nyilatkozva Rainer M. János elmondta, hogy együtt jelentkeztek a Vörös Hadseregbe 1941 júniusában, és együtt kaptak az NKVD-nél - a belügyi népbiztosságot jelentette Sztálin uralmának utolsó szakaszában - front mögötti diverziós kiképzést, voltaképpen partizánkiképzést. Ám azután nem vetették őket be.

A második világháború után Nagy Imre az országos és a kommunista politika élvonalában találta magát: földosztó miniszterként 1945-ben nagy népszerűségre tett szert, majd egy ideig a belügyi tárcát is irányította, de mivel nem volt elég keményvonalas, gyorsan eltávolították. Később parlamenti elnök lett, majd a hírhedt begyűjtési tárca élére került, jóllehet ellenezte a Rákosi-féle erőszakos kollektivizálást, sőt a párt vezető testületeiben szót emelt az 1949-es Rajk-per ellen. Rákosi hatalmának megingásakor, 1953-ban szovjet nyomásra Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek Magyarországon. Ezt a posztot 1955-ig töltötte be, leváltásakor viszont a pártból is kizárták a reformok felé nyitó politikust.

Mindenki utálta Rákosit, még Münnich is?

Ehhez képest a szintén Moszkvából hazatérő Münnich Ferenc - aki a harmincas évek végén részt vett a spanyol polgárháborúban - másodvonalbeli politikus maradt a kommunista hatalomátvétel után: Budapest rendőrkapitánya lett. Kinevezéséről alighanem Péter Gábor, az ÁVH későbbi hírhedt főnöke dönthetett. Münnich 1946 májusában lett budapesti főkapitány - Krahulcsán Zsolt és Müller Rolf tanulmánya szerint, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára jelentetett meg egy kötetben.

Nagy Imre

Münnich később diplomáciai posztokat töltött be: 1949-ben és 1950-ben Finnországban volt magyar követ, majd Szófiába került, 1954-től pedig Moszkvában lett magyar nagykövet 1956 augusztusáig. Ekkor Belgrádba küldték nagykövetnek, októberben - éppen a forradalom kitörésekor - innen tért vissza Magyarországra.

Egyes legendák szerint Münnich gyűlölte Rákosit. Erről Rainer M. János azt mondta a hvg.hu-nak: „Münnich bizonyára nem kedvelte Rákosit, de nem a személyi ellenszenv a lényeg. Rákosit senki sem kedvelte igazán. Ami fontosabb, hogy párt- és katonai múltjához képest Münnich alacsony pozíciókat kapott. A diplomáciai testület - az ő korosztályának - inkább parkolópálya, ha nem kádertemető volt.” Rainer szerint „mint volt spanyolos”, akár veszélybe is kerülhetett volna, moszkovita múltja azonban igazolta Münnichet. „Sértett ember volt, Nagy Imre első forradalmi kormányába ezért is kerülhetett be” – tette hozzá a történész.

Rajk-temetés: előlép Münnich

Münnich, a sértett ember első ízben 1956. október 6-án lépett a magyar nagypolitika színpadára. Egykori „spanyolosként”, azaz olyan kommunistaként, aki Rajkkal együtt részt vett az 1936-39 közti spanyol polgárháborúban, a pártvezetés kijelölése alapján beszélhetett a Rajk rehabilitációjának lezárásaként megrendezett újratemetésen.

Egyes vélemények szerint Rajk helyett Rákosi eredetileg Nagy Imrét akarta kivégeztetni 1949-ben, de végül alighanem Rajkot ítélte veszélyesebb ellenfélnek a kommunista párton belül, és ő került a vádlottak padjára. Rajk újratemetése tulajdonképpen a Rákosi-rendszer temetésévé vált. Néma tömegdemonstrációvá, nemcsak a személyi kultusz, hanem az 1956 nyarán már leváltott és a Szovjetunióba küldött Rákosi ellen is – erről Mementó-sorozatunk korábbi részében írtunk.

Münnich Ferenc ma a Szoborparkban látható

Wikipedia

A néhai belügyminiszter haláláról Münnich rendkívül keményen fogalmazott. „Neki nem adatott meg a nagyszerű halál, a hősök halála, őt a személyi kultusz mocsarából napfényre kúszott szadista bűnözők pusztították el. De ezzel sem elégedtek meg. Üldözték, háttérbe szorították Rajk elvtárs harcostársait, a párt legszebb harcos hagyományainak hordozóit, azokat, akik nem egyszer életük kockáztatásával tettek tanúságot párthűségük mellett. A személyi kultusz mocsarában termett a történelemhamisítás, a talpnyalás, a karrierizmus, a hagyományok megvetése, és a törvénytiprás” - mondta.

Münnich azt is hozzátette: „A partizánok és a spanyol szabadságharcosok katonái küzdenek a feladatok végrehajtásáért. Küzdenek a párton belül, szakmai és társadalmi tevékenységük egész területén. Harcolni akarunk a pártegységért, a lenini demokrácia érvényesüléséért. Azt akarjuk, hogy soha többé ne legyenek Rajk-perek. Azt akarjuk, hogy a párt tagja, vagy a pártonkívüli dolgozó gátlás nélkül, kritikusan vehessen részt építő munkánkban. Olyan törvényes garanciákért küzdünk, azokat védelmezzük, amelyek biztosítják, hogy csak a tárgyi bizonyítékokkal igazolt bűnösség legyen büntetendő.”

Noha beszéde meggyőzhette volna a hallgatóságot arról, hogy a szónok tényleg azt gondolta, amit mondott, ám a történelem inkább a képmutató Münnichre szolgáltatott „bizonyságot”. Az 1956-os forradalom kitörése után, október 23. másnapján ugyanis Münnich részt vett az úgynevezett Katonai Bizottság megalakulásában, majd október 27-én belügyminiszter lett Nagy Imre átalakított kormányában. Pár nap múlva pedig elkezdte verbuválni - valószínűleg a szovjetek kérésére - a Nagy Imrét leváltó új kabinet tagjait. Ráadásul az új, Kádár János vezette forradalmi munkás-paraszt kormány tagjaként Münnich 1956 leverése után komoly szerepet játszott a megtorlásokban.