2010. február. 04. 18:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 04. 18:39 Kult

Előadások szakadhatnak félbe a pécsi színházban

Épületének rossz állapota miatt "bármi megtörténhet" a Pécsi Nemzeti Színházban Simon István, a teátrum igazgatási igazgatója szerint, aki az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön reményét fejezte ki, hogy az intézmény még azelőtt átesik a szükséges felújításon, hogy állagromlása miatt a közönség vagy az alkalmazottak veszélybe kerülnének.

Simon István elmondta: elképzelhető, hogy a jövőben előadások maradnak el, vagy szakadnak félbe. Az biztos, hogy a legszükségesebb  munkálatokat májusig akkor is el kell végezni, ha a kivitelezés idejére be kell zárni az teátrumot.

Az igazgató utalt rá, hogy a színház 115 éves épülete 1986 és 1991 között nagyrekonstrukción esett át, akkor Közép-Európa legmodernebb ilyen intézménye volt. Ma azonban beázik, erkélyét ideiglenesen megerősítették, hogy ne szakadjon le. Hozzátette: a színházat és a szomszédos ingatlant összekötő födémszerkezet egy statikai vélemény szerint meggyengült, ahogy a világosító berendezéseket tartó emeleti páholyok is. Elavult a fény- és hangtechnika, a korszerűtlen gépészeti berendezések miatt korábban majdnem leállt egy előadás, a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idején meghibásodott a díszletszállító lift, ami miatt kis híján törölni kellett a Vígszínház produkcióját.

Simon István arra a kérdésre, hogy honnan lesz pénz a szükséges beruházásokra, nem tudott válaszolni. Elmondta, a város évekkel ezelőtt még 800 millió forintot költött volna a beruházásra, ez az összeg azonban 500, 300, majd 290 millió forintra csökkent, most pedig már csak 40 millióról van szó, arról sem hivatalos forrásból, hanem a sajtóból értesültek. Rámutatott: csak az erkély rendbetétele nettó 50 millió forint lenne, a színház teljes rekonstrukciójának költségét másfél milliárd forintra becsülik.

Simon István szólt arról is, hogy a próza-, balett- és operatagozatot működtető PNSZ hasonló nagyvárosok teátrumaihoz képest kevesebb állami és önkormányzati támogatást kap, tavaly saját bevételeivel együtt összesen 884 millió forintból gazdálkodott. A nézőszám ugyanakkor folyamatosan nő, az előadásokat átlagosan 80-90 százalékos nézettséggel tartják meg.

Az igazgató szerint bár a város idén a tavalyinál több forrást ígér a színház működtetésére, abból nem telik nagyobb felújításokra. A rekonstrukció elmaradása pedig annak tükrében is szomorú, hogy a PNSZ a szakmán belül is magas pozíciót vívott ki magának. A tavalyi POSZT-on öt díjat nyert, köztük a fődíjat az Istenítélet című produkcióért, és a hazai teátrumok közül elsőként két egymást követő évben is kiérdemelte a kritikusok fődíját.

Simon István arra a kérdésre, hogy kapott-e magyarázatot valakitől arra, hogy a mintegy 45 milliárd forintos Európa Kulturális Fővárosa programot, azon belül számos nagy építkezést megvalósító Pécs miért nem áldozott színháza felújítására, az igazgató nemmel felelt.

Az Új Dunántúli Napló csütörtöki számában foglalkozott a színház helyzetével, mellyel kapcsolatban Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere azt mondta: az előző városvezetés elodázta a színház problémáját. Az önkormányzat most azon van, hogy kidolgozza a tennivalókat, s a halaszthatatlan munkálatok elvégzése ne zavarja az intézmény működését. Az viszont egyértelmű, hogy kormányzati segítség nélkül nem történhet meg a színház rendbetétele - jegyezte meg a politikus.