Kult 2010. június. 10. 17:13

Érettségi: péntekig lehet jelentkezni a szóbeli pótnapjára

Péntek délig jelentkezhetnek az emelt szintű szóbeli érettségik pótlására azok, akik az árvíz miatt nem tudtak megjelenni a vizsgákon.

Hoffmann Rózsa csütörtökön Budapesten elmondta: a pótérettségit hétfőn tartják az érintett diákoknak.

Az erről szóló, az oktatási államtitkárság honlapján közzétett határozat szerint a vizsgákon azok a diákok vehetnek részt, akik a 2010. május-júniusi vizsgaidőszakban emelt szintű szóbeli vizsgára Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére voltak beosztva, és a szóbeli vizsgán nem tudtak részt venni, és pénteken 12 óráig az Oktatási Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságán személyesen, vagy a 06-46-501-140-es telefonszámon jelzik, hogy vizsgázni szeretnének.

A határozat - amelyet Réthelyi Miklós, a területért tárcavezetőként felelős nemzeti erőforrás miniszter jegyez - rögzíti, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén az emelt szintű szóbeli vizsga idejére kialakult árvízi veszélyhelyzet miatt több településen számos vizsgázó nem tudta időben elérni a vizsga helyszínét.

Ennek alapján veszélybe került az érettségi vizsgák jogszerű és az esélyegyenlőséget biztosító lebonyolítása, ilyen esetben a közoktatásról szóló törvény lehetőséget ad az oktatásért felelős miniszternek arra, hogy az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló kormányrendelet előírásaitól vagy a 2009/2010. tanév rendjéről szóló tárcarendelettől eltérő rendelkezéseket hozzon.

Az oktatási államtitkár közölte csütörtökön azt is, hogy eddig 12 olyan település volt, ahol előbb kellett befejezni a tanévet az árvíz miatt - az intézkedés néhány száz gyermeket érintett. A kereszténydemokrata politikus korábban hangsúlyozta: a természeti katasztrófa miatt egyetlen diákot sem érhet hátrány.