Vállalkozás hvg.hu 2024. július. 25. 11:05

Felfalatják Lázárék a Volánbuszt a MÁV-val, a Volán nevét is beszántják

Immár hivatalos: egyesíti a MÁV-START-ot és a Volánbuszt az építési és közlekedési miniszter. A Volán elveszíti önállóságát és a nevét is.

Hivatalosan is elrendelte az építési és közlekedési miniszter a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését, az összeolvadás az év végéig mehet végbe – írja a Magyarbusz.info. A lap szerint a nagy állami személyszállító szolgáltatóvállalat része lesz még a MÁV-HÉV Zrt. és a MÁV Rail Tour Kft. is.

A beolvadással teljesen elveszti önállóságát és márkanevét Volánbusz.

Az integrációnak elsősorban jogi jelentősége lesz, a munkavállalók munkáját alig érezhetően érinti, kivéve a menedzsmentet, valamint a háttér- és támogatóterületet, amiket hatékonyabbá tesznek.

A lap emlékeztet, hogy a Volánbusz és a MÁV-START tavaly került egységes irányítás – közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság – alá, idén február elejétől pedig a szervezeti felépítésüket is egységesítették. 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.