2007. február. 12. 19:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 12. 18:53 Kult

Az első szerb-horvát film a háború óta

A délszláv háború kirobbanása után 16 évvel horvát és szerb színészek először készítenek együtt filmet. A forgatás tavasszal kezdődik, s a filmben szerepet kap a Vészhelyzet Kovács dokija is.

A Vecernji List című horvát napilap híradása szerint a Tocka bez povratka (Pont, ahonnan nincs visszatérés) című alkotás lesz az első igazi szerb-horvát koprodukció, a költségeket 50-50 százalékban fedezi a két fél. 
 
A film rendezője a horvát Igor Galo lesz. Olyan neves színészek játszanak majd benne, mint Slavko Stimac, aki gyerekszínészként kezdte a pályáját Belgrádban, a szerb Milena Dravic, akit a nemzet színésznőjének tartanak és főként filmekből ismerik. Szerepet kapott a filmben Rade Serbedzija, népszerű belgrádi színész is, aki a délszláv háború kitörése után Hollywoodba ment, és több filmben karakter figurákat alakított. 
 
A koprodukciós alkotásban játszani fog a 35 éves horvát Goran Visnjic, akit a magyar nézők a Vészhelyzet című amerikai sorozat Kovács doktoraként ismerhetnek, s Mustafa Nadarevic bosnyák születésű horvát színész, a Horvát Nemzeti Színház tagja. 
 
Igor Galo - aki a forgatókönyv társszerzője is -  elmondta, hogy a film 1990-ben játszódik, egy évvel a háború kitörése előtt. Elindul Zágrábból egy autóbusz utasokkal Belgrádba, ugyanakkor indul Belgrádból egy kamion megrakva farönkökkel. (Kelet-Szlavóniában, a Duna mellett a szerbek ilyen farönkökből építettek barikádokat az utakon - ezt nevezték farönk-forradalomnak.)  A Barátság és egység nevű autóúton, a határátkelőnél a két jármű összeütközik. Az emberi sorsok tragédiával végződnek - tette hozzá a rendező.