Életkép a Vernissage bolhapiacról Ki tudja, honnan van a holmi © Műértő

Amikor a botcsinálta hadisírkutató kinyitotta a fából összetákolt vidéki raktárát, csak úgy potyogtak ki belőle az emberi koponyák és csontok. Borzongató látvány volt! Szovjet katonák földi maradványai halomba hányva várták jobb sorsukat a fatákolmányban. Ráadásul mindezt a kegyelet és a hadisír-gondozás jegyében tette az amatőr exhumáló. Oroszországban nincs olyan korszaka a történelemnek, amelyet ne kutatnának amatőr kincskeresők. A II. világháború is nagy népszerűségnek örvend, hiszen minden eredeti, jó állapotban lévő tárgyért - főleg a német eredetűekért - jelentős árat fizetnek a bolhapiacokon ugyanúgy, mint a számottevő aukciókon.

- Ez egyáltalán nem a pénzről szól, nem akarok én meggazdagodni. Az a fajta kincskeresés, amelyet mi a barátaimmal folytatunk, egyszerűen kaland, könnyű adrenalin, a lazítás és pihenés egyik módja - állítja Alekszej Jelizarjev, aki aktív tagja az irkutszki kincskereső klubnak.

A kincskeresés Oroszhonban mára fejlett és népszerű sportággá nőtte ki magát. A „fekete régészek” a legújabb fémkeresőkkel pásztázzák az ismert régészeti lelőhelyeket, újságokat adnak ki, honlapokat tartanak fent, sportrendezvényeket szerveznek, de még kft-t is találni Kutató néven.

Eközben a hivatásos szakemberek már régen félreverték a harangokat, mondván, tízezer számra tűnnek el az ország történelmének tárgyi bizonyítékai. Ennek azért is nagyobb a jelentősége, mint Nyugat-Európában, mert Eurázsiának ezen a részén jóval később terjedt el az írásbeliség, így a történelmi folyamatoknak egészen a középkorig, de néhány területen egészen az újkorig a régészeti leletek a kizárólagos vagy legalábbis meghatározó jelentőségű forrásai.

- A legizgalmasabb a megszállott kincskereső számára az éjszakai kutatás. Ilyenkor semmi sem zavarja az érzékeit: sem a hívatlan bámészkodók, sem a nappali zajok - meséli lelkesen az irkutszki Kutató Kft. egyik tagja, aki a nevét azonban nem árulta el. Készségesen beszámolt viszont arról, hogy hol járt szerencsével, és milyen nagyszerű leletekre bukkant…

A Szovjetunióban a régészeti emlékeket évtizedeken keresztül a zöldmezős beruházások, vagyis a lakótelepek és az ipari létesítmények építése veszélyeztette a leginkább. A régészeti leletek feltárása ellentétes volt az építtetők érdekeivel - hiszen a tudósok vagy lelassították a munkát, vagy teljesen le is állíthatták -, ezért sok esetben nem jelentették a helyi múzeumnak a felfedezésüket, hanem megsemmisítették, lebetonozták, örökre eltüntették a tudósok szeme elől. A modern civilizáció betört az ősi kultúra területére, majd a rendszerváltás után újabb veszélyforrás lépett az első helyre, a „fekete régészkedés” sportja.

- Ki kérdezi meg a közismert politikust vagy üzletembert, hogy miért jár vadászni, hiszen húst a boltban is lehet kapni! Vagy azokat a horgászokat is megérti mindenki, akik az összes szabadidejüket a folyóparton vagy télen egy kis lyuk fölött töltik, hogy rossz esetben csupán a pecabotot fogják - kapcsolódik be a beszélgetésbe még egy, anonimitását társához hasonlóan őrző botcsinálta régész.

A professzionális régészek felháborodásának az az oka, hogy az ő szavuk, amely a nemzet és az ország érdekeit szolgálja, nem jut el a nagyközönséghez, nem formálja a köztudatot. Ezzel szemben a mind jobban prosperáló fémdetektorokat gyártó cégek reklámjai azt akarják elhitetni a potenciális vásárlókkal, hogy amit csinálnak, pusztán újfajta sport vagy hobbi.

- Az oroszországi törvény hiányos - magyarázza méltatlankodva Gennagyij Afanaszjev, a moszkvai Régészeti Intézet igazgatóhelyettese. - A régészeti emlékekre vonatkozó paragrafusok világosan és szigorúan tiltják a maszek ásatásokat. A bolhapiacokon megjelenő régészeti tárgyakról azonban a tulajdonosaik minden esetben azt állítják, hogy azokat a föld felszínén találták vagy építkezés közben kerültek elő, másoktól vásárolták, esetleg régi gyűjteményből valók. Ezt pedig nem szankcionálják a törvényeink.

A rendőrség tehetetlen, mert a kincskeresőket ritkán érik tetten, és akkor is csak kis mennyiségű tárgyat foglalnak le. Az ügyek annyira jelentéktelenek, hogy még a bíróságig sem jutnak el. Ráadásul a maszek régészek nemcsak igen óvatosak - hallani olyan esetekről, amikor egyszerűen lefizették a rendőrt -, de rendkívül felkészültek is: professzionális fémdetektorokat használnak, és időközben már képzett numizmatákká, történészekké váltak. Ásatásaikat nem egy esetben gépesítik, a talaj felső rétegét markológépekkel takarítják el. A detektorokat gyártó külföldi cégek időben rájöttek, hogy Oroszország milyen hatalmas piac számukra, ezért kimondottan az oroszok számára olyan gépeket fejlesztettek ki, amelyek jól használhatók a szibériai kötött vagy a déli homokos, laza talajon.

- A kiválasztott fémkeresőket általában megbuheráljuk. Meglazítjuk a talpcsavarokat, hogy követni tudják a földfelszín domborzatát, az érzékelőt szigetelőszalaggal védjük a kopás ellen. A módszereink is sokat fejlődtek - büszkélkedik Alekszej Kalmikov moszkvai kincsvadász.

A „fekete régészek” igen összetartó társaságot alkotnak: rendszeres találkozókon osztják meg egymással a tapasztalataikat, a képzettebbek pedig „tudományos” kiselőadásokkal oktatják társaikat. Úgynevezett sportrendezvényeket is tartanak: elkerített területen kis papírzacskókban rejtik a föld alá a pénzérméket - ezeket kell megtalálni.

- Tavaly egy irkutszki falutól nem messze ütöttünk tábort. Ötven borítékot dugtunk el a versenyzők elől, de sokan a kijelölt területen kívül gyakoroltak. Jómagam is edzettem, amikor a pálya közvetlen közelében kincsleletre bukkantam. Másfél száz bronzérme I. Sándor és I. Miklós idejéből! A kincset átadtam a helytörténeti múzeumnak - számol be boldogan legújabb eredményes „kutatásáról” Valerij Garasuk, a Kincskereső és Aranyásó (Kladoiszkatyel i Zolotodobitcsik, www.kladoiskatel.ru) című lap főszerkesztője. Nos az ilyen gesztus szinte példátlan, hiszen a kincskeresők elsősorban eladás céljából kutatnak, a moszkvai Vernissage bolhapiac például tele van ásatásaik eredményeivel. Garasuk közismert főszerkesztői pozíciója, valamint a nyilvános (sport)találkozó híre miatt dönthetett az ajándékozás mellett. Az ilyen fesztivál egyébként pontosan úgy néz ki, mint bármely más hobbi-összejövetel: feliratos pólókat, bögréket és egyéb emléktárgyakat árusítanak, folyik a sütés-főzés, a versenyt követően pedig éjszakába nyúló ünneplésbe kezd a népes társaság.

Az illegális régészek több lapot is kiadnak, amelyek a fémkeresők reklámpénzeiből tartják fenn magukat; a már említett Kincskereső és Aranyásó mellett ilyen például az Ősiség és Régiség is. Számtalan honlapot is nyitottak, ahol egymást informálják a lelőhelyekről, a tárgyak eredetéről, a piaci helyzetről. A lapokban és az interneten olvasható hírekből világosan látszik, hogy tömeges jelenségről van szó.

- Értsék meg, hogy egy pasinak nem szabad otthon ülnie. A lakás számára maga a halál! - kezdi filozófiai mélységekre törő eszmefuttatását Alekszej Jelizarev. - Az őskorban a férfiak vadászni jártak, míg az asszonyok a tűzhelyet őrizték. Napjainkban pedig a tűzhelyhez akarják kötni az embert. Első látásra semmi különöset nem teszünk, csupán egy fémbottal sétálunk, de ez számunkra olyan, mint az ősembernek a vadászat.

Ezt meg is lehet érteni, de megbocsáthatatlan az a kár, amit a tudománynak, illetve a nemzetüknek okoznak. Az illegális régészek ráadásul pontosan ismerik azokat az elpusztult településeket, várakat, illetve elfeledett temetőket, amelyek értékes leleteket rejtenek. Ezeket fosztogatják tavasztól őszig.

- A vadorzó régészkedés hulláma teljesen elborította az országot, és kivetett megannyi múzeumi tárlatba illő műkincset a bolhapiacok asztalkáira, a régiségkereskedések vitrinjeibe. A barbár kincskeresés mára jól szervezett, hatalmas jövedelmet jelentő iparággá fejlődött - mondja keserűen Nyikolaj Markov, a moszkvai Régészeti Intézet vezetője.

És valóban, kis csapatok, de összességében nagyipari méretekben fosztogatják a leghíresebb régészeti műemlékeket. Álljon itt legalább néhány jellemző példa: Dél-Oroszországban a szkíta kurgánok váltak az illegális ásatások célpontjaivá, a Volga felső folyásánál a kincskeresők a vaskori városokat fosztogatják, a Káma mentén a finn sírokat, míg a Fekete-tenger partján az ókori kriptákat rabolják rendszeresen. A régészek által készített illegális ásatások térképén világhírű történelmi emlékek találhatók. Olyan közismert középkori városok esnek a kincsvadászok áldozatául, mint Órjazany, Óladoga, Gnyezdovo, Beloozero - akik egy kicsit is érdeklődnek Oroszország történelme iránt, pontosan tudják, milyen fontos helyekről van szó.

Órjazany a Rjazanyi Fejedelemség fővárosa volt, Batu kán égette fel 1237-ben, ezért lakosai a tatár támadás előtt értékeik jelentős részét földbe rejtették - ezeket kutatják a „fekete régészek”, akik pénzérméket, arany- és ezüsttárgyakat, ékszereket találnak itt. Óladoga várost pedig éppen megalapításának 1250 éves évfordulóján lepték el a kincsvadászok: 2002 őszén a település nagy részét „megtisztították” a régészeti leletektől. Beloozero, az ősi orosz kolonializmus északkeleti kikötőjének földjéből XI-XIII. századi pecsétek tömegét vitték el, amelyek egykor olyan fontos dokumentumokon függtek, amelyeket a fejedelmi, illetve az egyházi adminisztráció adott ki, és a tudomány számára pótolhatatlan információkat tartalmazhattak.

- Végleg elveszítjük a lehetőségét annak, hogy rekonstruáljuk a régi Oroszország északi területein végbement politika történetét, de ugyanez vonatkozik a Novgorod és a Rosztov-Szuzdali fejedelemség közötti versengésre. Katasztrofális a helyzet a Szmolenszk alatt található híres gnyezdovszki régészeti együttes területén is, s ezért lehetetlenné vált az óorosz fejedelmi kíséret, a szláv-skandináv kapcsolatok, valamint a varég-görög kereskedelmi útvonalak tanulmányozása - mondja Markov igazgató.

Gnyezdovóban számtalan kézművességgel foglalkozó település létezett a IX-X. században, továbbá itt volt Kelet-Európa legnagyobb kurgántemetője a maga négyezer kurgánjával. Az itt feltárt leletek egykor az Állami Történeti Múzeum állományát gyarapították - ma pedig Igor, Szvjatoszlav és Vlagyimir korának legszebb alkotásai az új elit gyűjteményeibe vagy éppen külföldre kerülnek.

- A kincsvadászok azért figyeltek fel Gnyezdovóra, mert itt rengeteg skandináv ékszer és fegyver került elő, amelyekre nagy a piaci kereslet. Nézze csak meg, hogy a bolhapiacon milyen elképesztően szép állapotú tárgyakat árulnak a kereskedők! Persze ma már ők is ismerik az értéküket, így az árak is jóval komolyabbak, mint néhány évvel ezelőtt, amikor tíz és száz dollár között mindent meg lehetett venni, a kőbaltától egészen a szkíta tőrig - értékeli a helyzetet Gennagyij Afanaszjev régészprofesszor.

A rengeteg példa közül ki kell emelni egy olyat, amely minket, magyarokat is érint: a finnugor temetők Rjazany környékén és Mordvinföldön tömeges fosztogatás tárgyai. Ennek az a magyarázata, hogy az előkerülő művészien megformált tárgyak még egzotikusnak is számítanak, ugyanis semmi másra nem hasonlítanak, ez pedig növeli eladási esélyeiket. Egyébként a Perm környékén is több történelmi kort „kutatnak” a kincsrablók.

- A földi ásatásokat lassan követni fogják a víz alatti feltárások. Például a Finn-öbölben, ahol rengeteg vízi jármű tűnt el. Többek között az a hajó, amely a cár által az Egyesült Államoknak eladott Alaszkáért járó, a készpénzen túl fizetendő aranyrudakat szállította - vázolja a jövőt Andrej Kozlov irkutszki kincskereső. Majd hozzáteszi, hogy az öbölben mai ismereteik szerint - átszámítva - legalább 350 milliárd forintnyi kincs várja új gazdáját.

Erdélyi Péter