Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2004. május. 18. 14:19
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Kult
Kisgyermekkorunkban tanuljuk meg a párválasztást
Az ember párválasztását a gyermekkori nevelés jóval erősebben befolyásolja, mint a veleszületett hajlamok, ugyanis nevelőszülőknél felnőtt lányok sok esetben a nem vér szerinti apjukhoz hasonló férjet választanak – derült ki a pécsi tudományegyetemen végzett vizsgálatokból.
Vajon génjeinkben hordozzuk-e azt a vonzódást, amelyet jövendő párunk iránt érzünk, vagy pedig szüleinktől „tanuljuk”, gyerekkori szocializációnk részeként? Erre a kérdésre kereste a választ a Pécsi Tudományegyetem Általános és Evolúciós Pszichológiai Tanszékének kutatócsoportja.
Fiúk és lányok párválasztását is vizsgálták a csaknem 10 éve folyó kutatások során. Kérdéses, hogy a homogámia – vagyis, hogy több tulajdonságra (például iskolázottságra, fizikai jellemzőkre nézve) nekünk szorosan megfelelő párt választunk hosszú távú kapcsolatainkban – genetikailag öröklött emberi törekvés-e.
A Bereczkei Tamás és Gyuris Petra nevével fémjelzett kutatások abból a feltételezésből indultak ki, hogy a párválasztásban a gyermekkori nevelésből következő „imprinting” – bevésődés – fontosabb szerepet játszik ebben a folyamatban. A nevelőszülők között felnőtt lányok párválasztását vizsgálták, ahol nem áll fönn a szülő és gyermek közötti 50 százalékos genetikai azonosság – tehát, ha a lány apjához hasonló férjet választ, abban csak a gyermekkori nevelés, a tanulás játszik szerepet.
A kutatáshoz fényképeket készítettek 26 nevelt lányról – ma már 20-25 éves fiatalasszonyról –, a férjéről és nevelőszüleiről. Utóbbiakról fiatalkori képeket kértek, olyanokat, amelyek akkor készültek, amikor nevelt gyermekük 3-6 éves volt, ugyanis a bevésődés kicsi korban zajló folyamat. Tablókat állítottak össze az elkészült sorozatokból: a képen szereplő feleséghez négy – a férjéről, valamint három hasonló korú és külsejű kontrollszemélyről készült – kép közül kellett kiválasztani azt, aki legjobban hasonlít hozzá. Elvégezték úgy is a vizsgálatot, hogy a nevelőapa fiatalkori fényképéhez kellett párosítani négy fiatalember képe közül a valóságos vejét hasonlóság alapján. A mostohaapa genetikailag nem hasonlít lányához, ezért volt fontos kérdés, hogy a lányának mégis modellje-e a párválasztásban. „Ez még meggyőzőbben kijött” - mondta Bereczkei Tamás.
A következő vizsgálat a fiatal felnőtteknek a szüleikkel való korai kapcsolatát vizsgáló teszt volt. Ebből az derült ki, hogy minél szorosabb, érzelmileg minél melegebb kapcsolatban állt a nevelt lány a nevelőapjával, annál inkább választott hozzá hasonló férjet magának, vagyis annál inkább fogadta el modellként. A vizsgálatban megkérdezettek természetesen nem ismerték a tablókon szereplő családokat: 20-25 éves egyetemi hallgatók választották ki a szerintük legjobban hasonlító párokat. Az eredmény meggyőzően bizonyította az előzetes feltételezést: a párválasztás nagyban imprinting-jellegű, tehát tanult folyamat.
A vizsgálatokat két irányban szeretnék folytatni. Egyrészt személyiségtesztek alapján vizsgálnák, hogy túl a fizikai hasonlóságon, a személyiségjegyekben is kimutatható-e a genetikai öröklődésen túlmutató egyezés. Másrészt megpróbálnák kimutatni, hogy a homoszexuálisok párválasztását milyen szempontok motiválják, ami akár meggyőző bizonyítékokat is hozhat fel a gyermekkori szocializáció fontos szerepe mellett. (Panoráma)
Fiúk és lányok párválasztását is vizsgálták a csaknem 10 éve folyó kutatások során. Kérdéses, hogy a homogámia – vagyis, hogy több tulajdonságra (például iskolázottságra, fizikai jellemzőkre nézve) nekünk szorosan megfelelő párt választunk hosszú távú kapcsolatainkban – genetikailag öröklött emberi törekvés-e.
A Bereczkei Tamás és Gyuris Petra nevével fémjelzett kutatások abból a feltételezésből indultak ki, hogy a párválasztásban a gyermekkori nevelésből következő „imprinting” – bevésődés – fontosabb szerepet játszik ebben a folyamatban. A nevelőszülők között felnőtt lányok párválasztását vizsgálták, ahol nem áll fönn a szülő és gyermek közötti 50 százalékos genetikai azonosság – tehát, ha a lány apjához hasonló férjet választ, abban csak a gyermekkori nevelés, a tanulás játszik szerepet.
A kutatáshoz fényképeket készítettek 26 nevelt lányról – ma már 20-25 éves fiatalasszonyról –, a férjéről és nevelőszüleiről. Utóbbiakról fiatalkori képeket kértek, olyanokat, amelyek akkor készültek, amikor nevelt gyermekük 3-6 éves volt, ugyanis a bevésődés kicsi korban zajló folyamat. Tablókat állítottak össze az elkészült sorozatokból: a képen szereplő feleséghez négy – a férjéről, valamint három hasonló korú és külsejű kontrollszemélyről készült – kép közül kellett kiválasztani azt, aki legjobban hasonlít hozzá. Elvégezték úgy is a vizsgálatot, hogy a nevelőapa fiatalkori fényképéhez kellett párosítani négy fiatalember képe közül a valóságos vejét hasonlóság alapján. A mostohaapa genetikailag nem hasonlít lányához, ezért volt fontos kérdés, hogy a lányának mégis modellje-e a párválasztásban. „Ez még meggyőzőbben kijött” - mondta Bereczkei Tamás.
A következő vizsgálat a fiatal felnőtteknek a szüleikkel való korai kapcsolatát vizsgáló teszt volt. Ebből az derült ki, hogy minél szorosabb, érzelmileg minél melegebb kapcsolatban állt a nevelt lány a nevelőapjával, annál inkább választott hozzá hasonló férjet magának, vagyis annál inkább fogadta el modellként. A vizsgálatban megkérdezettek természetesen nem ismerték a tablókon szereplő családokat: 20-25 éves egyetemi hallgatók választották ki a szerintük legjobban hasonlító párokat. Az eredmény meggyőzően bizonyította az előzetes feltételezést: a párválasztás nagyban imprinting-jellegű, tehát tanult folyamat.
A vizsgálatokat két irányban szeretnék folytatni. Egyrészt személyiségtesztek alapján vizsgálnák, hogy túl a fizikai hasonlóságon, a személyiségjegyekben is kimutatható-e a genetikai öröklődésen túlmutató egyezés. Másrészt megpróbálnák kimutatni, hogy a homoszexuálisok párválasztását milyen szempontok motiválják, ami akár meggyőző bizonyítékokat is hozhat fel a gyermekkori szocializáció fontos szerepe mellett. (Panoráma)
