2005. szeptember. 21. 17:26 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 21. 17:32 Kult

A Kalitkás nőt a magas áfa miatt tartják Chicagóban

A Kalitkás nő I. című, vasárnap Chicagóban árverésen megszerzett Rippl-Rónai kép ügyében a vásárló, az Ernst Galéria tulajdonosa a kulturális tárcához fordulna, de érdemleges tárgyalásról még nincs szó azzal kapcsolatban, hogy a mintegy 30 millió forintot kitevő általános forgalmi adót átvállalja-e az állam.

Nem az a cél, hogy az állammal fizettessék ki az általános forgalmi adót, hanem szeretnék, ha felfigyelnének az illetékesek arra, hogy magyar nemzeti értékeket akkor éri meg hazahozni, ha nem terhelik őket plusz költségek - mondta Korani Eleni, az Ernst Galéria tulajdonosa, aki szerint arról van szó, hogy megvásároltak egy festményt 122 millió forintnak megfelelő összegért, és ezt 25 százalék forgalmi adó terheli, azaz közel 30 millió forint, amely jelentős pluszköltség számukra.  Elmondta: Még nem tudják mi lesz a kép sorsa, amely egyelőre a chicagói aukciós házban van, várják hogyan alakul az itthoni tárgyalás. Ígéretet még nem kaptak, de elutasítást sem.

A Kalitkás nő I. című képre - amely a Nemzeti Galériában őrzött, és a modern magyar festészet egyik kezdő képének tekintett végleges, nagyobb méretű verzióhoz készült olajvázlat -, egy külföldi barátjuk hívta fel figyelmüket. (A festményről csak korabeli dokumentumokból lehetett tudni, Magyarországon mintegy 100 éve nem látták, s 1947-ben el is került az országból az Egyesült Államokba, Bánóczi Dezső magángyűjteményébe.)

Korani Eleni elmondta: az aukció előtt nem lehetett tudni, hogy hányan érdeklődnek a kép iránt, ő maga is csak egy "ellenfélre" számított, és csak az árverés után derült ki, hogy 7-8 magyar is licitált. Az aukción vasárnap este, közép-európai idő szerint 21 óra körül került sor a Rippl-Rónai képre, amelyre az Ernst galéria tulajdonosa Budapestről telefonon licitált. Egészen 300 ezer dollárig többen vettek részt a licitálásban, de 400 ezer dollár felett már csak két potenciális vevő versengett a képért. A galériás azt is elmondta: "Nem gondoltuk, hogy ilyen magas lesz a végső ár, de elszántuk magunkat a vásárlásra és többet is fizettünk volna a képért."

A kérdésre, hogy mi lesz a festmény sorsa, azt válaszolta: "Ez egyelőre még bizonytalan. Ha Magyarországra hozzuk, akkor fontos magyar gyűjteménybe kerül majd", és hozzátette: külföldön is hatalmas az érdeklődés a kép iránt, amely így a nemzetközi piacon is értékesíthető. Arra a kérdésre pedig, hogy esetleg tudja-e már, Magyarországon kinek adja majd el a képet, ha ide kerül, nem kívánt válaszolni.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.