A hír hatására már tőzsdenyitás előtt 26 százalékot ugrott a közösségi médiaplatform részvényeinek értéke.
Elon Musk 9,2 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Twitterben, ezáltal ő vált a közösségi médiaplatform legnagyobb részvényesévé – írja a Bloomberg. A techguru egy héttel korábban már célozgatott rá, hogy tervezi kissé felrázni a közösségimédia-ipart. Ez sikerült is neki, hiszen a bejelentés hatására a Twitter részvényeinek kereskedés előtti értéke 26 százalékot emelkedett. A tulajdonrész nagyjából 2,89 milliárd dollárt (kb. 968 milliárd forintot) ér.
A portál szerint Musk eddig is a Twitter egyik legnagyobb jelentőséggel bíró figurája volt, akinek többször is meggyűlt a baja a platformmal. Jelenleg például egy olyan egyezségből próbál kihátrálni, amit az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével kötött. A megállapodás korlátozta Muskot abban, hogy mit írhat ki a Twitterre az villanyautó gyáráról, vagyis a Tesláról.
A Bloomberg szerint a történtek feladhatják a leckét a Twitter új vezérigazgatójának, Parag Agrawalnak is, aki azután vette át a platform vezetését, hogy elődje, Jack Dorsey 2021 novemberében váratlanul lemondott. Agrawal az elszámoltathatóság növelésére és a gyorsabb döntéshozatalra tett ígéretet.
Decemberben Musk már posztolt egy olyan tweetet, ami Agrawalt Sztálinként ábrázolta, a mellette álló Nyikolaj Jezsov alakjára pedig Dorsey arcát pakolta fel (Jezsov a 30-as évek nagy szovjet terrorhullámát vezényelte le, majd amikor fölöslegessé vált, Sztálin tőle is megszabadult, még a közös fotókról is leretusálták – a szerk.).
— Elon Musk (@elonmusk) December 1, 2021
Már ekkor hallani lehetett olyan hangokat, miszerint a Tesla vezér szemet vetett a Twitterre, ugyanakkor azt egyelőre nem tudni, hogy mik a szándékai a tulajdonrészével.