Szabó Tamás Jazz és blues harmonikán

Szabó Tamást sokan a Palermo Boogie Gang-ből ismerik, amely éveken át az ország talán legauntentikusabb blues zenekara volt. De a jazz-blues műfajban mozgó szájharmonikás tucatnyi egyéb lemezen és produkcióban is közreműködött. Jelenleg a SpoDeeODee, valamint a Silence nevű zenekaraival dolgozik, valamint egy herfli duóval.   

Nincs olyan klub idehaza, amelyben ne játszott volna már, talán nincs olyan zenész sem, aki ne ismerné a nevét. Új projektje egyszerre zenei és szociológiai vállalkozás is. Pillanatfelvételt készített kollegáiról, összegyűjtve őket egy lemezen. Harminc zenész (köztük Kiss Tibor, Pribojszki Mátyás, Gál Csaba 'Boogie', Fekete Jenő) , több száz közösen végigjátszott éjszaka, tucatnyi blues és boogie. Közben pedig a mai zenészlét problématérképével találkozunk. A lemez kísérőszövegét Varga Líviusz (Quimby) írta, a mottó Csokonaitól való: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”.

hvg.hu: Alaposan megtervezett tárgy ez a lemez; tok, benne a szöveg, rajta egy egyedi festmény. Gondos kézimunka az egész. De miért kellett, hogy saját magad ragasztgasd a több száz lemezborítót?

Szabó Tamás: A borítóba egyfolytában belekötöttem és megpróbáltam a készítés fázisait személyesen végigkísérni, a tervezéstől a dombornyomáson át a ragasztásig. Valamikor nyomdászként végeztem. Gyerekes gondolat, tudom, s ráadásul tizenhét éve nem vagyok már nyomdász, de azért ott álltam a nyomdagép mellett. Amikor az egész projektet kitaláltam,  határozott kép élt a fejemben arról, hogy hogyan kell kinéznie. Hangsúlyt fektettem arra, hogy ez a cédé egyedi tárgy legyen. Mint vásárló is csak olyan termékre figyelek fel, amely valamiért szebb. Talán egoista hozzáállás, de szeretnék szép dolgokat látni magam körül. Egy olyan hentesboltba sem megyek be, ahová rondán van felírva, hogy hentesbolt.

Akkor neked nehéz lehet itt élni. Az a vizuális csatamező, ami Budapest, közben mégis szerethető; vannak, akiket a káosz inspirál. Téged viszont idegesít?

A nagyapám, amikor visszajött a Don-kanyarból, azt mondta, nem mert kimenni a hullák közé. Az, amilyen állapotban van most ez a város, kinézetre totálisan olyan, mint a Balkán, miközben a nyugati fogyasztói kultúrára áhítozik. Szépségideálok ebben a közegben: ez maga az irrealitás. Az irrealitásba lettünk szerelmesek.

Ez benne a szép.

Nekem ez nem szép. Kőbányán, amikor bemegyek abba a boltba, amely egyszerre fehérnemű és drogéria, akkor egyszerűen nem tudom, hogy hol vagyok. Lassanként már nem tudod, hova mész. Ismerek hentesüzletet, amelynek a másik fele papírbolt.

Te kétségbeesve rendet keresel a rendetlenségben. Miért jó ez neked?

Van egy barátom, történetesen mindkettőnknek elég rosszul sikerült a karácsonyunk. Elhatároztuk, hogy eltoljuk az egészet fél évvel. Úgyhogy most ment le a karácsony. Áprilisban volt Mikulás, két hét múlva karácsony, aztán szilveszter. Megvettem a fát, elfogyasztottuk a karácsonyi vacsorát. Ha a környezetem mindezt idiotizmusnak tartja, akkor miért nem néz körül, és miért nem akad ki a maga idiotizmusán?

Ez jó végszó: kanyarodjunk rá a legutóbbi zenei projektedre. Egy lemezen gyűjtötted össze azokat a zenészeket, akikkel a budapesti klub-színtéren, az éjszaka világában találkoztál, vagy dolgoztál. Miért törekszel a dokumentálásra? Olyan az egész, mint egy csoportkép. Nekik állítasz emléket, vagy a saját elmúlt húsz évednek?

Egy kocsmáros mondatából indult az egész. Odajött egy klubban a tulaj és azt mondta: nagyon jó, de nem lehetne halkabban? És nem tudnánk-e eljátszani a Happy Birthday-t a Kis Pistának? Húsz év után elegem lett, és azt gondoltam: a francba, miről beszélünk? Elhatároztam, összegyűjtöm azokat az embereket, akik ebben a közegben léteznek, vagy inkább vergődnek. A lemez címe Obsession; a megszállottság (obsession) és a közös zenélés (session) kifejezéseket kevertem össze. A megszállottságnak szeretnék emléket állítani.
A muzsikusok mellett képzőművészek is közreműködtek, a festményeik díszitik a borítót. Az ő helyzetük sem különb amúgy. A szabad létezésünk tere lassan beszűkült.

(Szabó Tamás ) Arra hívom fel a figyelmet, hogy miközben ez az ország mutogatja a saját kultúráját, exportcikk a klasszikus zenénk, a népzenénk és most már a hazai jazz is, mögötte rohad és esik szét a felépítmény. Csak egy példa: már az élő zenés helyeket is szinte csak a megszállottság tartja életben; most például a focivébé alatt egyszerűbb kitenni egy projektort, mert többen jönnek be, és több sört isznak meg a meccsek kedvéért. Minek szerződtessen a tulaj zenekart, ha elég egy tévé is? Nem kér gázsit és el sem fárad. A zene már csak a megszállottságból meríthet. A mi zenészgenerációnk magának taposta ki az ösvényt, és nem nagyon látom, hogy jönne utánunk valaki. Kész termékek vannak, és az azokat előállító szakmunkások. Néhány kivételtől eltekintve nem megszállottságból csinálják, hanem akarásból.

Ezzel vitatkoznék. Ismered azt is, ami a jazz-blues színtéren kívül történik? Az elektronikus zenét, az undergroundot; itt igenis vannak műhelyek, és bennük alkotók. Egyre sokrétűbb a hazai zenei színtér, talán ezért érzed úgy, hogy magadra maradtál. Vagy félreértem?

Nem arról van szó, hogy miért nincs minálunk a kondér. Egyszerűen meghívtam azokat az embereket, akik a háttérben a hazai zenét, vagy annak egy részét életben tartják. Akikből hihetetlenül sokan merítenek, akiknek sokat köszönhet az egész magyar populáris zene, de akikre sose irányul igazi figyelem. Létezik, alkot ez a közeg, de közben lassan már mindenki a létezés minimumán tengődik.

Magyarországon így él több millió ember, sokan produkálnak minőséget megalázó körülmények között. Mindenkinek van egy kocsmárosa, aki odajön, és azt mondja neki: nyomd el a Happy Birthday-t. Ez egy ilyen ország, nem?

Elsődlegesen az alkotásról beszélek. A létformáról és annak eredményéről. Az alkotás ma nem kell senkinek. Fogyasztási javakra van szükség, meg valakikre, akik ezeket előállítják. Ha változni akar ez az ország, akkor változzon ebben. Nem akarok magunknak palotát emeltetni, de nézzünk már körül, van millió apró dolog, amellyel mondjuk a zene helyzetén változtatni lehet. Piacról beszélünk? A fizetőképes réteg el van zárva a zenétől, mert normális zenét alig játszik a média. Produkciók nem jutnak el a nyilvánosság elé. Nincs szórakozó negyedünk, a városban nincs zene, az összes öregasszony feljelenti a helyeket, mert hangosak, egy zenés klub azzal küzd, hogy a nevetséges decibelérték alá szorítsa magát. A zenészek filléres gondok közt vergődnek, nem lehet egy minőségi produkciót normálisan összerakni, nem tudod kifizetni az embereidet. A létfeltételekről beszélek.

Miért higgye el nektek az egyszeri fogyasztó, hogy a kultúrában baj van? Van ebben a városban vagy harminc színházi játszóhely, minden este több tucatnyi előadás, élő- és konzerv zenei esemény. Egy rakás art mozi, kiállítás, nyáron fesztiválok rogyásig. Ami a zenét illeti, létezik a PANKKK program, épp az élő zenés helyek, meg a kezdő zenekarok pályázhatnak pénzekre. Mi itt a gond?

Ami a PANKKK-ot illeti; elég ellentmondásosan működik. Hol szerepel benne a rétegzene? Hogy létezik az, hogy pályázati pénzek fél évekkel később érkeznek meg? Így nem lehet egy projektet megtervezni. Hogy létezik, hogy egyes élő zenés helyek nem számolnak el tisztességesen a pénzekkel? Biztos, hogy mindig korrekten költik el a támogatásokat? Felléptünk egy kisebb város zenés klubjában, ahol 2000 forintos jegyeket szedtek (ez messze túl van azon, amit ott el lehet kérni), miközben pályázati pénzből fizették a minimális gázsit és még felszerelést sem béreltek. Közben valamire mégiscsak felvették a pénzt. Októberben volt a koncert és most végeztük el a papírmunkát. Csak azért, hogy megkaphassák a következő féléves pénzt is?

Egy lemezzel neki akarsz menni az egész struktúrának. Vagy legalábbis kritikailag támadod. Milyenek az esélyeid?

Nézd, én nem navalygok. Amíg van terem zenélni, addig nincs igazi problémám. Nem a trójai faló taktikáját választottam, hogy bekerülök a struktúrán belülre, aztán ha már bent vagyok, akkor nyerek. Én kívülről szeretnék nyerni, hogyha lehet.

Ha látod a problémákat, miért nem hozol létre egy önszerveződő csoportot, miért nem képviseled az érdekeket formálisan is, egy szervezetben?

Tudod hogy látom magam? A tömegben ordibál valaki. Több ezer közül most éppen az én hangom hallatszik pár percig. Aztán más valaki szólal meg. De lehet, hogy egyszer csak azt vesszük észre, több száz zenész ugyanarról ordibál. Nem vagyok vezérbika, én csak azt tudom elmondani, amit látok magamon és a körülöttem levőkön. Ennyit tudok most tenni. Tegye meg más is. Ne legyünk már nyuszik! Szálljunk szembe adott esetben egy kocsmárossal, de akár a politikával, a struktúrával is.