2010. április. 27. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 27. 11:36 Kult

Hollywood megmenekült

Stílszerűen happy-enddel fejeződött be a Hollywood-felirat megmentésére szervezett nagyszabású adománygyűjtő kampány: a kultikus jelkép továbbra is hirdeti az amerikai álmot.

Hugh Hefner adományával az utolsó pillanatban összegyűlt a 12,5 millió dollár (2,5 milliárd forint), amelyet péntekig kell átadni a felirat körüli 55 hektáros területet beépíteni szándékozó konzorciumnak a lelépés fejében. A filmváros kultikus jelképének megőrzésére létrehozott The Trust for Public Land alapítvány 5,8 millió dollárt (1 milliárd forint) kapott állami és helyi közalapítványoktól, a többit magánszemélyektől kalapozták össze. A legbőkezűbb adakozók között volt több mozis és televíziós vállalat mellett a Tiffany & Co., de olyan világsztárok is a zsebükbe nyúltak, mint Steven Spielberg vagy Tom Hanks. Hefner, a Playboy alapítója hétfőn tette le az asztalra a még hiányzó 900 ezer dollárt (180 millió forint).

sxc.hu

A kérdéses területet 1940-ben vásárolta meg Howard Hughes, hogy házat építtessen rajta Ginger Rogersnek. Erre azonban nem került sor, és a filmmogul hagyatékát gondozók 2002-ben 1,7 millió dollárért (340 millió forint) eladták az ingatlant egy chicagói befektetőcsoportnak. A jelenlegi tulajdonosok, akik luxuslakásokat szántak a területre, kezdetben 22 millió dollárért (4,4 milliárd forint) akartak megválni tőle, ám később 12,5 millióban egyeztek meg a feliratvédőkkel.

Az álomgyár világhírűvé vált feliratát 1923-ban állították fel, és eredetileg a környék beépítését célzó, Hollywoodland elnevezésű ingatlanfejlesztést reklámozta, de a tervezett egy év után mégsem távolították el. Később Los Angeles város tulajdonába került, 1973-ban kulturális műemlékké nyilvánították. A 9 méter széles és 14 méter magas betűket az 1970-es évek végén a mostanihoz hasonló kampánnyal sikerült restaurálni. Hugh Hefner az akkori adományozók között is szerepelt.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.