Britney Spears magyar dj-kkel tárgyalt
A magyar Karmatronic nevű dj-formációt kérte fel Britney Spears, hogy készítse el új, Till The World Ends című dalának hivatalos remixét.
Amint azt a Karmatronic pénteken közölte, a remix elkészült, és nemsokára Magyarországon is hallható lesz, a Music Channel televíziós csatornán már látható a hivatalos videoklip. A magyar dj-páros, az Olaszországban született, magyar származású Achilles Filippo Sparta és Krajczár Péter számos világsztárral dolgozott már együtt az elmúlt években.
"Korábban elkészítettük többek között Jennifer Lopez, Beyoncé, John Legend, a Pussycat Dolls és Kelly Rowland egy-egy slágerének hivatalos remixét is. Ezek a számok összesen több mint hatvan lemezen szerepelnek, most saját projekteken is dolgozunk, az elkövetkezendő időszakban várhatóan önálló albumunk is megjelenik majd." A Karmatronic 2006-ban Beyoncé Ring the Alarm című dalának remixével debütált a slágerlistákon.
Az idén harmincadik évét betöltő amerikai Britney Spears a popzene történetének egyik legsikeresebb énekesnője: eddig mintegy 150 millió hanghordozót adott el, 2005-ben Grammy-díjat kapott. Idén új albummal jelentkezett Femme Fatale címmel. 2004-ben Budapesten is fellépett.