2005. december. 05. 19:01
MTI
Utolsó frissítés: 2005. december. 05. 19:03
Kult
Rangos orosz színházi díj Schilling Árpádnak
Az egyik legrangosabb orosz színházi elismeréssel, Sztanyiszlavszkij-díjjal tüntették ki Schilling Árpád rendezőt. A Siráj oroszországi sikere meghozta a szakmai elismerést.
Az idén tizedik alkalommal kiosztott díjjal az orosz rendezők mellett két külföldi szakember - a fiatal magyar rendezőn kívül a kanadai Robert Lepage - tevékenységét ismerték el "a világszínház fejlődéséhez való hozzájárulásáért".
Schilling Árpád a tömör méltatás szerint "a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztéséért" kapta a díjat.
Bár a rendező munkáját világszerte jegyzik, és külföldi előadásainak híre Moszkvába is eljutott, az Oleg Tabakov vezette tíztagú zsűri elsősorban a moszkvai kritikusok egybehangzó javaslata alapján döntött a díj odaítélése mellett. A színi kritikusok a moszkvai Meierhold központban, 2004 decemberében egyetlen alkalommal bemutatott Siráj-előadás átütő művészi hatásával indokolták választásukat - tájékoztatott az alapítvány egy munkatársa a ceremónia után.
A múlt pénteki díjkiosztó ünnepségen Schilling Árpád új darabjának próbái miatt nem tudott részt venni, de az 1974-ben született rendezőt a közeljövőben Moszkvába várják, a moszkvai Magyar Kulturális Központ filmbemutatót és szakmai találkozót tervez.
Az orosz színházi elismerést az 1992-ben alapított, jelenleg Mark Zaharov vezette Nemzetközi Sztanyiszlavszkij Alapítvány ítéli oda minden évben, általában nyolc-tíz orosz és két-három külföldi művésznek. A tíz év alatt többek között olyan tekintélyeket tüntettek ki, mint Jurij Ljubimov, Mark Zaharov, Lev Dogyin, Pjotr Fomenko, Eimuntas Nekrosius, Oleg Tabakov és Galina Volcsek rendezők.

2005. január. 31. 15:58
Schilling filmje nagydíjas Angersben
Vélemény
2005. október. 12. 00:00