Kult hvg.hu 2011. október. 20. 08:30

Gáspár Sándor: Eperjes mozgathatja a szálakat a Dörner-ügyben

"Dörner György színházában nem kívánok tag lenni" – jelentette ki Gáspár Sándor, az Új Színház társulatának tagja a Magyar Nemzetnek. Gáspár szerint Dörnernek vissza kellene adnia az igazgatói kinevezést, mert "csak így maradhatna hiteles".

A színész a Magyar Nemzetnek adott interjúban kijelentette: "kizárt dolognak tartom, hogy Dörner György a pécsi pályázat bukása után önként pályázott volna az Új Színház igazgatói posztjára, ha Eperjes Károly nem segédkezik az ő háttérországában". Gáspár Sándor szerint Dörnert csupán bábként használják.

Eperjes Károly Tusványoson
Túry Gergely

Gáspár Sándor kijelentette, nem tudja értékelni Dörner pályázatát, mert az a formai követelményeket figyelmen kívül hagyva inkább csak egy nyilatkozat, ám nem feltételezi az új igazgatóról, hogy szándékosan visszaélne rendezők nevével, szerinte őt is csak megtévesztették.

Gáspár kijelentette, nem ért egyet Dörner György politikai nézeteivel, sőt, rendezőellenes hozzáállásával sem, és úgy véli, az új igazgató csak úgy maradhat "hiteles", ha visszaadja az igazgatói kinevezést és elszámol a lelkiismeretével Tarlós Istvánnal szemben is, akit Gáspár Sándor szerint megvezetett.

A színész kijelentette: jövő nyárig szól a szerződése az Új Színháznál, addig játszania kell a repertoáron lévő darabokat, "Dörner György színházában azonban nem kíván tag lenni".

A színművész a szinhaz.hu-nak is adott interjút, melyet itt olvashat!

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.