„A fesztivál értelmezhető úgy, mint a 21. század kulturális Viagrája. (…) Olyan, mint egy nagy bolt, ahol a cél, hogy a fizető közönség nagyban vásárolja meg az előállított kultúrát.”
(Financial Times)

Böjte József és Galkó Balázs Kapolcson. Mentőöv a fesztiválnak? © Kassay Róbert - muveszetekvolgye.hu

Csak az állami támogatás növelése, illetve a szponzori nagyvonalúság menthetné meg a fesztivált – legalábbis a kapolcsi szervezők szerint. A Művészetek Völgye minden évben növekvő látogatottságról számol be, tavaly már 200.000 nézőről szóltak a hírek. Hogy lehet, hogy egy ilyen sikeres esemény nem áll meg a lábán? 

A Balaton-felvidéki fesztivál szerelmesei által kezdeményezett aláírásgyűjtés vélhetően nem ért célt, hiszen június 12-én megjelent a kapolcsi főszervező, Márta István nyilatkozata, amelyben ismét segítséget kér. Mint kifejti, a Balaton-felvidéken, a Séd völgyének kis falvaiban megrendezendő program költségvetése 300-400 millió forint lenne, amit szükségből 180 millió forintra kellett lefaragniuk idén. Ennek legalább 60 százalékát kellene állami forrásokból fedezni Márta szerint, a fennmaradó rész a szponzorok támogatásából és a bevételekből tevődne össze.

Vendéglátás, szponzorálás

A Művészetek Völgyében a a fesztivál alatt megjelenő vendéglátósok vagy a falvaktól, vagy a magánportákon, vagy a két ingatlan fölött rendelkező Kapolcsi Kulturális Egylettől bérelhetnek helyet. Hogy mennyiért, azt nem kezeli publikusan a fesztivált szervező egyesület. Mint ahogy azt sem, hogy a Magyar Telekom Nyrt. és a második legnagyobb szponzor, a szomjas torkokat kiszolgáló Brau Union Hungária mennyiért van jelen a Völgyben. Mint Hegedűs Miklósné, a fesztivál gazdasági ügyeit intéző szakember elmondta, az összegek üzleti tikokat képeznek, ám - mint jelezte - szerződést a Brau Unionnal egyelőre még nem kötöttek. Kikövetkeztethető, mi, mennyi: azt közölte a Völgy, hogy a 180 milliós összköltségvetés kb. 30 százaléka jön szponzoroktól. Ha ez így van, azt kell gondoljuk, Kapolcs és vidéke olcsón adja magát a nagy cégeknek. Felvetésünkre Hegedűsné úgy reagált, tizenöt éves kulturális menedzseri tapasztalata azt mondatja vele, a szponzorációnak Magyarországon nincs igazi kultúrája, a támogatások és összegek pedig nem érdekeken, hanem leginkább baráti kapcsolatokon múlnak.  Megjegyezte, a sörösök akkor is jelen lehetnének a Völgyben, ha egy fillért sem adnak, és közvetlenül a vendéglátósokkal állapodnak meg.  Hozzátette azonban, a Magyar Fesztiválszövetség számai alapján nálunk még mindig nagyobb százalékban jönnek vállalati szponzoroktól a fesztiváltámogatások, mint például a monstre nyári fesztiváljairól (is) híres Nagy-Britanniában.

A fesztivált annak idején kitaláló Márta István „teljes egészében közszolgálatinak” nevezi az eseményt és – nem is olyan finoman – érzékelteti, itt bizony a kulturális kormányzatnak kötelező szerepet vállalnia. A kívülálló (adófizető) azonban nehezen érti, hogy ha valahol százezrek jelennek meg, akkor az a rendezvény miért nem vonzó a cégek számára, illetve ezt a nagyszámú látogatót miért nem lehet érdekeltté tenni abban, hogy szerepet vállaljon a fesztivál fenntartásában? Tavaly a 200 ezer fős nézősereg mindössze 15 ezer darab napijegyet vett.

Bérczes Anna, aki a fesztiválon Pula falu programjait szervezi, a hvg.hu kérdésére kifejti a Művészetek Völgye policy-jét. Mint mondja, „a lehető legtöbb emberhez kíván szólni, és nem csak azokhoz, akik gond nélkül kifizetik a jegyárat”. E szerint a fesztivál „nem biznisz-orientált” esemény. Fontosnak tartják, hogy az árakat alacsonyan tartsák - a napijegy épp ezért nem éri el a 2000 forintot -, a profilt pedig tisztán megőrizzék, ezért még a vásári árusok körét is szűrik, itt „gagyi” nem fordulhat elő.

Szerinte Magyarországon az üzleti világból érkező támogatók sokszor át akarják írni egy-egy esemény eredeti szellemiségét, ezért érzi úgy, hogy az államnak néhány nagy, kiemelt jelentőségű és az elmúlt években már bizonyított esemény támogatásából évről-évre részt kellene vállalnia. Méghozzá úgy, hogy ezzel a kötelezettség-vállalásra kiszámítható módon kalkulálni lehessen. Bérczes Anna egyben szélesebb képet is felvázol: „idehaza még csak most van kialakulóban az a fajta vállalati támogatói kultúra, amely a háttérben marad és magán a kulturális eseményen keresztül mutatja meg jelenlétét”.

 

A Guernsey c. film alkotói a fődíjjal. Nemzetközi rang Fehérváron © ariff.hu

A mai honi fesztiválkínálatban találni arra is példát, hogyan lehet nemzetközi szintű eseményt egyetlen forint állami pénz nélkül megvalósítani. Ráadásul nem a fővárosban. A június 4-én zárult Alba Regia Nemzetközi Filmfesztviál (ARIFF) beindulását két éve még maga az akkori kultuszminiszter, Hiller István jelentette be.

A több nagy nevet, köztük Oscar-díjasokat is felvonultató székesfehérvári esemény azonban az idén nem kapott minisztériumi támogatást. Az ARIFF 500 ezer eurós költségvetése jelentős részben a vállalati szférából érkező támogatóktól gyűlt össze. (A félmillió euró már majdnem a kapolcsi büdzsé.) Kisebb részben turisztikai jellegű pályázatoktól (6 millió forint), illetve a városi önkormányzattól (10 millió forint) is érkezett pénz. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Székesfehérvár, noha a gazdasági teljesítmény szempontjából sikeres területnek számít, kulturális rendezvények szempontjából nem nőtt fel ehhez a gazdasági potenciálhoz. Az ARIFF azonban arra példa, hogy be lehet vonni a cégeket egy új, nemzetközileg is fontos célokat kitűző esemény szervezésébe.

Elekes Szentágotai Blanka, a fesztivál főszervezője szerint a szponzorkeresés nem lehetetlen, de hatalmas munka, idő- és erőforrás-igényes feladat. Tucatnyian foglalkoztak vele, száz körüli céget kell megkeresni, s türelmesen tárgyalni különböző vezetői szinteken, míg a döntéshozókig el lehet jutni. Ott aztán továbbra is kétesélyes a dolog; vagyis a válasz vagy igen, vagy nem. Az ARIFF főszervezője szerint a szponzorokkal való kapcsolattartás végig a fesztivál alatt, illetve utána is éppen olyan fontos, mint maga a megkeresés. A zárás után hetekig állítják össze a cégeknek szóló csomagokat, amelyek mind a támogatók jelenlétét, illetve a fesztivál eseményeit dokumentálják.

Ezzel együtt úgy gondolja, fontos volna a kiszámítható állami szerepvállalás bizonyos nemzetközi rangú kulturális eseményekben, hiszen itt az ország-reprezentációról is szó van. „Minden az arányok kérdése” – foglalja össze Elekes Szentágotai Blanka.

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának (MÜTF) rektora, Dr. Kandikó József, a hvg.hu kérdésére tulajdonképpen a fenti szavakat erősíti meg. Szerinte minthogy a nagy, multinacionális vállalatok masszív szponzorációs stratégiával dolgoznak nálunk is, „nagyon kell tudni ajánlatot írni”. Olyan vonzó projektet kínálni a lehetséges támogatónak, amely mindkét fél számára előnyös. Dr. Kandikó szerint az ehhez szükséges szaktudás ma nincs meg a kulturális szférában. Mint mondja, egyelőre az MÜTF-nek egy holland partnerintézménnyel közösen indított kulturális vállalkozás-szervezői szakirányán sem tolonganak a jelentkezők. 

Pedig a fesztiválok különös jelentőségre tettek szert az utóbbi időben nálunk is; a 14-70 év közötti lakosság köréből az év során 4,5 millióan vesznek részt valamilyen kisebb vagy nagyobb rendezvényen. „Fontos előrelépés lenne a fesztiválfinanszírozás átláthatóbbá tételében, ha évről-évre bővített adatbázist kezdenénk kiépíteni a fesztiválokról” – véli Hunyadi Zsuzsanna, a Magyar Művelődési Intézet tudományos kutatója. A szakember és munkatársai 2005-ben egy tanulmánysorozatot készítettek, 200 hazai rendezvényt osztályozva. A fesztiválok iránti igényt, azok fogadtatását, a gazdaságra és a turizmusra gyakorolt hatását vizsgálták. A legnagyobb fesztiválokat kiemelten kezelték, e körbe a Sziget Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Őszi Fesztivál is beletartozik.

Nick Cave a 2004-es Szigeten. Magas kultúra becsomagolva © Fazekas István

A fesztiválok sikerére  az lehet a magyarázat, hogy közösségi élményt adnak, a résztvevőknek megadják a kiváltságosság, az összekacsintás élményét. A „kultúrára lustább” emberek is élményhez juthatnak, ráadásul a fesztiváloknak ízlésformáló és nevelő szerepük is van, hisz a „magas” kultúrát a populárisabb műfajokba csomagolva adhatják el.


A fesztiválok a kultúra védekezési mechanizmusának megjelenési formái is, oly módon, hogy a kínálatot a megszokott kereteken kívül, eseménnyé emelik. "Ezzel kompenzálja egy fesztivál azt a jelenséget, hogy míg a megvehető dolgokból túlkínálat van, az együttes élményből mégis hiány" – magyarázza a kutató.

A legjelentősebb fesztiválok általában jól szerepeltek a minőségi megmérettetésen, s ezért a szóban forgó felmérés arra a következtetésre jut, állandó finanszírozási rendszert kellene kidolgozni, amelyben a fesztiválok tervezhetőbb és kiszámíthatóbb elbírálási rendszerben működhetnek.

Az elmúlt évtized fesztivál-sikerörténete egyértelműen a Sziget. „A fesztivál megrendezése nem függ attól, hogy az állam tud-e és akar-e  pénzt fordítani a nyár legnagyobb rendezvényére” – mondja Gerendai Károly ügyvezető igazgató. Ez nem jelenti azt, hogy nem jön jól az állami támogatás, hisz anélkül a szervezők a profitot nem termelő programokat kurtítják meg, a színházi előadásokat, irodalmi programokat, a non-profit szervezetek programjait.

Ezekre fordították a tavalyi száz millió forintnyi állami támogatást, és a szervezők bíznak benne, hogy ezt idén is megkapják. Mint Gerendai mondja, minden beérkező forinthoz hozzáteszik a maguk másik forintját is a kulturális és országimázst építő programok megszervezésében. „Az általunk erre a célra szánt pénz még így is meghaladja azt a mennyiséget, mint amennyit ilyen programokra bárki más a saját zsebéből költ” – mondja a Sziget-főnök.

Márta István a Művészetek Völgyében. Kotta nélkül © Kassay Róbert - muveszetekvolgye.hu

Azért is elképzelhetetlen szerinte, hogy a Sziget önerőből vállalja fel a kultúra terjesztését, mert eddig a rendezvény által termelt profit még soha nem érte el az összes támogatás összegét. 2005-ben a kulturális programokra fordított összköltség 400 milliót tett ki.

Mivel a kapolcsi fieszta elsősorban kulturális programokból áll össze, és egyébként is fontos és kedvelt eleme a magyarországi fesztivál-körképnek, s Gerendai szerint természetes, hogy az államnak valamekkora mértékben támogatnia kell azt is.

Márta István, a Művészetek Völgye igazgatója szintén azzal érvel, hogy az államnak, legyen szó bármelyik rendezvényről, a „kultúrmissziót” támogatnia kell. A kapolcsi örömünnep alacsony jegybevételére reagálva azzal válaszol, hogy az egyes programok helyszínein szigorított jegyellenőrzés folyik, a helyszínek különös adottságai miatt máshol nem tudja kontrollálni a jegyeladást. „Ha valaki nem megy be a programokra, csak a fesztivál helyszínén tartózkodik, nem lehet rajta semmit behajtani”– mondja. Hiszen a közutakon, a helyi lakosok magánudvarain való tartózkodásért a magyar jogszabályok értelmében nem lehet pénzt szedni.

Így csak az emberek jóindulatára és józan eszére tudnak apellálni, amikor azt kommunikálják, hogy a jegy megvásárlásával nem a fesztivált támogatják, hanem a forráshiányos településeket. Márta logikája szerint a fesztivál nagy látogatottsága többletbevételt generál az államnak is, így a támogatás tulajdonképpen meg is térül.

A Művészetek Völgye látogatóinak számát – legalábbis nagyságrendileg – és az államnak generált többletbevételt egyébként a kutató, Hunyadi Zsuzsanna vizsgálatai is igazolják. A Káli-medencében rendezett buli állami támogatásra való jogosultságát sem vitatta senki a megkérdezettek közül. Ám a pénzért folyamodás módszerei és az igényelt összeg mértéke véleménykülönbséget szült. Ha egy rendkívül népszerű rendezvény az államtól igényel támogatást, ésszerű volna, hogy maga is megtegyen mindent bevételeinek maximalizálásáért. A legalapvetőbb követelmény, hogy minden látogatóját bevonja a rendezvény fenntartásába. A kutató szerint: „Belefér, hogy a közszolgálatiság érdekében alacsonyabban tartja a jegyárait, ám azt a pénzt minden érdeklődőn be kellene hajtania”.

Balázs Zsuzsanna - Nagy Gergely