"2008-ban egyszerűen rossz év járt a filmre"
Vannak, akik a hollywoodi írósztrájkot okolják, akadnak, akik a gyengülő gazdaságra mutogatnak, némelyek egyszerűen rossz évjáratot emlegetnek - akárhogy is, a félidejéhez érkezett 65. velencei nemzetközi filmfesztivál egyelőre sokakban csalódást keltett a filmek színvonala és a megszokott sztárparádé hiánya miatt.
Az általános hangulatot a Variety egyik szakírója úgy foglalta össze, hogy "2008-ban egyszerűen rossz év járt a filmre", és benyomása szerint a kiábrándító felhozatal miatt immár "mindenki őrülten vár egy igazán jó versenymunkára".
Velence mindig is túl drága volt - az infrastrukturális problémák, a kevés hely és a magas költségek miatt - így aztán nem csoda, hogy egy ilyen gyenge évet jobban megérez, mint más fesztiválok - vélekedett már a szemle kezdete előtt Riccardo Tozzi, az olasz filmipar egyik tekintélyes alakja.
Az Oscarral befejeződő éves filmdíjosztó szezont megnyitó velencei mustra hagyományosan tömegestül vonzza a filmszakma sztárjait. A vörös szőnyegen azonban idén alig fordult meg valaki, többek között azért, mert a száznapos sztrájk miatt a hollywoodi produkciók nem készültek el idejében.
George Clooney és Brad Pitt ugyan valóban megjelent az Oscar-díjas Coen testvérek versenyprogramon kívül műsorba került Burn After Reading (Olvasás után megsemmisítendő) című akciómozijának bemutatóján, ám aztán el is fogyott Marco Müller fesztiváligazgató puskapora.
"A filmfesztiválok a kultúra sokszínűségéről és érdekességéről szólnak, az új dolgokat bemutatásáról és új trendeket felfedezéséről, ezért kicsit igazságtalannak tartom a felhozatal bírálatát" - szólalt fel a másik oldal védelmében a Panorama című olasz hetilap publicistája.